Olvasmányaim egyik legszebb nem lírai sorát volt szerencsém tegnap felfedezni:
Az öregember hátrazuhant, ajka megrándult, karjai erőtlenül lehanyatlottak. Szeme nyitva maradt, és megtörten meredt a távoli hegyekre, mintha a halott harcos földi porhüvelye követni szeretné bátor lelkét az örök vadászmezőkre.
Azt hiszem, méltóképp búcsúzunk Csingacsguktól.
Legfrissebb hozzászólások