Faustus

Annak ellenére, hogy kivétel nélkül minden magyarországi ember gyermekkori emlékeiben a telek még telek voltak, a ma leesett 30 centi mindenkit elragadtatott felkiáltásokra bír, mintha sose láttak volna még ilyet.

Tegnap Esterházy Pétert vettem észre a Deák téri aluljáróban: fejét leszegte, ahogy kopott ballonkabátjában battyogott lefelé a lépcsőn, csapzott hajfürtjei a szemébe lógtak, arcán pedig a megadás furcsa kifejezése tükröződött, s én egy percre el is gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy még így is, ezzel a karizmatikus, álművészieskedő ápolatlansággal is csak egy roppant középszerű ember [...]

Vándor, pihenj meg most, maholnap itt a tél.

Hinni akarom, hogy a hosszas kórházi kezelés ellenére is egy falkavezér oroszlán méltóságával halt meg. Ég veled, Ötvös Csöpi!

A ‘80-as évek végének egyik lagnagyobb filmje az Országúti diszkó, minden benne van, ami kell, ami meg nincs, az ott van a Dirty Dancing-ben, úgyhogy azt hiszem, két B-kategóriásnak tűnő filmmel a teljes létet felölelte Swayze, akinek jó utat kívánunk és köszönjük neki a Ghostot is.

Sokáig hittem, hogy a könyvekben fellelhető, egzakt problematikákra adott viszonylag egzakt megoldási lehetőségek szinte egy az egyben alkalmazhatók a különböző élethelyzetekben; azonban ma már másként látom ezt: egy könyv önmagában nem válasz semmire sem, viszont a könyvekben található válaszok segítségével – ha sokáig és elég kitartóan akarjuk – előbb-utóbb megtaláljuk saját megoldásainkat, válaszainkat is.

A munka, hacsak nem irodalmi, képes rá, hogy egyfajta tudatos könyörtelenséggel irtsa az emberben felgyülemlő irodalmi alkotóvágyat.

Az írói szócsövek a klasszicista dráma Perez Hiltonai: a szereplői motivációk megismerhetőségének hiányában létük értelmetlen lenne.

Legjobb.

Ady költői mámora rendszerint a részegség utáni nap estéjén jött, s ez „a legnagyobb emberi érzékenység, ez a szinte a legnagyobb titkokat is kiadó egy vagy két óra” során elszánt bizonyossággal érezte azt, „hogy az élet nem rejtély, nem csoda, nem titok, gyerekesen egyszerű.”

Mikor leszakadt az ég és a víz betört a pincébe, hálás voltam Thomas Mann-nak, amiért megtanított egy alapigazságra: a természet vagy megkímél, vagy nem, de ennek a végzethez vajmi kevés köze van; így hát én is álltam ott egy darabig, kezemben vödörrel, míg a többiek görcsös igyekezetükben azt hihették, megijedtem vagy nem is akarok segíteni [...]

Sok baromságot hordtak róla össze, de ő volt az egyik legnagyobb.

Nem tűnik megalapozatlannak a gyanú, mely szerint Hans Castorp lehet a huszadik századi német regényirodalom ifjú Werthere.

Ugyan a Cambridge-i Cartledge professzor szerint Szókratészt a korabeli athéni törvényeknek értelmében jogosan végezték ki, ez mit sem változtat azon, hogy végül kiitta a pohárból a bürökmérget, pedig hívei felajánlották neki, hogy segítenek megszökni, ráadásul (minden ókori hős-erény ellenére) a haláltól is nagyon félt.

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van.

Bár irtó csúnya ember volt és a nagyobb sikerek is elkerülték életében, azért feltehetőleg jó pár nőt “megbárdolt.”

Ő a világ legrokonszenvesebb képregényfigurája, mondhat bárki bármit.

Miért van az, hogy Niccolo Machiavelli fő műve, A fejedelem, ami a szerző és az olvasók egyöntetű véleménye alapján nem másról, mint az egyeduralom megszerzéséről és megtartásáról szól, manapság, a “modern kori” demokráciá(k)ban is rendkívül hasznos olvasmány?

Tök vicces, hogy annak ellenére, hogy a reformkoriak is rájöttek, köztük Kölcsey is, hogy ez a sírós-fájós múltbanézés semmire se vezet, végül csak képesek voltunk ezt megtenni hivatalos himnusznak.

Idén Ritoók Zsigmond kapta a rangos magyar tudományos elismerést, a Bolyai-díjat.
Gratulálunk a Professzor úrnak!
A Ritoók Zsigmonddal készült indexes interjú itt található.

Öcsém mutatta  ezt a videót, mondván, hogy neki Slash-szólótól még nem fájt a füle, hát mit mondjak, nekem se:

Aztán eszembe jutott egy vers, mondhatni halkan felcsendült az évek távolából (nem ma volt, hogy Lorcát olvasgattam), s én lázasan keresni kezdtem, míg végül megtaláltam. És igen, a két dolog illik nagyon, mint a vodka és a [...]

Ez a kép egy ideje kering már körbe-körbe, de egye fene, most megosztjuk mi is: egyrészt, mert tök jó, másrészt meg illik a Faustus szellemiségéhez. Ja, és Platónt amúgy is szeressük, de Arisztotelészt még jobban.
A léc alá, kőkeményen…

Ezt a bejegyzést azért írom, hogy ha valakinek offtopicolni van kedve, ide mindig írhat egyrészt, terveim szerint itt csak alig-alig fogunk moderálni (be is tettem ide balra), másrészt meg azért, mert jómagam off leszek egy hétig — síelni megyek, akit érdekelnek az ezirányú ügyek, itt figyelemmel kísérheti, kb miről van szó. Igyekszem be-benézni valami wifis [...]

Azért nem semmi, hogy mióta volt a veszprémi késelés, már el is terjedt a bodzázás mint a védelmi pénzek beszedését jelentő szleng szó. Tudniillik ugyanis, hogy az egyik gyanusított saját bevallása szerint bodzatermesztésből él. Magyar szleng ott van a szeren
Forrás.

Ill be seeing you;
In all the old, familiar places;
That this heart of mine embraces;
All day through.
In that small cafe;
The park across the way;
The childrens carousel;
The chestnut tree;
The wishing well.
Ill be seeing you;
In every lovely, summers day;
And everything thats bright and gay;
Ill always think of you that way;
Ill find you in the morning sun;
And when the [...]

Most, hogy úgy néz ki, befejeződött a Versírón a közönségszavazósdi — és elvileg a főzsűri is meghozta már a döntését, legalábbis szerény képességeimmel ezt olvastam ki a honlapon fellelehtő információkból –, szóval most belenéztem a fórumokba megint. És az találtam, hogy a Blogodráma úgy lett telitalálat, hogy mi azért nem sok időt töltöttünk ám ott, [...]

Vagyunk, akik vagyunk, ki így viszonyul bizonyos dolgokhoz, ki úgy. Aztán vitatkozunk: akkor mégis hogy kéne. Norma csap össze normával, ez már csak így megy. Nem hiszem, hogy az a vaskalapos akárki lennék, ugyanakkor bizonyos dolgokhoz elég konzervatív módon viszonyulok, tudom. Lehet, hogy jelen esetben is így van?
A minap egy „érdekes” beszélgetésnek voltam tanúja: két [...]

A Születésnapomra József Attilának egyik legismertebb, legtöbbet idézett verse, sőt a József Attila-parafrázisoknak is gyakori alkotóeleme. És itt most nem elsősorban a versírós próbálkozásokra gondolok, születtek azoknál sokkal jobbak is, bár véleményem szerint ehhez a vershez akármennyire is hozzányúlni a szentségtöréssel egyenlő és jól rá kéne csapni a kezére mindenkinek, aki ilyesmire vetemedik. (Az egy [...]

Egy rossz költő mily megindító. Már évekig
nem beszéltek felőle, azután lassan elfelejtették.
Megkopva és őszen bandukol most, szakadozott
kabátja gombja fityeg s kiadatlan verseit fütyörészi
a téli szélnek. Mennyi gőg és erő. Az arcán
gyűlölet, irigység, mely messziről valami etherikus
bánatnak látszik. Mellette a híresek,
kiket fizetett cikkek magasztalnak és ünnepelnek a vad
hangversenytermek tapsai, kalmárok, vagy szerencsevadászok.
Kopaszodó, büszke apostol-homlokára az élet
tette [...]

Akit érdekel a történelem, egy idő után (sőt, tualjdonképpen állandóan) arra kíváncsi szerintem, hogy hogyan zajlott, nem arra, hogy mikor. Persze, kell az egyetemes tudás, hogy kvízműsorokban jól szerepeljünk, ahhoz mindenképp. Meg az is jól jön néha, ha az ember el tudja helyezni a dolgokat, de ezen túl ami rohadt érdekes, az akkor is az, [...]