Az Ady-elemzésben bántottam egy kicsit Kosztolányit, most gyorsan leszögezem hát: óriási költő volt szerintem, még akkor is, ha állítólag manapság íróként kezdik előrébb rangsorolni. Meghatározó, meg merem kockáztatni, irányformáló alakja volt nemzedékének, talán az elsők közt volt, aki meg merte — és értékelhető szinten volt képes — csinálni a l’art pour l’art-t. Ezt persze kezeljük [...]
Egy rossz költő mily megindító. Már évekig
nem beszéltek felőle, azután lassan elfelejtették.
Megkopva és őszen bandukol most, szakadozott
kabátja gombja fityeg s kiadatlan verseit fütyörészi
a téli szélnek. Mennyi gőg és erő. Az arcán
gyűlölet, irigység, mely messziről valami etherikus
bánatnak látszik. Mellette a híresek,
kiket fizetett cikkek magasztalnak és ünnepelnek a vad
hangversenytermek tapsai, kalmárok, vagy szerencsevadászok.
Kopaszodó, büszke apostol-homlokára az élet
tette [...]
Örökérvényű klasszikus. Nem is bírom megállni, hogy ne tegyem ide. A táj, a hangulat, a képek — minden olyan ismerős, és nem azért, mert kötelezően meg kellett tanulni alsóban. A magyar irodalom, a magyar lélek szereti az őszt, nemzetkarakterológiánk része ez. Ezért nem ártana kicsit megvizsgálni, mit hogyan mondanak el a magyar költők őszi verseikben. [...]
Legfrissebb hozzászólások