Az emberek általában öröm, vidámság és nevetés nélkül élnek, tehát, ha jót akarok (…) olyan élőnek látszó ábrákat kell kitalálnom, amelyeken az emberek elgondolkoznak és megismerik tőle a jókedv jó ízét, és nevetni is tudnak általa.
Rideg Sándor
Bizony, kevesebbek lennénk, ha Rideg Sándor annak idején nem írja meg az Indul a bakterházat. A regény különös hangvétele, a benne szereplő furcsa helyzetek, ez az egész feje tetejére állított világ sokunkból csalt már elő nagy-nagy hahotákat. Aztán készült filmváltozat is, ami legalább olyan jól sikerült, mint a regény; a regényről és a filmről szóló elemzések, kritikák és vélemények az egyaránt elismerik mindkettő nagyszerűségét, de ezen felül nem sok mindent mondanak. Pedig lenne mit. Például azt, hogy népmese ide, népmese oda, mesehőst nem ért még olyan váratlanul tenyeres, mint Regős Bendegúzt a film egyik jelenetében:
Ez a hatalmas pofon egyszerre a gyermekkor végét is jelenti Bendegúz számára: kisvártatva megjelenik a csépai lókupec (aki máskülönben az ördög maga), hogy elvigye tehénpásztornak a Szabó bakter házához.
Odafelé menet hogy, hogy nem, megdöglik a Patás lova, aki igen elsiratja a jószágot.
Valahogy csak-csak odaérnek, és Bendegúz megkezdi szolgálatát a bakterháznál. Azonban a bakter, de még inkább annak rosszindulatú anyósa folyton azon vannak, hogy minél jobban megkeserítsék Bendegúz amúgy sem könnyű életét.
Nem csoda hát, ha innentől Bendegúz is azon van, hogy hol csellel, hol furfanggal, de mindenképp illő módon viszonozza a vendéglátást.
Nagy vonalakban ez a történet, de a Bakterház közel sem ennyiről szól csak. Évezredek mesélői hangjának, emberöltők szegénységének és kiszolgáltatottságának jelenléte mind csak egy-egy oldala ennek a látszólag egyszerű, valójában igen komplex építménynek. Hiszen valljuk meg, Bendegúz sem az a kimondottan galamblelkű gyerek, eredendően nem a szobatiszta megoldások híve. Kérdés persze, hogy helyzetében egyáltalán lehetségesek-e ilyen megoldások.
Akárhogyan is, a Bakterház időtálló népszerűségének kulcsa talán éppen az, hogy bár a Bendegúz alakjával való azonosulás adott leginkább az olvasó-néző számára, valójában a benne szereplő többi karakter is mi vagyuk különböző élethelyzeteinkben: ha úgy tetszik, az egész Bakterház szőröstül-bőröstül.
Nem titkolt célja ennek az oldalnak, hogy olyan bejegyzések kerüljenek ide, melyekből kiderül, miféle erők mozgatják az Indul a bakterház világát; igyekszünk majd összehasonlítani a regényt a belőle készült filmmel, bemutatni ezek hasonlóságait és különbségeit, és közben persze szívesen veszünk minden megjegyzést és véleményt.
Szóljatok okosat, mi is azon leszünk.
-R. B.-
Na, ha senki, akkor hát kezdem én a kommentezést.
Jó lenne egyszer hozzájutni a filmből kihagyott jelenetekhez. Találtam ugyanis egy képet egy olyan jelenetből, ami nincs benne a filmben, a könyvben viszont igen, de úgy látszik, le is forgatták:
Ez tuti az, amikor a gyerek azt álmodja, hogy miniszter lesz és hivatala által ráruházott jogával élvén, kegyetlenül elveri a baktert, mert az adót akart csalni:
“A madzagrul hamar leódtam a revolvert, és ráfogtam a bakterra:
- Föl a kezekkel! Fizesd ki az adót vagy lüvök!…
De a bakter, hogy így meg úgy, ő mán kifizette, meg hogy elhozza nekem a nyugtákat. Várjak nyugodtan, mert ő becsületes embör, meg így meg úgy…
- Korábban kelj föl – mondom -, ha engem akarsz elbolondítani! Ide a tojás árát hirtelen, mert lelűlek, mint a kutyát. Nehogy azt hidd, hogy a fazéksapkád miatt elengedem a fizetséget!
De ő egyre esküdözött, hogy nincs egy krajcárja se, meg nem is lesz, mert rettentően kevés a fizetése, olyan szegény, hogy a csalággya minden szerdán kint kódul a piacon, a felesége meg mán úgy zörög a szárazságtul, mint a talicska…
Erre kiforgattam az összes zsebeit. Így tudódott ki, hogy a bakter hazudott. Az egyik pantallózsebbe találtam egy vadonatúj hatost. A hajam is az ég felé állt, annyira meglepődtem. Tudtam, hogy nagy zsivány, de ilyesmire nem voltam elkészülve.
- Ugye, hogy gazember vagy?! – mondom a bakternak. – Mégiscsak jól ismerlek én téged!
Most aszongya nekem ez a bakter, hogy ő azon a pénzen kukoricakását akart főzni, mert igen nagyon éhes, majd megvakul egy kis kukoricakásáért. Három napja színét se látta a kukoricagölödinynek, pedig él-hal érte.
- Figyelmeztetlek – mondom a bakternak – hogy a magas kormánnyal szemben ne koministálkodj, mert úgy váglak bagótartón, hogy lenyeled a bagólevet… – Aztán, hogy kétszer-háromszor nyakcsigán tenyeröltem hátulról, a bakter letérgyelt előttem, aszongya, hogy ő egy nyomorult féreg, szegény meg szerencsétlen…
- No, látod, hogy észretértél – mondom a bakternak -, így köllött vóna kezdened rögtön.”
Hatalmas. Nem tudom, honnan szedte ezeket a történeteket meg a dumákat, de nem tudom elképzelni, hogy ne spontán jöttek volna a megszólalások. A történet, mármint maga a regény cselekménye meg olyan, mint a pikareszkek (javítsatok ha nem jól emlékszem), hogy tulajdonképpen a fejezetek felcserélhetők egymással. Bár egy-két dolog konzekvensen halad előre, az is igaz. De teljesen mindegy is, hiszen a jelenetekben van a Bakterház sava-borsa, a helyzetekben. És akárhányszor olvassuk újra, mindig van valami, ami addig nem tűnt fel, ami miatt akárhányszor megéri levenni a polcról. És ha majd egyszer véletlenül mégis mindent felfedeztünk benne, akkor éppen azért lesz érdemes újra és újra elolvasni. Megunhatatlan.
Miért akarnak Utasi Árpiból mindenáron Bendegúzt csinálni? A film maga túlságosan egyszeri és megismételhetetlen ahhoz, hogy akár egy színházi előadássorozat visszaadhassa annak jeleneteit. Mintha Olvasztó öntudatlanul is egyfajta iskolát teremtett volna anno, és a média azóta is görcsösen igyekszik felkutatni az újabb generációs Bendegúzokat. Most éppen Utasi Árpinak jutott ez a megtisztelő kaptafa.
Hát jó, ez is igaz, Olvasztó az Olvasztó, de azért afölött se sik(o)ljunk el, hogy Eperjes meg Bereményi mit keres a közelben?
Én most elsiklanék. Utasi monológját nézve azt mondanám, nem rossz, de engem sokkal inkább emlékeztet egy rendeletet kidoboló kisbíróra. Nem? De tényleg.
Meg a felét el is röhögi, pedig halálosan komoly dolgokról van itt szó: Bendegúz elmeséli az életét. Hogy mindezt milyen módon teszi, hát kérem, az más kérdés.
Hát eléggé, ja. Van pár olyan jelenség a világon, ami megismételhetetlen. Ilyen a Bakterház filmen is, és benne különösen Olvasztó Imre.
Egy újabb műremek:
“- Csak azér gyüttem, Szabó komám, mert szeretném megtartani a jegyzést kiednél. A gyüvő vasárnap lesz majd bor, dohány, harapnivaló meg miegymás. Aztán, ha a fölsíges atya, aki fölöttünk lakik, megengedi, sor kerül a lakodalomra is… Nem akarom, hogy elkutyuljon az asszony, mert még majd elhalássza elűlem valaki.
A bakter igen szíves lett. Rögtön bevezette a patást meg Rozit a hűtőszobába, ahol enni szoktunk.
A patás levette vállárul a csizmákat, és odatámasztotta a konyhába a fazekak mellé. Az egyik csizma szakasztott olyan volt, mint a lópata. Nézem jobban a csizmákat, hát csöpög a zsír, de mind a kettőn. Ahogy megszagolom, csaknem megütött a szél.
- Még ilyen randa két jószágot!…
Fogtam a két csizmát, és kidobáltam a vasútárokba. Ilyen holminak nem adok helyet a bakterházban. Elég szép tűlem, hogy a banyát megtűröm.
(…)
Amint hazaérek a kút mellé, megint föl van fordulva a bakterház fenekestül. A bakter, a patás, a banya, Rozi, Szedmák bakter meg a többiek, ahányan voltak, mind körülszaladgáltak a bakterházon. Én csak húzom a vizet a vályúba egyre, és közbe gondolom:
- Mi a fene lehet mán megint, hogy ilyen valóságos lázadást csinálnak? – Odamentem közéjük én is puhatolódzni.
- Mi van itt – mondom -, csak nem a macskát zavarásszák?…
Aszongya nekem a patás, de sírva-ríva, hogy nem láttam-e én az ő szattyánbőr csizmáját?
- Rendes ember – mondok – lábán viseli a csizmáját, ha pedig nem, akkor fölteszi a padláslyukra, vagy fölakasztja a kakasülőre.
Mondom: – nézte már a padláson?
Aszongya: sose járt ő a mi padlásunkon.
- Akkor jó lenne – mondok -, ha megnézné a halmi erdőbe. Igaz, hogy az jó két óra járás ide, de ha jól kilép, hamarabb is odaérhet. Éjfélre még vissza is gyöhet, ha egy kicsit gyorsabban bicegteti a lábait.
Fene tudja, milyen ember ez a patás. Sehogy se tudtam megvigasztalni. Sírt, rítt, annyi szépet és jót mondott a szattyánbőr csizmárul, hogy sokat. Hogy ez az ő apai öröksége, harminc év óta tartogattya, máma kente meg óhájjal, meg hogy nem tuggya mezítláb megtartani a jegyzést.
Hogy igazat mongyak, apai részről én is igen érzékeny vagyok, mert rendesen elvertem a Riska lábát, ha a bakter az apámat emlegette. Nem csuda, hogy megilletődtem a patás szavain. Az élete boldogságát meg végképp nem akarom elrontani. Vegye el a Rozit, ha annyira szereti, legyen boldog, essen a fene a malacaiba.
- Keressük hát azokat a csizmákat – mondom -, ha csakugyan olyan értékesek.
Mindenfelé kutattak, a tyúkólba, a padláson, a kéményben, én a háztetőre is fölmásztam, és a csizma csak nem került elő. Utoljára, csupa véletlenül megtaláltam a vasútárokban. De hogy nézett ki az a pár csizma?! Szánalom volt rájuk nézni. A kutyák ugyanis a háj miatt, teljesen lerágták mind a két szárát. Mondom a patásnak:
- Itt van ugyan egy pár szattyánbőr csizma, de nem valami újak, ahogy látom.
A patás, mikor meglátta a csizmáit, fölordított. Fájdalmában el akart ájulni. Aztán ráugrott a hűtlen csizmákra, és úgy taposta őket.
- Ne tegye tönkre a csizmákat – mondom neki -, hiszen az egyiknek egész jó a talpa, csak éppen a feje meg a szára hiányzik. De legalább így nem húzza le keenek a vállát.
A patás úgy megvadult, alig bírta Szedmák meg az én bakterom lefogni. Ordított, hogy ő lelüvi a kutyákat hatlövetűvel.
Csak eccer hozd ide ezt a hatlövetűt – gondoltam -, úgyis nagy szükségem van rá. Bundást meg semmiképpen nem engedném bántani. Vele egyrészt adósságba vagyok régebbről, másrészt meg Bundás az egyetlen emberi teremtmény, akivel őszinte barátságba vagyok. Úgy szeretem, mintha testvérem volna.
A patást teljesen letaglózta a szerencsétlenség, alig bírt ráállni arra az egyik lábára, amelyik a földig ért. A bakterom támogatta a szerencsétlent, hogy el ne essen. Én fölvettem a csizmatalpat, és kétoldalt a patás zsebibe tettem. Nem akartam a lelkemre venni, hogy a patás megkárosodjon.
- Az apai örökségit ne hagyja itt – mondok -, ennyit igazán megérdemel az apja, amért keedet fölnevelte.
A patást kivezették a vasútárokból.”
Abszolút ura a helyzetnek a gyerek.
olvassák el a “Szerencsés Kristóf rózsafái”-t is.
nagyon jó. nagyon nagyon jó.
Imádom! A könyvet ugyan csak egyszer olvastam, de a filmet már kívülről fújjuk az öcsémmel együtt
Egyszerűen zseniális 
Elhunyt Horváth Teri, a Bakterház banyája
http://index.hu/kultur/klassz/2009/03/12/horvath_teri_eszrevetlenul_ment_el/
Isten nyugosztalja.
A hozzászólást, mivel valótlan információkat közölt, töröltük.
Ez igaz? Fájó hír volna, de valaki erősítse meg.
NEM halt meg!
Ismerős, szóval biztos forrás!!
Köszi Sly, megnyugodtunk. Csak azt nem értem, hogy akkor miért kellett ilyet írni? Itt nálunk nem szokás a breaking news, rémhíreket sem terjesztünk, sőt a napi híreket is általában tisztes távolságból szemléljük.
Szijasztok!! Nem tudom h kiterjeszti h meg halt Olvasztó Imre de nagy örömmel közlöm h ez egy elme beteg kitalációja!!! És megkérnék mindenkit h aki hasonló oldalakon jár az szíveskedjen tovább adni!! Köszönöm, Niki
Kedves Nikolett!
Ezzel mi is tisztában vagyunk, fentebb Horváth Terit sirattuk. Reméljük, édesapád jól van, sokat adott nekünk filmbéli alakításával, hosszú és szép életet kívánunk neki!
Ha valaki nem találkozott volna még vele, jelzem, hogy megjelent Rideg Sándor nagyszerű regényének, az Indul a bakterháznak a folytatása, Zádori Bence tollából. A kétrészes folytatás (Fordul a bakterház és Gyorsul a bakterház) nyelvezete, megmosolyogtató humora a nagyszerű Rideg-hagyományokat követi.
Minden Bakterház-rajongónak érdemes elolvasnia!
Idézet az elsőből:
„A szobában terítettek. Mindenki készítette már a nyeldeklőjét az ünnepi lakomára. A bakterné vállalta magára a főszakács tisztségét, ki is tett magáért rendesen, mire hazaértünk.
Én is alig vártam már, hogy végre megtömhessem a bendőmet, mert nagyon megéheztem a szertartás közepette.
A patás még az előtte való éjszaka disznólábakat hozott egy rossz zsákban. Vagy harmincat. Egy másikban meg frissen fölszedett krumplit. Úgy rendelkezett, hogy a lakodalmas menü körömpörkölt legyen, azután meg mákos nudli a desszert. Azt mondta:
– A mákos nudli, az kérem teljesen úri étek! Az vót a fő fogás a Ferencjóska lakodalmába is hajdanában! A magyar uraságok, mán akik hi–
vatalosak vótak a császár mennyegzőjire – mer oda még az uraknak is csak a színe–java möhetett ee –, még öregapa korukban is azt mesélték, hogy belaktak nudlivá a császár őfesíge lakodalmán!
Gondoltam magamban, igen jó cimboráságba kerülhetett volna velem is az a Ferencjóska, mert a mákos nudlit én is nagyon kedveltem. Csak éppen ott hibázott, hogy már nem is emlékeztem rá, mikor ettem utoljára!
Azt már akkor sejtettem én, hogy az ördögfajzat kupec milyen becsületes úton szerezhette meg a krumplit, mert a lakodalom utáni napokban fölöttébb érdeklődtek a tartózkodási helye iránt a csendőrök a határban.
Azonban, hogy a tömérdek disznólábat hol szerezte, arra csak akkor jöttem rá, amikor egy hét múlva a ferihegyi dögkút felé tévedtem legeltetés közben.
Ott a Guszti cigány igen elborult ábrázattal csapkodta a földhöz a fácántollas kalapját. Valami Devla nevű embert sorolgatott harciasan. Gondolkoztam rajta, eláruljam–e a Gusztinak, hogy nem az a Devla, hanem a csépai kupec vitte el a vacsorája javát? De aztán úgy voltam vele, ha meg is tudja az igazságot, avval még úgy sem fog jóllakni, így nem szóltam semmit.
Na mi meg a lakodalomban örültünk, hogy végre az asztal köré keveredhettünk a kanalainkkal.
A bakterné meg a patkányirtó rendezkedett. A fő helyre ültették az ifjú párt, melléjük meg a násznagyokat.
A bakterom is törleszkedett volna a Rozi mellé, de lelökték a padrul. Így a végén kénytelen volt odébb telepedni.
Szerencsétlenségemre nekem pont a banya mellett jutott hely. Sehogysem voltam a dologgal kibékülve, és rögtön el is ment az étvágyam. Azért megfogadtam, nem hagyom, hogy a vén boszorkány ilyen nagy ünnepen elrontsa a jókedvemet.
Öntöttem is jócskán a bádogbögréjébe savanyú bort, láthassa, hogy jó házban nevelkedtem. Föltett szándékom volt, hogy végre megbékélek vele, a legjobbik modoromat előszedve szóltam hozzá:
– Igyék a ténsasszony ebbű a jó borbú! Biztosan e teccet fáradni, amíg a csalán közt hancúrozott!
– Fogd be a bagólesődet, te anyaszomorító, mert kipepitázom azt a csúf pofádat! – vetette nekem erre oda csak úgy foghegyről a banya. Na, mondom, így legyen az emberben jóakarat!
Én azért se adtam még föl a békülési szándékomat, még mindig vigasztalóan szóltam hozzá:
– Ne legyen mán olyan elutasító, kee! Hiszen azé is ültem a ténsasszony mellé, hogy láthassa, mekkora barátsággal vagyok iránta. Különben meg úgy megszépült a csalántól a kee képes fele! Olyan rózsaszínű lett a bőre, mint az öreg disznó hátulsó felin! Tisztára jót tett a dolog magának!”
Ez miez?
Hát pászmeg, ezt úgy látom lehet kapni a boltban… Meghalt az Olvasztó, meg Baketerház 2… Szerintem nem olvasom el, egyelőre
A két kötet nagyon jó nyelvezettel megírt „folytatás”, tényleg jó szívvel ajánlom minden Bendegúz rajongónak.
Természetes, hogy a Rideg regény, vagyis az eredeti a best of!
Igazoló linkek itt: http://www.lazikiado.hu/konyv/43/14290
és itt: http://www.lazikiado.hu/konyv/43/14291
Kérésre mélcímre át tudom küldeni pdf-ben a Fordul a bakterházat – így el lehet dönteni, milyen is…