Nash és Nash között talán annyi lehet a különbség, amennyi ebből a két videóból látszik.

Sajnos az első nem embeddelhető, itt lehet megnézni.

Úgy tartom, Istennek legalább annyi munkája van a dolgok megsemmisítésével, mint megalkotásukkal és teremtésükkel — mondta Luther doktor a ganajra gondolván, és hozzáfűzte: — Csodálom, hogy a világ réges-rég nincs az égig teleszarva.

(Martin Luther: Asztali beszélgetések)

amúgy ma taliztam1ik valaha volt legjobb bnömmel..:))))))))))))))1ütt sétáltattunk ebet…tök jo volt,m már naon rég nem taliztunk,m sok balhé volt körülöttünk,m még tacsko-korunkban1ütt jártunk partizni minden7végén és naon ott vtunk a joba…:))))))))))))))))))) hát minden este //nagyképüség nélkül állithatom,h// +volt a legalább 6-7pasi,aki beprobálkozott…oan jo volt,m a mai napig ö az1etlen ember akivel q*va jot lehet bulizni…

Ilyet még nem csináltam, TANULOK vazze (jah + be vok baszva), ilyenkor nem tanulok, de amúgy muszály m repülök az 1etemről!

Tény az is, hogy az ilyen és az ezekhez hasonló eszmefuttatásoktól a hideg rázza az embert, de hogy vajon egyetlen és kikerülhetetlen következménye-e a magyar nyelv “elsatnyulása” a fentebb szereplő jelenségeknek, az azért vitatható. (Gondolom, vannak olyanok is, akik számára viszont egyértelmű.)

Jó, persze, rendben: az új idők új dalnokai nem ismerik a szóösszetétel szabályait, ezért “új” összetételeket “alkotnak”, az ly/j közötti különbséget sem érzik igazán (meglehet, nincs is ), a múlt idő jele pontos használatának kívánalmai  is ködbe vésznek előttük — ezek szintén makacs tények. Viszont elég makacs tény az is, hogy az efféle nyelvhasználat még mindig elsősorban a fiatalokra jellemző, s mint ilyet, tekinthetjük akár rétegnyelvnek is. Rétegnyelvnek, mely használatának módja által is információt közöl használójáról. Persze ha így is teszünk, talán akkor sem menthetjük fel  az “elkövetőket” teljes egészében az igénytelenség vádja alól. Mert az a bizonyos öltöny akkor is kell a szekrénybe.

• Animációs filmek közül nekem egyértelműen Wall-E a király, kallódik is valahol egy ismeretető, előszedem.
• Cinematography, ezt nem tudom, hogy szokták fordítani, legjobb fényképezés vagy valami ilyesmi. Itt odaadnám a Benjamin Buttonnak, elképesztően szép volt az egész.
• A legjobb rendezésnél bajban vagyok, mert a Frost/Nixon és a Slumdog Millionaire egyaránt nagyszerű munka. Legyen mégis a Slumdog, mégiscsak jobb volt.
• Speciális effektusok… hát nem volt kutya a Dark Knight, de azért a Benjamin Buttontól ezt se lehet elvenni, szerintem.
• Legjobb film: itt már eleve baj van, hisz nincs benne a Wrestler Bezzeg a Reader (A felolvasó) ott van… ezen kívül még: Slumdog Millionaire (Gettó milliomos), The Curious Case Of Benjamin Button (Benjamin Button különös élete), Milk, Frost/Nixon. Szerintem Slumdog, megint csak. Legalábbis ezek közül mindenképp. Danny Boyle megérdemli.
• Heath Ledger vigye a legjobb férfi mellékszereplőt, és nem azért mert meghalt, hanem mert baromi jó volt Jokerként.
• Végül pedig: a legjob férfi főszereplőnek járó díjat nagyon szeretném Mickey Rourke-nál látni, korábban elmondtam, miért.

Tudom, van még sok díj (pl. nőkről most nem is beszéltem, pedig Meryl Streep biztos nagyon jó megint), de alig láttam azokból a filmekből valamit, úgyhogy nem nyilatozom. Meg azt is tudom, hogy az Oscar végül is nem oszt, nem szoroz. Nem baj, én mindjárt kezdek izgulni. Tényleg, nem tudja valaki, hol lehetne megnézni eredeti hanggal? Az RTL Klubon lesz, de ott gondolom aláteszik a magyart hirtelen.

Viszont a zsűri… Hát nem tudom. Nem szívesen lennék most a helyükben, mert mondjuk Turczi Istvánként vagy Péterfy Boriként tagja lenni egy olyan zsűrinek, amelyik képes azt mondani, hogy ez a legjobb vers a párszázból, amit végül meg kellett nézniük… hát nem lehet túl jó. Karafiáth kisasszonyt pl. azért nem hozom fel, mert az ő személyiségében eleve benne van ez a fajta görbetükör- vagy nem tudom milyen effektus. Azért egy kis kommentárt valamelyiküktől szívesen olvasnék, mert ez most ebben a formában ciki. Szertném még egyszer leszögezni, hogy nekem teljesen világos az egész, és ennél csattanósabb választ a sok véresszájúnak nem adhatott volna a Verseny, csak éppen úgy látom, hogy az járt jól — mert gondolom volt ilyen –, akit felkerestek, de nem vállalta a zsűrizést.

Bürgernek szertelen követése s a rossz úton vezetett popularitás mániája sohasem engedte őtet azon útra lépni, melyen Baróczy és Dayka koszorút szedtenek.

Hogy végül ez a mi Mihályunk (nem utolsó sorban Jókainak(!) és Adyéknak köszönhetően) ma már méltó helyére került a pantheonban, oda, hová nemhogy Daykának nincs és nem is volt soha, de még (horribile dictu) magának Kölcseynek is legföljebb egy-egy verssel van bejárása, más kérdés. Kölcsey vétett néhány ilyen jellegű hibát, de általában be is látta őket és el is ismerte később. Ilyen korszak volt, Kazinczy nehezen kibírható-megkerülhető személyével az élen.
Hogy ki volt ez az ember, máig nem tisztázott. Petőfi a vándorpoéta megoldással jó sok időre félrevitte megítélését, bár ebben semmi rossz szándék nem volt, hiszen magát is annak tartotta. Úgy látszik, minden korszak legnagyobbjai Csokonaiban látták előképüket. Azt mondom, félrevitte, holott ez sem igaz, hiszen: vándorpoéta volt, méghozzá a legjobb fej. Tanultuk, hogy kicsapatásának oka, hogy (figyeljük ezt a prűd megfogalmazást) a legáción gyűjtött pénzzel nem tudott elszámolni. Ennyi. Ez mit jelent vajon? Hát valószínűleg nem nehéz kitalálni. Elköltötte. Elitta. El… na, szóval bármi lehet, de a legkevésbé valószínűnek valami ártatlan dolog látszik, szerencsére. Hiszen ez az ember képes volt órát tartani a Nagyerdőn, kezében boros flaskával (és jó eséllyel a diákok kezében se penna volt kizárólag).
És mindeközben olyan verseket írt, még gyerekként szinte, melyek saját korát messze haladták meg, néhol egészen a modernig vagy talán még az után is nyúlva. Nem túlzás ez, A magánossághoz című versében a következőket találjuk:

Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.

Rendkívül lényeges sorok, a magyar irodalomban talán itt jelennek meg legkorábban a zsenikultusz szavai, a teremtő képzeletet, az eredetiséget értéknek tartó gondolatok. Ez mindenképpen ellentmond a klasszicista hagyománynak, a nagy elődök merev szabályok szerinti követésének. A semmiből világot teremtő poéta képe azonban valami ennél is több, valahol a 20. században találkozunk ezzel újra, és talán annak sem a legelején. A sorok mozgalmassága is különösen újszerű: ahogyan szinte látjuk magunk előtt a sötét, viharos éjszakán egy pillanatra mindent világosságba borító villám hatalmas fényét, és ahogy ezt a teremtő zseni óriási alkotóerejével rokonítja, szinte sugallja azt az érzést, hogy itt Csokonai mintha egy pillanatra meglátta volna a jövőt, mintha megérezte volna, merre tart a fejlődés.

A másik kedvencem, ami most hirtelen eszembe jut, az a csajok többes számba tétele. Először is, ugye, “kedv, remények Lillák”. Lehet, hogy mégsem kellene olyan komolyan venni ezt az egyetlen, nagy, sírig tartó szerelmet? Nem képzelhető el, hogy véletlenül csúszott volna ki a többes szám. Inkább a női nemről van itt szó, a nőkről — és nincs okunk feltételezni, hogy olyan nagyon filozofikus értelemben.
A másik, tulajdonképpen ugyanez a megoldás az Újesztendei gondolatok című, általában nagy gondolati költeményként citált vers vége. A filozófiai gondolatmenet lezáró szakaszában egy nagyon fontos dolgot fogalmaz meg: ha minden évből csak jutna „Egy – csak eggy órácska is, / Amelly az érdem oszlopára menne!”, már elégedett lehetne. Tehát vágyik valamire, mely az elfutó időt megkötni képes, valamire, ami miatt érdemes megtenni mindazt, amit tudunk. Mert csak az érdem számít: az, amire majd talán emlékeznek az utánunk következők.
És itt kezdődik a második része a versnek, melynek utolsó – és egyben a verset lezáró – szakaszára utaltam fentebb.

Híremet s nagy voltomat
ne trombitálják messzi tartományok,
Más ne tudja síromat:
Te hints virágot arra s a leányok.

Ha tehát mégsem sikerülne akár csak azt a kurta órácskát elrabolni az Időtől, és az „érdem oszlopára” tenni, jöjjenek hát a földi örömök. És a földi örömök részévé alacsonyítja szinte Lillát, másodmegoldássá (te és a leányok), mely, ha a magasztos célt elérni képtelen volt, megteszi ahelyett. És az utolsó szó: leányok ismét azt mutatja, amit fentebb a LILLÁK kapcsán kifejtettünk: szó sincs egyetlen nőről, a többes szám ismét árulkodó.

Száz szónak is egy a vége: zseniális költő és zseniális fickó lehetett ez, irodalmunk óriásai közül egy olyan valaki — és ilyenből nincs sok — akivel nagyon szívesen ülnék be egy italra. Vagy jó eséllyel többre.

Végül tegyük ide egy olyan versét, amelyben… mit mondjak, elég jól tolja

Tartózkodó kérelem

A hatalmas szerelemnek
Megemésztõ tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörû kis ‘tulipánt!’

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tûz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elûz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretõd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

Ebből az alapvetésből kiindulva szeretnék néhány dolgot megvizsgálni, mint pl. helyesírás, szókincs, meg a nyelv korcsosulása meg ezek.

Kezdjük az egyik legizgalmasabbal, a helyesírással. Hogy ez tulajdonképpen micsoda, az inkább történelmi, irodalomtörténeti kérdés, mint nyelvészeti. Ha tökös gyerekek alkotnák az Akadémiát (vagy az Akedémia e kérdésben érintett részét), nem pedig régi korok árnya felé visszamerengő valakik, az ly-j tévesztés miatt már rég senkit sem lehetne elmarasztalni. Tegye a szívére (szivére? annyi versritmus volt már itt mostanában, hogy kutya legyek, ha tudom, melyik a helyes, jó, maradjunk a “szívére” formánál) a kezét bárki, és mondja azt, hogy hallja a különbséget. Vagy hogy tudja, merre élnek azok, akik még használják a két, egymástól kiejtésben is különböző j hangot. Mi történne, ha megszűnne az ly? Megmondom: kevesebb pirossal aláhúzandó szót tartalmazó dolgozat landolna a középiskolai tanárok asztalán. A világon semmi más. Vagy van valaki, aki szerint bűncselekmény azt írni, hogy juk? Mert akik neadjisten (inkább adjisten persze, mert minél színesebb, annál jobb) valóban érzik ezt a dolgot, nos ők valószínűleg nem a T. Akadémia útmutatásai alapján intézik napi ügyeiket és érzik jól magukat vagy folyatják a vizet. Hanem mert így hallották, kicsi koruk óta. Aztán majd elfelejtik. Vagy nem. De ehhez senkinek semmi köze, mint ahogy ahhoz sem, hogy a nyóckerbe felnőtt kölyök hogy írja, mondja vagy gondolja. És ez csak a legnyilvánvalóbb hülyeség ebben az egész helyesírás-kérdésben, ami legalább megtanulható. De van ám benne pár olyan, hogy az ember haja az égnek áll tőle, és mégis elvárják, erőltetik, és teszik ezt jónéhány évtizede olyan energiával, hogy egyesek lassan börtönnel sújtanák azt, aki urambocsá azt mondja, meg lett csinálva. Na, ezzel beleszaladtam a nyelvművelés nevű csodába, ami majd egy későbbi poszt tartalma lesz, és ami már a régen dédelgetett nyelvtörténeti fejtegetés előszeleként fog itten fujdogálni. Szóval azt, hogy “meg lett csinálva” fogalmazzuk át mondjuk arra, hogy azt mondja valaki, “a boltba vagyok”. Hol az n? Az n betű, ráadásul. Hát kérem. A beszédben nincs olyan, hogy betű. A betű az egy járulékos valami, az csak írásban létezik, olyan, mint a 2, ilyen görbe vonal, ami alul elmegy jobbra, aztán vagy hullámos vagy nem. Valójában két alma van, vagy két macska vagy két autó, nincs ilyen dolog, hogy 2. Mint ahogy olyan sincs, hogy n. N hang annál inkább van, és igen, a magyarban létezik — elvileg — olyan, hogy irányultság, és valóban, ha azt mondom, boltban vagyok, sokkal jobb. Az igaz, hogy a vagyok-kal már egyértelművé tettem, hogy nem irányulok a bolt felé, a boltba be, le a boltba, nem megyek, repülök, úszok (jájjj, ikes ige, m betű a vége neki igazából) de nem baj, a több néha több, mondjuk már oda azt az n hangot, mert ha nem, mindjárt olyat korcsosult a nyelv, hogy a következő generáció kutya lesz. Az élő nyelvben legalább évtizedek óta, kérem szépen, túlsúlyban van a “-ba / -be” forma. Ez tény. Lehet rugózni rajta, lehet rászólni a gyerekre, de attól csak mi leszünk hülyébbek és öregebbek, nem a nyelvet fogjuk megmenteni a végromlástól, az tuti. Elsőre ennyit, azt hiszem, legközelebb is a helyesírásnál maradunk, mert van itt még egy-két cifra okosság, amit érdemes csak úgy nagyjából megnézni. Tekintsük ezt bevezetőnek.