Levél a szerkesztőknek
faus ...@gmail.com
A három pont rejti a címet
|
Leginkább semmi, de haladjunk szép sorban.
Van nekünk a BlogWatch, ahol mindenféle blogot kritizálunk. Pár hete az azóta megszűnt Csillafuckról írtam néhány sort, amiben a blog ellentmondásosságára, a bizarr motívumok ellenére is döcögő szexualitásra hívtam fel a figyelmet, no meg arra, hogy nem tudni, mire lehet ez így válasz, de ami sejthető, [...]
Sokszor hallani ma Magyarországon azt a kifejezést, hogy kádári reflexek. Élnek még a kádári reflexek. Ez nyilván sok külöböző dolgot fejezhet ki, én most mégis az autoritás iráni tiszteletről és a sokszor szinte elvárt engedélyezésről illetve terelgetésről szeretnék beszélni. Szinte félelmetes belegondolni, de 20 évvel a rendszerváltás után természetes módon teszik fel az emberek a [...]
Annak idején az volt a megoldás, hogy telefonon jött az internet, és aki sokat internetezett, jól tette, ha igyekezett az éjszakai időzónában netezni, mert akkor volt olcsó, bár ez a szó nem egészen pontos, inkább csak relatíve értelmezhető. És aki beleszeretett a Quake-be, az biztos, hogy sokat netezett. Alig vártuk, hogy eljöjjön a [...]
1996 júniusában megszületett a számítógépes játékok modern korának királya. A modern kor kezdete alatt egyértelműen azt a periódust értem, amikor az internet (akkor még a magyar helyesírás szabályai szerint Internet) olyan széles körben kezdett elterjedni, hogy hatása megkérdőjelezhetetlen lett. A John Carmack vezette id Software alkotata meg. Nevükett illetően egy ideig tartotta magát [...]
Száz éve született Radnóti Miklós, s ennek kapcsán az NKA saját program-sorozatot indított. „Közéleti embereket, tudósokat, sportolókat, zenészeket, papokat kért fel arra, hogy legyenek részesei a megemlékezésnek, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy felmutassa: a költészet mindenkié. A civilek jelenléte azt is megmutatta: a kultúra fontosabb és magasabb rendű a napi véleménykülönbségeknél.” Aki hisz az ilyen [...]
Index címlapos post, én meg csak nézek, hogy mi van. A versek nagy része értékelhetetlen, pláne úgy, hogy megpróbálja besunyizni magát József Attila mellé. Nem mögé, mellé: „József Etella a nagy szubeurópai költő, József Attila költött nővére. Közös tudást és szellemi anyagot birtokolt az öccsével, miközben életét kiscselédként tengette.” – Ez az epigonizmus toronyugrása egy [...]
Búcsúvers, bolonddá tett olvasók
Bár vagy nyolc-kilenc éve terjed egy levél a neten (e-mail, blogok), hozzám csak nemrégiben jutott el. Ebben a levélben állítólag a kitűnő író, Gabriel García Márquez búcsúzik el a földi élettől, és sokak szerint rendkívül „tartalmas” módon írja le, mit is hagy itt.
Nézzük hát a levelet, amit úgy, ahogy van, javítások nélkül [...]
E vers közlése — és fontos szó a közlése, hiszen a vers maga vitán felül állóan nagyszerű — mellett és ellen is tudnék érveket sorakoztatni, ha ezen a blogon a politikának komolyabb teret engednénk. Viszont igyekszünk ettől a továbbiakban is tartózkodni, már amennyire irodalmilag ez lehetséges. És hogy mennyire nem lehetséges időnként — szerencsére, mert [...]
Mai elmélkedésünk alapját ez a cikk szolgáltatja. Bendegúz ajánlotta figyelmembe, utalván arra, amit a Nem vénnek való vidékhez írt, miszerint a koncepció vette át úgymond az irányítást, és a forma háttérbe szorult. Úgy véli, itt gyökerezik valahol a válasz arra a kérdésre, hogy hol mentek el a Coen testvérek. No de majd ő elmondja, mit [...]
Önmagukat kulturakedvelõnek tartó, ezt fennen hangoztató olvasóinkat elõször is megkérem, fáradjanak a következõ ablakhoz, ugyanis…
Rég szeretnék már filmről, filmekről írni, és igazán jókról is, de ez csak egy rövid post lesz. A hetek alatt az IMDB top filmjei közé száguldó No country for old men véleményem szerint nem hogy a jegy árát, de még azt a néhány órát, amit a gépidőből a torrentbytes.net-ről való letöltés igénybe vesz, szóval azt [...]
Ez már régen kikívánkozik belőlem, és most, hogy az m1 csinálja ezt A társulat című műsort, aktuális is lett. Az István, a király című nemtudommiről lesz szó. Szerintem eleve egy nagy szar szinte minden musical vagy rockopera (vagy operett), hívjuk bárminek. Van pár olyan, amit szívesen megnézek, a régiek közül, My Fair Lady meg A [...]
|
Legfrissebb bejegyzéseink
|
Legfrissebb hozzászólások