3. szín, 2. rész

Az alábbiakban előforduló bármely hasonlóság bármivel és bárhol kizárólag a véletlen műve

3. szín
Kocsma a Quartier Latin-ben

Új szereplők:
Jeanne D’oux, Jules de Serafineux teremtménye
Marsellus Wallace von Sopianae di Pecci, humanista, aki egyéb, kevésbé irodalmi tevékenységet is űz (magyar hangja esetenként Kránitz Lajos)
Ladislaus Nuss, elzászi tollnok
Sher Wood, bohócsipkás részeg, folyamatos csuklás, üveges tekintet és összefügéstelen beszéd jellemzi
(Az általános csendet Sher Wood érkezése töri meg.)

Sher Wood:
Dohossy jő szembe velem, hukk.
Kint. Bent? Fent? Lent?
Vertikalice vagy pont nem?
Int: nem bírja tovább e kínt. Hukk.
Vajh mi lelé? Talán a vonat elé
megy így szegény, vagy híd-
ról veti le magát? Hukk!
Rossz szomszédság török átok,
sírva vígadnak az uzsorások,
hát mondják meg, ki tette ezt vele,
majd én igazságot teszek,
s olyat rúgok bele, lerepül a feje,
szavamra, kesztyűt se veszek.
Hukk.

Admino:
Nono, fejről volt itt már szó elégszer,
ha nem fejezi be, hajt a kényszer,
hogy kiadjam útját,
de abban nem lesz köszönet,
csak törött pohár meg tányér,
s mehet majd pálinkáér’
a szatócshoz odaát.

Sher Wood:
Hukk, csendben leszek inkább.
(Admino tölt neki, iszik.)

Anipa0.75 mosolyogva Sher Woodhoz lép, átkarolja:
No lám, no lám, a jó Sher Wood
érkezett ide közénk. De mit látok?
Torkára forrasztják a szót,
ez már nem is török, Habsburg átok!
Szép homlokod így bútól ráncos.

Sher Wood, sipkáján a csengettyűk meg-megrándulnak:
Bántott. (Adminóra mutat.) Hukk.

Anipa0.75:
No hát tudom én, tudom.
Azt mondom pedig, egy ilyen gyerek,
mint te, megérdemli az elismerést.
Jöjj közénk, mert így terem meg
az a fajta gyümölcs, amire vágysz.

Sher Wood:
Moszkvicsslusszkulcs!

Anipa0.75:
Naugye.

(Összeölelkezve odamennek a számosnevűekhez.)

T1:
Isten hozott, a fenébe is!

Szkander0.5:
Légy üdvözölve, erdőnek serivó hőse,
rettegjen tőled kritikusok és szervezők
minden ismerőse! Robinhúdállj csak!
Szavamra, veled erősebbek leszünk,
és szavamra, úgy elkél itten szavad,
hogyha néha elkurjantod magad.

Sher Wood:
Fázok. Sebhelyes-pite:
provok-álok. Így-e? Hukk!

Fapipa, tölt neki:
Igyál csak, jó Sher Woodom!

Veleje_markáns_lick:
Lám, az élet oly rövid, szépségét
a barátság nektár-lehe adja.
Bár csak sejtem, miért mondtam ezt,
mégis jó, hogy nem kapnak hajba
ezek itten nekünk.
Miért is tennék? Eltúloztam talán,
pedig olyat ritkán szoktam –
ez bizonyság, nem talány.
Ámha elnézem e díszes társaságot,
verslábak s képletek jutnak eszembe,
jambus az egyik, trocha a másik,
azok meg dacta és sponda, egy az egybe’.
Figyelem egy idő óta, ezek öten,
mint az óda, szárnyalnak,
s mint kólonversek, összecsengenek.
De csak beszélek itt, szájam mint az óra,
jár, s kedvem támadt egy kis porcukorra,
ha értik, eme jóhírű ivó népe olykor kire vár.

(Nyílik az ajtó, Marsellus jő, mögötte Nuss.)

Marsellus, lopva Adminóhoz közelít:
A párizsi kokainkereskedő kérdése dealeréhez, miközben nem szeretné, hogy észrevegyék:
Van-e itten kokó elég,
avagy titkon adjak-e még?

Admino:
Hisz látod te is. Falják itt a dolgaidat,
csak ne lássák meg, hogy, mondjuk úgy,
idegennek nem mondalak.
(Átveszi az odanyújtott zacskót.)
És most mi lesz?

Marsellus, új hangján válaszol:
Az ideges drogbáró válasza az okvetetlenkedő dealer kérdésére, miközben még mindig nem szeretné, hogy észrevegyék, se azt, hogy ki ő, se azt, hogy egyáltalán ismeri a fickót:

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Mostantól fogva megmondom, hogy lesz
velem és veled.
Nem lesz olyan, hogy te meg én.
Soha többé.
(Elfordul Adminótól, magában):
No, hát nehéz lesz a dolguk,
hogy nyerjek is meg ne is,
hogy dobogóra ne kerüljek, elképzelhetetlen,
de ha kiderül, hogy ismer… fejüket veszik,
tán még e kocsma is bezár.
Habár…
(Végignéz a közönségen, megakad a szeme Susanne-on és Sher Woodon.)
Az erkölcsi értékítéleteiben mindig halálbiztos, kettős életet élő ember szavai a vég felé vakon rohanó gyülekezethez:
… e fertő, butaság elevenembe vág,
s nem baj, ha gyorsan jő a vég.
(Háttérbe vonul, figyel.)

Nuss, kicsit mákonyosan:
No hogy legyen, hisz úgy látom,
csak én értem, mi kell ide,
de nem tudom, egyedül
megírni képes vagyok-e?
No de sebaj, hisz kész már a mű,
nekem csak faragni kell rajta,
hisz a szobrász sem teremti
művét. Csak átformálja.
E vers énnekem, úgy érzem,
rendkívül hasznos lehet,
s kedvező módon befolyásolja
majd a közeli végkifejletet.
(Kabátja alól elszáradt pergament vesz elő, szavalni kezd.)

Köhöm…

Ha nem vagy itthon, üres a lakás.
Én csak tátongok. Üresség vagy űr?
Csupa menés vagyok, meg maradás,
jaj, miért hagytál ilyen egyedül.

Horgon, önmagam nehezékeül,
nagy halra várok. Lesz-e harapás?
Konzisztens vagyok, mint egy farakás.
Nézd csak! Madár vagy kődarab repül?

Én zuhanok. Magamba, egyre beljebb,
és nem azért, hogy némi örömre leljek.
Vágyok egy szilárd, sík felületet -

nem tart soká, úgyis meg kell, hogy haljak!
- ez mostan a hányadik emelet? -
Hadd szürcsöljem ki, mint az osztrigát:
a Veleteket, Nélkületeket.

(Megilletődötten néz körbe, mikor látja, hogy az elmondottak nincsenek különösebb hatással senkire, elmosolyodik.)

Úgy van, mint gondoltam,
nem ismerte senki sem e verset,
így Hochdeutsch-parafrázisomért
bilincsbe sem vernek.
Inkább nyerek,
nem akármilyen gyerek
vagyok ám!
(Leül egy asztalhoz, izgatottan írni kezd, közben furcsa hangokat hallat. Marsellus odaballag hozzá és kíváncsian figyeli, mint csinál.)

Nuss:
Háhá, nicht zu Hause bist… ürresch.
Mit még? Hmm… Láz gyötör, Fieber, Wasser kiver.
Hahaha, de jó, még ilyet! Hogy legyen, hogy is?
Eine Virus, Technik sehr modern…
Koszorú lesz ebből, koszorú!

Marsellus:
Már megbocsásson kolléga,
én sem vagyok ám olyan méla,
mint amilyennek kinézek. Nékem
mégis olybá tűnik ez az egész,
magánál az indulat fölött
tort ül a józanész.

Nuss:
Egy jottányit várjon még,
mellesleg igaza lehet,
van itten rím, költői kép elég,
jómagam a Parnasszusig megyek.
Ágyban fekve olvaschgatni Nietzsche Friedrich
Also sprach Zarathustra, hihihi, kész is. Na ezt figyelje!
(Feláll, jelentőségteljesen olvasni kezd.)

Ladislaus Nuss: Fieber des Lebens

Wenn du nicht zu Hause bist, Wohnung ist ürresch.
Ich nur tätongen. Fahren? Wohin? Minek?
Láz gyötör, auf Deutsch, Fieber,
fühle ich allein, nur Párna, sondern Wasser kiver.

Mit Haken, als önmagam Nehezéke,
ist eine Virus, Technik sehr modern,
Lázálom, nagy Halak, diese Gedichte
színes Bildern wie konsistent.

Ich suhanne, so suhanne, ein széttépett Lelet,
Budapest V. ker. Mozaik innen und innen,
unter mein Homlok sík, szilárd felület -
nicht Syrup oder Bogyó, Mentő wiss el innen.

Bin erwachend, bin umtauschend, Osama bin bin ich,
der Zug verlasstet, Halál sollen-müssen,
Ágyban fekve olvaschgatni Nietzsche Friedrich
Also sprach Zarathustra sehr weit, der Hegyen.

(A végére érve fejét lehajtja, hatásszünetet tart, Marsellusra sandít, várja véleményét.)

Marsellus:
Szép vers, nem mondom,
győzelméért szállnék síkra,
csak azt árulja el, Ladislaus,
milyen nyelven írta.

Nuss:
Bár mellem dagad, efelől
nekem is kétségeim vannak,
mert aki két nyelven szól egyszerre,
no, hát nem is könnyű annak.

Marsellus:
Mi lenne, ha csak egy nyelven írná?
Nem zavarodna bele senki sem,
a kritika meg egyenesen bírná.

Nuss:
Van benne ráció, csak
spekulációnak ne vegyék.
(Visszaül, újra írni kezd.)

Sára, Dhérhez:
Dhér bácsi, nem tudom, ez a Nuss
honnan jött és ez a Marsellus
is igen furcsa nekem. Szép férfi amúgy,
de már ezt az örökös porcukrozást
nem szenvedhetem.

Dhér:
Sárám, nem vagy már gyerek,
hát vallj őszintén,
valamit megkérdezek:
megesett-e veled,
hogy nyári éjszakákon
mint csillagos égbolt,
tespedt elmédre a mákony?

Sára:
Egyetlen egyszer csak,
ha jól emlékszem.
Verset is írtam másnap,
címe: Felfedezésem.

Dhér:
Ezek a szerek a tudat
legmélyére ásnak.

Sára:
Egy így született mestermű
pont elég volt nékem, különben
a következőnél már végem.
De mi készül amott?
(Nuss-ra és Marsellusra mutat.)

Nuss feláll, Marsellusra néz:
Figyeljen jól, kolléga,
egyszer mutatom csak!
Látja, nem kell egy Brüll Léda
vállam fölé, s az ihlet is untat.
(Olvasni kezd.)

Köhöm… Ladislaus Nuss: Lázas élet, javított.

Nem utaztam el, fekszem betegen,
most valahol élhetnék lázasan,
s a láz az, ami miatt nem teszem,
fejem alatt öl helyett párna van.

Egy vírus dolgozik bennem modern
technikával, azért oly élesek
lázálmom képei, hogy még sosem
láttam ily színesnek az életet.

Az életem egy széttépett lelet,
a mozaikjaiból összeforrt
álom bennem akár egy film pereg,
ízes szirup, édesíti e kórt.

Ha ébredek, hideg ráz, tűz emészt,
a vonat elment, kéjt vitt, kínt hagyott,
magamra hagytak, mint egy tűzszerészt
a bombával, ki én magam vagyok.
(hatásszünetet tart)
Bumm! Hahaha!

Marsellus, Dhér, Sára, Noragrossa, Veleje_markáns_lick:
Bumm-bumm! Haha-haha-hahaha! (Ujjonganak, tapsolnak.)

Marsellus:
Ez bizony nem akármi, Nuss uram!
Nevét az irodalomba beírta örökre,
manapság így juthatni bizonyos körökbe’,
legyen hát vendégem, a legjobbat adom, ami van:
Rubophen a neve, ettől zsibbad most mindenki,
ha magára kicsit is ad.

(A számosnevűek egyre hangosabban súgnak-búgnak, a fokozódó hangerő egyre erősebb indulatokra enged következtetni.)

Anipa0.75:
No hát csak kimondom én:
kérem szépen, a király meztelen!
Győztes vers ez? Ugyan már!
Ne legyenek ennyire esztelenek!

T1:
Ne legyenek, mert odavágok!

Fapipa:
Nem látják, hogy a vátesz
nem ott, hanem itt lakik?
Nuss mint győztes… Hát ez
fölháborító!

Sher Wood:
Moszkvicsslusszkulcs!

(Szkander0.5 odaugrik, arcon akarja csapni Nuss-t, de az elhajol, így Marsellust találja el, aki nekiesik Dhérnek és fellöki. Admino közéjük vetné magát, de Anipa0.75, T1, Fapipa és Sher Wood körülzárják. Sára és Noragrossa egymás kezét fogva a sarokba húzódik. Az ivóban általános zűrzavar lesz úrrá.)

Susanne von Thorenburgy (előperdül):
Szeressük
egymást
gyerekek,
hisz
minden
percért
kár! (tovaperdül)

Veleje_markáns_lick, kiabálva:
Látják, ez ám a provokáció…
Nem kell hozzá nagy ész,
meglátni, ki kezdte…
De sokáig ez így nem marad,
és Nuss-ék mehetnek a levesbe…
(Egy arra repülő pohár, amit Anipa0.75 hajított el, majdnem kupán találja, ezért ijedtében lehajol és csendben marad.)

A ricsaj, káosz percekig folytatódik, majd odakintről egyre erősödő zaj hallatszik. Néhányan felkapják a fejüket, de a társaság nagy része továbbra is a veszekedéssel van elfoglalva. Végül pozdorjává robban a bejárati ajtó, és belép Serafineux, pórázon vezetve Jeanne D’oux-t, aki leginkább egy szfinxhez hasonlatos, de a belőle áradó dögszag elárulja, hogy egyszersmind zombi is.

Serafineux:
Egy nagy regénnyel és nem kevés gondolattal,
melyeket csak hosszan van ízlésem szóba önteni
jöttem közétek, hogy végre rend legyen és béke,
hisz hallom már, az ördög vasvilláját feni. (Gyorsan leírja, amit mondott.)
Nézzetek ki! (Az ajtóra mutat.)
Nézzétek, hisz odakint a lilát vibráló égaljon
narancsszín vérbe fullad már a napkorong,
meg még haldoklik is talán,
s ez angyaltalan világban máris
a mákonyé lett a porond?
De hallgassatok hát ide! Íme, itt ez a lény,
legbüszkébb én rá vagyok minden alkotásom közül.
Nincs nála gyilkosabb fenevad e féltekén.
Azt kérditek, hogy született? (Mosolyog).
No, legyen hát, elmondom, de jól figyeljetek,
hiszen nem mindennap hallhattok ilyen történetet.
(Odakint megdörren az ég, miközben a már néma csendben mesélni kezd.)
Egy hajnalon hazafelé tartottam, tisztes munkából térvén,
aludni vágytam már, hisz oly sok az ostoba vendég…
De amint szobámba léptem, éreztem, alkotnom, adnom kell ma,
s táblát ragadtam, s rajzolni, írni kezdtem vadul a táblára.
És mákonytól… khm… munkától bódult eszemmel megfogni nem tudtam,
mit vetek papírra, milyen ősi erők vezetik már az ujjam,
de amit alkottam, elhagyta börtönét, a rajzlapot,
és élni kezdett. Hogy az igék, vagy az ábrák, a hajlatok
lehelték belé akkor a létet, meg nem mondhatom,
de azóta a béke és a szeretet ellenségeit
(teátrálisan a szörnyre mutat)
Jeanne D’oux-nak adom.