2. szín, 2. rész

Az alábbiakban előforduló bármely hasonlóság bármivel és bárhol kizárólag a véletlen műve

2. szín

Kocsma a Quartier Latin-ben (folytatás)

Admino (törölgeti a pultot):
Most már én is kíváncsi lettem,
bizony mondom, mert ahogy látom,
már én is hibás leszek itt azért,
hogy e versenyt meg csak egy nyerheti.

veleje_markáns_lick:
Hibás? No, hallják ezt, kedves publikum?
(haragosan félig Adminóhoz):
Tetszett volna gondolkodni, mielőtt
ilyen feladatba vág. Mert szép dolog,
nem mondom, hogy jó kis helyet ád
a magamfajtának, hogy létezzen, de
hogy nem gondolt rá: érzékeny lelkünk csapkodásait
tán neurózisnak is nézheti, ki messziről figyel:
ez az ön bűne, s a büntetés nem marad el!

Vadló:
Rátok és az utókorra
én bizony teszek, szavamra
(cupákos húst fal):
s rontom
gyomrom! (elégedetten bólogat)

(veleje_markáns_lick megrökönyödve nézi, Sára Dohossyt bámulja, aki zavartan nézelődik, feszeng)

Dohossy:
Hold!

Sára:
Ah, kezdi már.
(várakozva néz Dohossyra, ő azonban csöndben marad)

Bendegúz:
Kezdi.
(Dohossyhoz): Ez tán a pályamű?

(Dohossy, fennkölten, opálos szemekkel szaval):
Elfutok innen, a vers ha keres…
nem vagyok itt, hisz a rímem üres…
(szaval, miközben lick minden ütemre megrázza a fejét, mint a zongorista a lényeges akkordoknál)
Máshova pillog a gondolat is…
én és a toll: ez a mostoha harc…
pamm-papa-pamm-papa-gondokat is…
jaj, de a Hold, ez az ostoba arc…

Falcon (közberikácsol):
Az istenre kérem, abba ne hagjya,
hisz úgyis fáj, borús és oly nehéz az élet,
hát a vers legyen legalább üres és negédes.

Dohossy ijedten elhallgat, Sára lassan visszatér az égi szférákból

Lick (haja ziláltan lóg a nagy headbang-től):
Né má, hogy lődöz, hát ez télleg süket,
az ördög pörkölje meg…
(a közönséghez):
No, most lássanak csodát, ne legyek
hű a nevemhez, ha rendet nem teszek.
(Benegúzékhoz):
Ide hallgassanak, jó uraim, akarom mondani,
gatyás paraszt és padavanja,
maguk itt mit kotyognak közbe, ha kell, ha nem?
Viszályt szítani, saját szakállukra, az megy?

Admino (ravaszul):
Na kérem, ebből most elég. Itt bent béke lesz,
míg én vagyok, ki a rendért felel.
Mondom, itt hozzájuk se nyúlhatnak,
(az ajtó felé sandít):
úgyis annyi kint a baj, viszály, bújni sincs hova.
Legyen ez az odú a béke és a vers hona.
Hisz hallják már (fülére teszi a kezét): odakint
a guillotine csattog.

Mindenki fülel kifelé: kintről csattogással vegyes dübörgés hallatszik, a hang egyre közelebb ér, majd hirtelen kivágódik a bejárati ajtó. A bent lévők összerezzennek. Közben folyamatosan érkeznek a verseny résztvevői.

Dhér (beront, majd megáll az ivó közepén, jobb kezét a szívére teszi, balját a magasba emeli üdvözlésül):
No kérem, micsoda verseny, micsoda ellenfelek!
Csak nem gondolták tán, hogy a jó Dhér kimarad?
A versek inasa voltam én már akkor,
mikor maguk még számlálgatták aprócska ujjaikat,
s mondogatták hozzá: bi-bá-bú.
(félre):
Ami azt illeti, azóta se jutottak sokkal messzebb.
Pláne ez a Dohossy, ezt különösen nem szívlelem.
(Dohossyhoz):
Fiam, szívem csak úgy repes,
hogy látlak megint. Mán szájam is cserepes,
úgy vágyom elszavalni szép költeményeidet,
mert közben a Mindenség úgy szakad az emberre,
mint szegény Izsák bácsira a mestergerenda.
Bizisten, erős ember volt pedig.

Sára:
Dhér bácsi! Hát eljöttél te is? S gyalog-e
vagy tán konflison? Mert egyedül innen
elmenni nem merek. S ki tudja, jó Rolit
meddig marasztalják, s megkoszorúzzák-e fejit?

Lick (felszegi fejét, mutatóujját fenyegetőleg rázva, a közönség felé):
No, alakul ez, mondom újra.
Hiába, no, szívének húrja
akkor is rezeg az emberfiának,
ha tudja: szíve csak egy van jó Sárájának.
(Sára, Dohossy és Dhér felé):
Múltnak a kútja, ha vár:
Meregetni belőle öröm bár,
Mélyre leküldve a vödröt,
Felkavarodhat a bűzös
Szennye a múltnak: a rút,
S mérget okádhat a kút.

Dohossy:
Kútba lenézve, silány
Falakon feketéllik a bárány (e szónál dühösen Dhérre pillant)
Húzva belőle a múltat,
Benne kimosva a szennyest
Víz keser íze viszály,
Szomjasan ég ki a száj.

Bendegúz (kapkodja a fejét a verspárbajra):
Miről beszének kendtek tulajdonképpen?
Vagy tán ez a Rubi, ez annyit szítta már a mákonyt,
hogy nem kell néki gondolat, csak valami cifra sallang?
Vagy hogy van ez? Szavamra, olyan e hely, mint a barlang,
hová nap nem süt, csak sámánok idézik az alkonyt.

Dhér (megvető mégis fennkölt mosollyal):
Ugyan, kérem. Hol van az már? (réved)
Kertben, fák alatt, talán. (visszatér)
Mint anyám szült, vagyok itt, leszámítva (arcának szőrzetét finoman megsimítja)
egy-két dolgot, készen a harcra.

Sára (dühösen):
Ez is a két lókötő miatt van,
hogy nem fogják be a szájukat.

Falcon (értetlenül):
Mit csináltunk már megint?

Sára:
Nem beszélek önnel. Nóra!

(Noragrossa a sarokból előpenderül):

No, mit tehetek,
hírt kell vigyek?
Vizet igyak? (elpirul, azt hiszi, verset mondott)

Sára:
Csak mondd, mit mondanom kell!

Noragrossa:
Úgy, hát megint…
Urak! Kezem csak legyint (ívesen leengedi kezét)
e sok sületlenségre,
mit kendtek összehordtak.
Nem is értem én, miért replikáznak folyton,
beláthatnák már, hogy ezen a fronton
a hű versenytársak nyomába nem érnek,
nem a maguk mellén csillognak majd érmek.
Hiszen Sárát, e jelenést, e lágyat,
ha faágon tótágast állnak, se fogják érteni.
Költőnők gyöngye, gyöngyök költőnője…

Bendegúz (közbekiált):
Nem értem, mit mond? Költőnek gyönge, nőnek… micsoda?

Noragrossa (zavartalanul folytatja):
Titkok és ritmus nagy ismerője,
alliterák, felliterák és a sok szép metafora,
nem alkotott még ilyet senki soha.
(felbátorodva)
De ím, bizony Rolit se feledhetem,
bevallom, egy ideje én is nagyon szeretem
(elpirulva) csengését rímeinek. S hozzá mily férfias!
Megesett, hogy egy huzamban átsírt három éjszakát,
s könnyeiből megszületett az ötezredik Csillagvirág.
No és Dhér Mózes a derék, szelíd öreg,
ki testes, mint az óbor, mely nyári éjszakán
a fáradt elmét tölti meg. Miféle kaján
lélekre vall, bántani őt megint,
ki annyi nagy poémát már megírt,
s hogy pont, vessző és írásjelek
úgy tűntek el ott, hogy nem is voltak soha,
ki ezért a szerzőt vádolná, az bizony ostoba.

Lick (kezét dörzsöli):
No, kedves közönség, látják-e?
Tán azt hitte bárki, ez békés világ?
Hogy itt széplelkek csapnak öszve?
No, most látható, milyen tévedés ez.
Minden leírt szó, minden szóvirág
ítélet. Ennyi itt a halál, s ennyi az élet.
Jót írni sokan tudnak, az a legkevesebb:
de túlélni ezek közt, az már nehezebb.
Látom már, hogy ennek a két fickónak vége,
hisz értem: ők a két kanál. Csak nem a jó lébe’.
És ezt hamarosan ők maguk is érezni fogják,
csak figyeljenek.
(Dohossy, Sára, Dhér, Bendegúz és Falcon felé):
Azt hiszem, eljött az ideje mostmár,
hogy rendet csináljunk. Ki hát a bűnös?
Kérdezem. De ne válaszoljon seki. Megmondom én.
(a közönséghez): Ez a dolgom ugyanis.
(vissza a többiekhez):
Szóval, bebizonyíthatom, ha kérik,
bár félek, logikámat még maguk sem értik.
Bevallom, magamnak is oly kusza néha,
hogy követni engem egy Rousseau is léha,
pedig nem volt buta fickó, szavamra,
csak nem érti ő se, körtéhez miként jön az alma.
De én igen. S mikor már mindenki fáradt,
szilaj hullámait szavamnak
még egyszer útnak eresztem.
S a győzelem biztos. Erre születtem.
Ők hát a bűnösök, azt mondom én.
Ajakam többé ne hagyja el költemény,
ha nem a két jómadár itt minden bajnak forrása.
Hisz látni rajtuk, hogy semmi más nem érdekli őket,
csak a vers, meg a gondolat. Az, hogy csinos nőket
bántanak meg egy-egy szavukkal, nekik semmi,
szerintük nem elég jónak, szépnek lenni,
nem, ha versenyezni akarsz, írj jót s jól, ez a lényeg,
hiszik ők. A nagylegények.

A kocsma népe már feszülten figyel, kezd a helyzet úgy alakulni, hogy B. és F. bajban van.

Admino:
Ezt itt, mint mondtam, nem folytathatják tovább.
Intézzék el odakint, vendégeink nyugalmát
ostoba rikácsolásukkal megzavarni ne merjék.
(Odatrappol az ajtóhoz, kinyitja. Többen idegesen közelednek Bendegúz és
Falcon felé, azok ketten összenéznek):

Bendegúz:
Nem értem tisztán, mi történhetett,
egy ideje szót sem szóltunk.
Te átlátod ezt?

Falcon:
Nem én. Várjuk ki a végét.

Bendegúz:
Rosszat sejtek…

Sára:
No, de nemcsak ezekkel van baj, kérem.
Tudjuk mi jól, tudja meg hát mindenki.
(fenyegetőleg Admino felé fordul):
Csalás, kiáltom, csalás!
Mert eddig azt hittétek, naiv vagyok,
szerény. De már előre megnéztem, kik azok,
akik Dohossy mesterem műveit bírálni fogják,
kik lesznek, kik búza közül a korpát
oly biztos kézzel ki nem szedik megint,
s ki ez a Rubi, meg egyáltalán
(Folytatná, de Admino odaugrik, lefogja,
és szájára teszi a csipeszt, spárgával ráköti)
Admino:
Na, akkor erről ennyit. Akinek nem tetszik,
mehet, ahová akar.

Sára:
mmm-mmmmp-hmmm

(A sok költő lázadozva, egymás szavába vágva kiabál, Sára pislog, Admino kitárja az ajtót. Odakint csatazaj, “követni fogsz a vérpadon” — ez hallatszik valahonnan, aztán suhintás)

Admino:
Nos?

(Lick szedelőzködik, Vadló nem ért semmit, Dohossy idegsen fészkelődik)

Lick:
Én akkor is kötöm az ebet a karóhoz,
ahogy szoktam, s nem juttok szóhoz:
Vesszen e kettő, s még mások is, meglátjuk,
s ha végrehajtatott, kórusban kiáltjuk:
íme, megmenekült a vers!
Gyerünk!

(Kitódulnak, maguk előtt lökdösik Bendegúzt és Falcont. Dohossy, Vadló, Sára, Dhér hátramaradnak. Némán töprengenek, Admino egykedvűen visszasétál a pult mögé)
Függöny