n/10

Falcon — Thu, 08 Jan 2009 20:28:45 +0000

Kitaláltam egy új dolgot, ha kifejezetten kritikát írunk, és a szerző is úgy gondolja, a kategóriáknál be lehet jelölni, hogy 10-ből hányas, és akkor nagyszerűen lehet majd látni rögtön, hogy mi újság, sőt rá is lehet bökni és akkor az összes n/10-et kihozza a csudálatos WordPress blogmotor. Olyan nagyszerűnek érzem az ötletet, hogy önhatalmúlag be is vezettem. Merem reményleni, hogy Bendegúz úrnak is, a Feketesas uccából elnyeri tetszését és nem vétózza meg.

Ha brazil, akkor inkább foci — Paulo Coelho: A portobellói boszorkány

Falcon — Wed, 01 Oct 2008 07:36:42 +0000

Bevallom, nemrég vásároltam egy könyvet, PLB, avagy a Pozitív Lelki Beállítottság a címe, mondom ez biztos jó lesz valamire. Aztán hamar letettem, mert egyszerűen nem sok mindent találtam benne, ami érdekelne, ami hatott volna rám. Adtam neki egy esélyt.
Aztán eltelt pár hét, és egy Bendegúzzal történő sörözés alkalmával elhatároztuk, hogy jobban megnézzük ezt a Coelhót (Koellyu ), ha már mindenki olvassa, és hajlamosak komolyan is venni. Előrebocsájtom, hogy ezek nagy hibát követnek el szerintem. Szóval, elővettem a Portobellói boszorkányt, és pár oldal után kényelmetlenül feszengve lapoztam vissza az elejére, hogy nem a PLB-t olvasom-e véletlenül megint. Hát nem. Bizony a nagy Guiness-rekorder, a sokak által magas irodalomnak tartott (jó, jó, ebbe a dologba sem érdemes belemenni, de sok kislány, nagylány, okoslány (vagy -fiú, persze) szigorú tekintettel olvassa, mi több: hordozza ezt, annak biztos tudatában, hogy értéket visz befele éppen), szóval ez a mű megtévesztésig hasonlít egy önsegítő kis kézikönyvre. Na, akkor nézzük tovább, legyen ez egy kellemetlen első benyomás, ami bármely nagy író bármely nagy művével előfordulhat (nem szokott ugyan, de előfordulhat), több millió veréb…
Spoilerezek, azt is megmondom, szóval aki el akarja olvasni a művet, azt figyelmeztetem, hogy lelövök egy-két dolgot. Nos tehát, Athenáról, a főszereplőről már jó hamar kiderül, hogy megölik, és 20 oldallal, jó, maximum 50-nel később már kezdjük megérteni a gyilkost, 150-nel odébb meg már egyenesen szurkolunk neki. A regény vége felé meg sajnáljuk, hogy nem a szerzőt… na szóval nem tetszett nekem ez a könyv, nagyon nem. Eddig csak sejtésem volt arról, hogy Coelho miket ír, és mivel se kritikákat nem olvastam róla, se egy művét sem, csak a jelenléte tűnt fel. És nem csak hogy feltűnt, hanem valahogy kellemetlen volt, mint kavics a cipőben.
És most, elolvasva ezt a buta, tárgyi tévedésektől hemzsegő — ezt majd mindjárt kifejtem — valamit, igazából a helyére került az egész jelenség — és vele együtt egy csomó mindenki. Van még pár ilyen író, most szándékosan nem mondok neveket, mert velük is még komolyabban foglalkozni kell azelőtt, hogy mindenféle véleményeket alkossak, de ha a coelhós megérzésem nem csalt meg, jó eséllyel Kunderánál se fog. Na tessék, hát nem kimondtam?
Szóval A portobellói boszorkány. Ami jónak tűnik az elején, meg végül is szinte végig, az a szerkezet. Különböző emberek mesélik el a főhősnő különböző dolgait, azzal a dícséretes szándékkal, hogy árnyaltabb képet kapunk, vagy valami ilyesmi. Az még hagyján, hogy ezt jól a pofánkba is mondja rögtön az elején, de az már sajnálatos, hogy nem sikerül. Ugyanolyan bugyuta mondatok sorakoznak, ezeknek az embereknek egyáltalán nincs egyéniségük, neadjisten stílusuk, mint ahogy Coelhónak se nagyon, vagyis azt is lehet stílusnak nevezni talán, ami a brazil sorozatokat jellemzi. És akkor még jön ehhez, hogy az a fiktív valaki, aki ezt a vallomásgyűjteményt rendezi, néha megjegyzéseket fűz az elhangzottakhoz: bár ne tenné. Érthetetlen, hogy amikor kizárólag tárgyi jellegű pontosításokat illetve kibővítéseket enged meg magának ez az illető (kivéve valahol az elején, ami abszolút nem is illik bele a rendszerbe), akkor miért nem néz utána. Így ugyanis rettentő nagy sületlenségek vannak benne. Biztos azért, mert jól hangzik. Nem hangzik jól, bután hangzik. Pl. az egyik szereplő a következőt mondja: “Darwin, akinek sikerült megírnia azt a könyvet, amely megváltoztatta az emberiség gondolkodását…” Megjegyzés: “A fajok eredete, 1871, amelyben egy majomfaj természetes evolúcióját mutatja be.” Tényleg? És ez még egy jobban sikerült kis megjegyzés. De ez a fajta — nem tudok mást mondani — szűklátókörűség az egész regényben megfigyelhető, kezdve a cigányok naiv, teljességel irreális bemutatásától, át a dubai sivatagban élő, a kalligráfiát mint a spiritualitás eszközét használó fickó bankokról, ingatlanüzletről szóló fejtegetésein egészen ennek az egyszerűen képtelen nőnek, Athénának az egész lényéig. Ahogy a fiával bánik, ahogyan beszél, minden az utolsó szóig hiteltelen és sokszor nevetséges. És Coelho prüdériája az, ami végképp bosszantó, és beengedi — sőt: be is helyezi — az olyan magazinok könyvrovataiba, mint a Nők Lapja. Ez az egész természetistennős vallási téma, amit végigerőltet egy pár száz oldalas regényen, kiabál egy kiadós orgiáért. Félreértés ne essék, meg lehet oldani szex meg orgia nélkül majdnem mindent, de egy halvány, bizonytalan lépés után látszik hogy rémülten iszkol vissza ez a mi Coelhónk abba a világba, ahol az igazán érdekes és mondjuk újszerű gondolatok, tettek helyett valami langymeleg biztonság veszkörül. Itt csak a szeretettel találkozunk, ami “van”, meg “pozitív rezgések” meg ilyen megfoghatatlan hülyeségek, amikből aztán az lesz, hogy ez az Athena fogja magát, és Hagia Sophia (ami egy mecset ám, azt is megtudjuk!) művésznéven csodákat tesz, egy prosztatarák diagnosztizálása és idegközpontok izgatása általi inszomnia-elmulasztás után a fogyókúra ártalmasságáról is beszél. Uram irgalmazz… És ez annyira felbőszít valami keresztény papot, hogy menekülni kell, meg minden, és a legjobb megoldásnak az tűnik, hogy meg kell rendezni a halálát, mert különben nem tudni, mi lesz. Igen, itt kérem egyházellenesség is van, de olyan szánalmas bátortalansággal és kisstílű módon, hogy szinte az a tény veti a legrosszabb fényt az egyházra, hogy ilyen “ellenségei” vannak. De legalább valóban megölték volna ezt a nőt… Ja igen, és az is elég gáz, hogy az elején azt mondja valaki, hogy futni hagyták a gyilkost, a végén meg kiderül, hogy megvan a szivar, csak éppen öngyilkos lett, ami jól is jön. Szóval kusza ez is, és átgondolatlan.
Nézzünk gyorsan pár találomra kiválasztott mondatot, kommentár nélkül:

“Te nem akarod elfogadni önmagad. De ez már nem az én dolgom: én elmondtam, amit el kellett mondanom.”

“Erre elővett egy palackot a zsebéből, és azt mondta:
- Pálinka.
Tudtam, hogy ez a helyiek hagyományos itala, amelynek rendkívül magas az alkoholtartalma.”

“Mindannyian tartozunk annyival a szeretetnek, hogy megengedjük neki: olyan formában nyilvánuljon meg, amilyenben akar.”

“És ahogy mentem előre, minden egyes lépésemre azt mondtam: ‘igen’ — ahelyett, hogy azt mondtam vona: ‘nem’.”

“Azt, hogy tudom, hogy itt vagyok. És tudom, hogy minden pillanat csoda, kinyilatkoztatás.”

Eh, számtalan ilyen, minden oldalon. Egyszerűen idegesítő. Mutatok inkább valami érdekeset, szintén idézetek leszenk, mégpedig a Coelho-fanok hozzászólásaiból szemezgetünk, a hivatalos oldalról.

“Kedves Paulo Coelho!

A Portobellói boszorkány hasonló élményt nyújtott, mint Az alkimista.
Olvastam valahol, hogy könyvei hatással vannak az emberekre. Ez igaz. Nem lettem boszorkány, se jós, se parafenomén. De segített, hogy a világra másképp tekintsek. Ami természetesen mélyen bennem volt, csak segitett felszínre törni. Remélem, hogy mások is így vannak vele.
Tisztelettel: 1 egyszerű ember”

“Tisztelt Tanár úr!
Azért merem ezt a megszólítást használni mert,az én életemben egy tanári posztot tölt be a könyvei által.2évvel ezelőtt találkoztam először a nevével és a műveivel is.Akkor kezdődött el a tanulási folyamat bennem ami még most is tart bár akkor még nem fogtam fel,hogy valójában minden regényben ott vagyok (…)”

Na, ez a kettő elég is
Meg, azt hiszem, a recenzióból is elég ennyi. Butaság az egész, úgy ahogy van, de van, akinek tetszik. Így színes

Faustus » 2/10

n/10

Ha brazil, akkor inkább foci — Paulo Coelho: A portobellói boszorkány