Faustus

Iagz, meésink mekgopotatk,
villkmánét ckiáanzk a méemk,
íve ljet ősi dallamnkoak,
s flöttöünk csiallagataln éejk.
Szél süívt, a kpau tráva. Lneg.
Elstutgotot, smia szaavk –
vétrelen gyálazat. Flé-csned.
A ktyua frabáka haarp.
A seküetk bnűe, lsztáik:
a gynege eőrest jtáiszk. –
Te állsz, vrász. Nem haogyd mgaad,
dhoos picnék mlyéén az óobr,
az idő kiréell. S aagyd
tköeléets gpé: dekódol.

Jegyzet a Pollágh-jelenséghez
Úgy esett, hogy Falcon, aki barátom és szerzőtársam itt a Faustuson, írt egy posztot Pollágh Péter egy bizonyos verséről és – induktív módon, ami azért a modern tudományban is megállja a helyét – az ahhoz kapcsolódó jelenségekről, melyeket remélhetőleg nem csak ő (tényleg nem, mert például én is hasonlóképp vélekedek erről ugye) tart [...]

Mai mércével se semmi a fickó: költő, egy gazdatiszt és egy cseléd fia, vitéz a Sorbonne-on és a kocsmákban, akinek a törvényen kívüliség legalább annyira lételeme volt, mint maga az irodalom. François Villon, aki végül magiszter se lett, egy olyan kor szülötte volt, mikor a középkor boltíves mennyezetét tartó gerendák igencsak ropogni látszottak. A fordulópont [...]

A cikk, amiről szó lesz, pár napja jelent meg a konzin. Az interjú alanya ex professio eléggé konzervatív módon viszonyul az internethez, a cikk mégis számtalan érdekes, hovatovább értékes megállapítást tartalmaz. Az írás itt olvasható, a kommentekkel ne fukarkodjatok, kell az önreflexió.

Tegnap Esterházy Pétert vettem észre a Deák téri aluljáróban: fejét leszegte, ahogy kopott ballonkabátjában battyogott lefelé a lépcsőn, csapzott hajfürtjei a szemébe lógtak, arcán pedig a megadás furcsa kifejezése tükröződött, s én egy percre el is gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy még így is, ezzel a karizmatikus, álművészieskedő ápolatlansággal is csak egy roppant középszerű ember [...]

Regarding certain details (and the inadequency of details) I believe that the skull, which was believed to be Schiller’s skull, and which has been recently proved that it is not Schiller’s, got into the grave due to Goethe’s mistake, (thus, it is not the so called Froriep-skull). My theory is mainly based on Goethe’s poem. [...]

Vidéken manapság is viszonylag sokan akasztják fel magukat, leginkább középkorú férfiak választják az öngyilkosság ilyen módját. A halálesetek okai a kívülállók, de gyakran az elhunyt családtagjai előtt is homályban maradnak, az öngyilkossághoz vezető eseményláncolat az esetek többségében igen prózai: a férfi elindul fát/disznót/jó képet vágni valamelyik ismerőshöz, de nem érkezik meg; keresni kezdik, majd megtalálják [...]

Megírtuk a magunkét Coelhóról egyszer, aztán még egyszer, de az utóbbit elküldtük Modor Tibiéknek, erre ki is tették, sőt az Index kiszórta a ketrecbe is. Hát köszönjük szépen, ez atom.

Roppant tudományos és egyszersmind tényfeltáró cikket szerettem volna írni, aztán rájöttem, mégse. Jobb, ha másként közelítjük meg a dogokat.
Mai vizsgálódásunk tárgyát az a még majdnem friss hír adja, mely szerint kiderült, hogy amit eddig a kutatók Schiller koponyájának hittek, az valójában nem Schiller koponyája. Úgy tűnik, a németeknek is megvan a saját Petőfi-kódjuk, de bevallom [...]

Ez most nem elemzés lesz, inkább csak leírom néhány sorban, mit gondolok. Van egy verse József Attilának, ami kísér már egy ideje, s nem kizárt, hogy végtére marad is. Az összes költemények szerkesztői szerint ez a vers egy töredék; 1927-ben írta a francia tengerparton. Bár a lényeg szempontjából mindegy, hogy töredék-e vagy sem, én azért [...]

A minap Falconnal takarítgattuk kicsit a Faustust: mint látható, alapvetően a fenti menüsor változott meg, ott kapott (úgy tűnik) immáron végleges helyet a blogodráma, míg Marcelléket, Erika weboldalát és az egyéb ismerős linkeket pedig a Linkajánló alatt lehet megtalálni mostantól.
Úgy esett, hogy a blogodrámát én pakoltam át az új helyére, s ha már variálgattam vele, [...]

Száz éve született Radnóti Miklós, s ennek kapcsán az NKA saját program-sorozatot indított. „Közéleti embereket, tudósokat, sportolókat, zenészeket, papokat kért fel arra, hogy legyenek részesei a megemlékezésnek, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy felmutassa: a költészet mindenkié. A civilek jelenléte azt is megmutatta: a kultúra fontosabb és magasabb rendű a napi véleménykülönbségeknél.” Aki hisz az ilyen [...]

Dörzsölt idealistaként tudom én is, hogy van Dichtung meg van Wahrheit, de nagyon örülnék neki, ha a pénteki döntőben láthatnánk viszont ezeket a szimpatikus fiúkat.

Vándor, pihenj meg most, maholnap itt a tél.

Hinni akarom, hogy a hosszas kórházi kezelés ellenére is egy falkavezér oroszlán méltóságával halt meg. Ég veled, Ötvös Csöpi!

Index címlapos post, én meg csak nézek, hogy mi van. A versek nagy része értékelhetetlen, pláne úgy, hogy megpróbálja besunyizni magát József Attila mellé. Nem mögé, mellé: „József Etella a nagy szubeurópai költő, József Attila költött nővére. Közös tudást és szellemi anyagot birtokolt az öccsével, miközben életét kiscselédként tengette.” – Ez az epigonizmus toronyugrása egy [...]

Sokáig hittem, hogy a könyvekben fellelhető, egzakt problematikákra adott viszonylag egzakt megoldási lehetőségek szinte egy az egyben alkalmazhatók a különböző élethelyzetekben; azonban ma már másként látom ezt: egy könyv önmagában nem válasz semmire sem, viszont a könyvekben található válaszok segítségével – ha sokáig és elég kitartóan akarjuk – előbb-utóbb megtaláljuk saját megoldásainkat, válaszainkat is.

Bárányganéj és a nőiség
Verset nézegetni-elemezni jó dolog, akkor is, ha esetenként egyáltalán nem könnyű. A Klárisok is egy olyan vers, amely – első pillantásra – rövidsége ellenére is bonyolultnak, nehezen érthetőnek tűnik. Jó-jó, nem mondom, hogy könnyű vers lenne, de azért ha foglalkozunk vele, akkor szépen (lassan) megnyílik előttünk, s így már meg lehet érteni, [...]

Borbély András: Hidegség, állat
„Szellem nélkül nincs élet, de élővé a szellemet is az élet teszi” – írta Bertha Zoltán egy néhány évvel ezelőtt megjelent egyetemi antológia előszavában. A Králisok névre keresztelt versgyűjteményben több más, fiatal és alapvetően bölcsész szemléletű szerző írása mellett Borbély András versei is helyet kaptak:
„szülőfalumban a lányok csak
Vasárnap szépek
akkor is mint kopott [...]

Ady költői mámora rendszerint a részegség utáni nap estéjén jött, s ez „a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte a legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra” során elszánt bizonyossággal érezte azt, „hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyerekesen egyszerű.”

Nevét kimondani meglehetősen reménytelen vállalkozás a részeg ember számára, úgyhogy rögtön elárulom, valójában így kell kiejteni: Robindrunát Thágur. Azért választottam őt mára, mert bár illik ismerni, nem illik sokat tudni róla, vagyis inkább nem ciki semmit sem tudni költészetéről. Egy indiai költő meglehetősen egzotikusnak tűnik, pedig Tagore Londonban tanult és utána is sokat utazgatott még [...]

Mikor leszakadt az ég és a víz betört a pincébe, hálás voltam Thomas Mann-nak, amiért megtanított egy alapigazságra: a természet vagy megkímél, vagy nem, de ennek a végzethez vajmi kevés köze van; így hát én is álltam ott egy darabig, kezemben vödörrel, míg a többiek görcsös igyekezetükben azt hihették, megijedtem vagy nem is akarok segíteni [...]

Úgy tartom, Istennek legalább annyi munkája van a dolgok megsemmisítésével, mint megalkotásukkal és teremtésükkel — mondta Luther doktor a ganajra gondolván, és hozzáfűzte: — Csodálom, hogy a világ réges-rég nincs az égig teleszarva.
(Martin Luther: Asztali beszélgetések)

Búcsúvers, bolonddá tett olvasók
Bár vagy nyolc-kilenc éve terjed egy levél a neten (e-mail, blogok), hozzám csak nemrégiben jutott el. Ebben a levélben állítólag a kitűnő író, Gabriel García Márquez búcsúzik el a földi élettől, és sokak szerint rendkívül „tartalmas” módon írja le, mit is hagy itt.
Nézzük hát a levelet, amit úgy, ahogy van, javítások nélkül [...]

Nem tűnik megalapozatlannak a gyanú, mely szerint Hans Castorp lehet a huszadik századi német regényirodalom ifjú Werthere.

Papának
A bort, földet, nótát szeretted,
s nézted, az élet hova szalad.
Csöndes mezőkön vezetgesd
most már égi lovaidat.

Ugyan a Cambridge-i Cartledge professzor szerint Szókratészt a korabeli athéni törvényeknek értelmében jogosan végezték ki, ez mit sem változtat azon, hogy végül kiitta a pohárból a bürökmérget, pedig hívei felajánlották neki, hogy segítenek megszökni, ráadásul (minden ókori hős-erény ellenére) a haláltól is nagyon félt.

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van.

Bár irtó csúnya ember volt és a nagyobb sikerek is elkerülték életében, azért feltehetőleg jó pár nőt “megbárdolt.”

Miért van az, hogy Niccolo Machiavelli fő műve, A fejedelem, ami a szerző és az olvasók egyöntetű véleménye alapján nem másról, mint az egyeduralom megszerzéséről és megtartásáról szól, manapság, a “modern kori” demokráciá(k)ban is rendkívül hasznos olvasmány?