Levél a szerkesztőknek

faus...@gmail.com
A három pont rejti a címet

Bejelentkezés



Kategóriák

Archívum

Michael Jackson és a könyvek

Ahogy Falcon írta, sok mindent összehordtak már róla, azonban azt hiszem, ezúttal tényleg érdekes-értékes információval gazdagodhatunk, ugyanis a Los Angeles Times újságírója szerint Michael Jackson igen szerette a könyveket.

A boltvezetők-tulajdonosok elmondása alapján Jacko gyakran megfordult számos Los Angeles-i könyvesboltban, egyik kedvence a Dutton fivérek tulajdonában lévő Dutton’s Books volt. Az énekes [...]

Rubophen Versíró Verseny — portrék #7 — Sárhelyi Erika

A 107-esek irigyelve gyűlölt klubjának egy újabb tagját szemeltem ki portrézásra.
A hölgy azok táborát erősíti, akik bemutatkozás helyett amolyan művészi CV-t tettek a lapra, de mennyivel jobbat sokaknál… Összességében legalábis. Ha belenézünk a versbe, azért az rögtön fel kell hogy tűnjön, hogy aszongya

Születtem hatvanöt őszén,
apró, elsőszülött leány.

Örüljünk hát, hogy nem kész férfiként látta meg a [...]

Rubophen Versíró Verseny — Portrék #6 — Avasi Zoltán

Már nem emlékszem, hogyan akadtam rá az úriemberre és műveire: rémlik, hogy Kőmüves Klára is említette nevét hozzánk intézett szózatában, de meglehet, a Versírón már előtte is belefutottam Avasi Zoltán költészetébe. Hát most belefutottam még egyszer, ezúttal szándékosan.

Ami legelőször feltűnt, hogy költőnk majd minden verse valamilyen módon a Csillagvirágok elnevezésre hallgat, és ha [...]

Rubophen Versíró Verseny — portrék #5 — Victor Lazlo

Sajnos nem tudom, az úr melyik versével nevezett és jutott végül tovább, csak azt tudom, szinte biztosan, hogy melyekkel nem. De azokra is kitérünk, előbb azonban nézzük a jót, mint aki mindig a tányéron levő legjobb falatot eszi meg, és akkor végig jó. Hát mondjuk itt nem így lesz.

Kezdjük mondjuk a Lék a hajón-nal, ilyen [...]

Rubophen Versíró Verseny — Portrék #3 — Harmath József

Nehéz objektíven írni az úrról és művészetéről, hiszen ami Babitsnál egy életre szóló élmény (nevezetesen hogy a szerző saját költeményét meghökkentő intonációval és hangszínen adja elő, melyet néhány recsegő hangfelvétel tesz lehetővé), azzal ugyanakkor Harmath József nem fukarkodik. Nem bízza a véletlenre, hiszen míg a leírt sorok hidegen tekintenek vissza ránk, és szinte semmit nem [...]

Rubophen Versíró Verseny — Portrék #2 — Kőmüves Klára & Co.

Hát kérem, ez az oldal tele van isten áldotta tehetségekkel, váteszekkel. Legalábbis az indulók nagy része ezt a képet igyekszik közvetíteni magáról. Apropó, köszönet az előzsűrinek, amiért olyan biztos kézzel rántotta át azt a 107 kiváltságost a második, s immáron végső körbe. Szerintem jó munkát végeztek, tették, amit kell. Bár a búza és a [...]

Rubophen Versíró Verseny — Portrék #1 — Angyal Gyula

Sajnos kiestek favoritjaink, úgy tűnik, de ahogy az Alien 3-ban, amikor temetik Newt-ot meg Hickset, és közben mászik kifelé az idegen a kutyából (tehénből a rendezői változatban, de ez mellékes), úgy találhatunk újabb gyöngyszemeket a továbbjutottak közt is, miközben Harmath József könnyei halványuló harcsabajszán csurognak lefele. Én most elsőre Angyal Gyulát szemeltem ki. Amúgy szerintem [...]