2. szín, 1. rész

Az alábbiakban előforduló bármely hasonlóság bármivel és bárhol kizárólag a véletlen műve

2. szín

Kocsma a Quartier Latin-ben

Szereplők:

Dohossy Roli,
Müköves Sára,
Admino, csapos, amolyan főnök a kocsmában, időnként kipenderít egy-egy vendéget, olykor csipeszt tesz a szájukra és ott tartja percekig
Hector Vadló, különös idegen
Bendegúz, a megmondó / parasztlegény
Falcon, sólyma
Noragrossa, hírnök, Sára barátnője
veleje_markáns_lick, a gyengék szigorú őrizője

Dohossy (magában):
Ím itt vagyok. De hol? Hol ez “itt”, hová
néznek rám a csillagok? A csillagok,
a virágok. Mert látom, még ha füstös is
e kocsma, ez a csúf lebuj,
hogy kint az őszi éjjelen
a Hold együtt sírja el velem,
mit szavakkal elmondani nem tudok.
Vagy tán fellegek mögé bujik?
Hogy ne lásson engem itt,
ki csak tisztességért, rendért jöttem,
és Sárám valahol elmaradt mögöttem!
Ó, Sárám! Ha látnál ma, tán nem is
fájna többé jó szived,
(ölébe penderül valami ledér nő)
lotyók közé jutottam, hiszed?
És bármennyire szeretném,
(markolássza)
mondd hát mi mást tehetnék?
(Észbe kap, ellöki magától)
Hisz akartam én lenni sok,
szavak, rímek és sorok,
(szeme kigyúl)
és lettem is, hitemre mondom!
Csak annyi megint a gondom…

Nyílik az ajtó, többen belépnek, köztük Bendegúz, vállán Falcon. Bendegúz a pulthoz lép.

Bendegúz:
No lám csak, ki hát e bús legény?
Csak nem Dohossy, a költemény
maga? Vagy, mit is beszélek, a költő?

Falcon:
Költő? Költő?! Rímeket ötlő, talán,
kinek még a gomblyukán
is a Hold süt által.
És szerelme, jól tudom, Sára az?
De bárki is legyen, hol marad?

veleje_markáns_lick (feláll, gálánsan közéjük áll):
No lám, a sólyom és a pásztor,
a két jómadár.
De vigyázzatok, szólok előre,
ma bármit mondtok, kólon lesz belőle.

Falcon ijedten pislog, elhallgat.

Bendegúz:
Kólon, hah, azt kell mondanom, sőt: haha.
Maga kicsoda itten, rendőr, tűzoltó, tán katona?

Dohossy (feláll, tétován odalép):
Mint a bús vidékre hirtelen törő eső,
mint a csillagzápor holdas éjszakán,
oly fergetegként zúdul szivemre
e két kegyetlen, randa szóhuszár.

veleje_markáns_lick:
Ostobák, ha szembe jő Tudás maga,
fel sem ismeritek, és még a szátok is jár?
Hozzá képest, hisz ő oly szépen rezonál,
Liszt csak klampíroz, nem zongorál.
(a közönség felé) Tisztelt Publikum! Lesz itten baj,
érzékem van hozzá, meglátni ezt,
e két tökéletlen barbarossa
csap nekünk olyan zajt, oly neszt,
hogy szükség lesz itt védelemre,
hát kiállok most jómagam, ki
vagyok mint szép kőfal, oly tömör,
mi üdvös az Égnek, mindazt megvédeni.
(Megragadja a széket, amin ült eddig, a színpad elülső sarkához viszi, s helyet foglal rajta a színészek és a közönség között.)
Így ni: mostmár verhet vihar, jöhet az ár,
törzshelyem ez olümposzi bazár,
szócső vagyok, buborék, váteszi,
ki a hallottakra a bélyeget ráteszi.
Jól járnak Önök is, higgyék el nekem,
s ha mást nem is, ragyoghatnak velem,
ki majd a rossz festmény keretét dicsérem,
s megmondom: a másolóé az érdem.

Dohossy (kinyitja az ajtót, felnéz az égre):
Ím, ha az este itt terem újra
akkor a hold is mint szirom-ágy
várja a nedves hajnali kedvest
(rémülten) de ó, jaj, miket beszélek,
úgy halok itt meg, elvisz a vágy.

veleje_markáns_lick:
Hallják? Sír a Mester. És csoda?
Nevét mondani sem tudom már nagybetűtlenül,
és jambusban de jól hangzik ez,
tudom, mit beszélek.
Értek a széphez.
Nem úgy, mint egyesek. De még jó hogy itt vagyok,
így Önök is értik majd, miért e mimikri.
Igaz, nem hívott senki sem,
s egy tűzpiros bicikli
volt az óvodában jelem.

Noragrossa, kintről:
Lick!

veleje_markáns_lick (ijedten):
Jelen!

Noragrossa:
Ezer veszéllyel és az elemekkel dacolva
róttam az utat hegyen, szirten és meredélyen át,
hírt hozok e díszes társaságnak
szép úrnőm dombornyomott igazát:
Sára jön, kísérettel, egyenesen ide,
figyelemzd a jó Dohossyt, készüljön, de izibe’!

veleje_markáns_lick:
Ez egyszer, kishölgy, legyen úgy, ahogy akarod,
bár szócső vagyok, nem lakáj, veheted kalapod,
s mondd úrnődnek, igazítják már ügyét, bármily’ messze is legyen,
markáns_lick tudja, mi fontos.
Véd, alakít, ha erre nem is kérte senki sem.

Dohossy (felkapja fejét):
Csak nem?

veleje_markáns_lick:
Csak de. Készülj, Sára jő.
(a publikumhoz): Na, ez meg is vagyon.
Bárcsak minden ilyen egyszerűen menne.
(őrült kapkodás a háttérben, Dohossy idegesen szaladgál)
S ne kéne folyton Don Quijotét játszanom.

Dohossy:
Na itt a baj! Most segítsetek hát, csillagok!
Hisz hiába minden virág, a hold most nem ragyog,
(sietve elhajt néhány nőszemélyt)
Sárám jön, és én e piszkos lebujban, rímeimmel
bajlódok. Se fordítás, se bőrkötés, se -tok.

Nyílik az ajtó, Sára belép, arca fáradt ugyan, de ragyog.:
Hív szerelmem! Nem hitted tán, hogy nem jövök?
Hiszen úgy vágyom már mindazt látni,
mit azóta harcoltál ki magadnak, te férfi!
Mint a cserép, hideg földre esve,
voltam nélküled, feledve.

Dohossy:
De a lábad… a lábad csak nem gyökere… őőő….
(magában dühösen) Hát majdnem dicsértem megint!
(Sárához) …eret vágtam minden hajnalon,
magamon,
hogy lássalak már újra, Sára,
te drága.
(magában) Tán Rubi’nsteinmann, a grófnő kihúz
e csávából, miben, mit tagdjam, Sárám: hiúz.
(Sárához) No halld meg a hangom, íme a jó hír:
új verseny van, új remények, ez ám a gyógyír.

Dohossy kínosan izgul, nézi Sárát

Sára (arca ragyog tovább):
Új verseny? És ezúttal komoly a díj?

Dohossy (megnyugodva):
A díj is, a verseny is komoly.
Most nem csak a versem, a vérem is ontom,
hogy megalapozzam a hírnevemet,
s a csillagok által megszelidülten
elnyerjem a díjat s szép szemedet!
(magában): Íme, újra itt a dallam!

Sára (elfogódottan):
Örvend a szívem, újra bízik és ragyog,
de kik lesznek hát ellened, tudod?

Dohossy:
Csak néhány nevet tudok még.
A Steinmann család ifjú sarja, Rubi,
a lázas szépség írta ki.
És bizony van neki pénze temérdek,
újabb befektetéshez húzza az érdek:
hisz ha őt dalolja majd az utca népe,
róla kérdezel majd, akárhová térsz be.
Patikába, például.

Sára (türelmetlenül):
Jó, jó, ezt értem én mind, de mondd,
nem félsz? Az ítész itt nem bolond?
Vagy nem bolond tán, de lusta?
Ha neki megint a randa vers lesz guszta?

Falcon:
Bár én sólyom vagyok…

veleje_markáns_lick (közbevág):
Sólyom, na ilyen sólymot se láttam még.
Madárnak madár, de színes, és rikácsol.
Kedves publikum, ezt remélem látja…
sólyomnak hiszi magát a bolond papagája.

Falcon (dühösen):
Még jó hogy nem vagyok sólyom hát,
vagy bármi más vad,
mert hol bestiák repülnek, kószálnak
jönnie kell végül valami vadásznak.
(Sárához)
No, szóval, hölgyem, maga tán úgy hiszi,
hogy fabatkánál többet érnek szerelme versei?
Vagy azt gondolja tán, hogy mind bolond, aki,
mikor kinyílnak kedvesének rímes virágai,
nem érzi a Teremtő tekintetét magán,
s nem kezd olvadozni, hogy “ez költő, de igazán”?

Sára (Noragrossához):
Nóra, itt vagy? Ezekkel nem beszélek,
hiszen mit sem érnek itt a magán-érvek.
Közöld velük, hogy akár be is fejezhetik mindazt,
mit el se kezdtek. Hisz igazán nem vagyunk kiváncsiak.

Noragrossa (heherészve):
Urak!… vagy nem is… Te madár és te betyár,
a két lókötő: csőrötök de gyorsan eljár,
még gondolkodni sincs időm,
nem mintha ez amúgyis erényem lenne,
de tudok én is szépeket mondani,
biztosak lehettek benne.

Bendegúz:
Lássuk hát.

Noragrossa:
Az úgy van…
(Sárához)
Hogy is van?

Sára (súgva):
Nem szeretem… gatyás… bamba…

Noragrossa:
Igen… Nem szép dolog, pláne ha az ember
ilyen bamba, gatyás tollforgató, mint kendtek,
hogy Sárát, ez égi szép szüzet szapulja,
vagy Dohossyt, kinek csillagvirág még a kisujja
körme is.

Sára (súgva):
Rubi… verseny… neveztek-e?

Noragrossa:
Ó, igen… Verseny lesz ez a javából,
s Rubi majd a patikából
fogja mérni súlyát a pályaműveknek.
Egyet kérdezek még: kendék tán neveztek?

Falcon:
Minek nevezzek? Ha értik a célzást.

Sára fejét vakarja, Noragrossa pedig furcsán mered maga elé.

Bendegúz:
Falcon, hű társam, nem hiszem, hogy értenék.
Fel kell hát világosítani e díszes társaságot,
kik vagyunk, s miért járjuk a világot
álruhában, mert ne tévesszen meg senkit a látszat,
s bizony meglehet, mint igazságos Mátyás királynak,
nekünk is jól kiporolják egyszer alfelünk.

Noragrossa
(Közben Sára idegesen topog, Dohossy érdeklődve figyeli a párbeszédet, veleje_markáns_lick pedig a körmét piszkálja.)
Csak nem azt akarják ezzel mondani kendtek,
hogy netán királyok, hercegek vagy szentek
lennének?

Falcon:
Egy szóval sem. De ha már ilyen kíváncsak
kegyedék, elmondom, mit rólunk csak tudni lehet,
hogy a híres Sorbonne-on tanultunk hét szabad művészetet.
Mesterünk a nagy Cotard volt, az iszákos zseni,
és François, kit Villonnak is mondanak,
volt padtársunk, ha épp’ nem a kocsmákat járta,
s hitemre, maga volt a megtestesült gondolat.

Bendegúz:
De ők se tudták mindig, kik vagyunk s miért,
azt hitték, azért vagyunk csak hogy ártsunk,
s nem látták, hogy az elveszettek hitét
keressük, s közben Godot-ra várunk.

Noragrossa:
Godó, Godó… Ki az a Godó?
Tán ő az a blogoló?

Falcon (a közönséghez):
Na ez mélyenszántó volt,
ki is csorbult az ekevas.

Noragrossa:
No mindegy is, nem foglalkozunk vele.
(Sárához): Ugye nem?

Sára a fejét rázza

veleje_markáns_lick (a közönséghez):
No kérem, alakul ez máris, de ne féljen senki,
mert itt vagyok, és szavamra,
a két jómadár rosszul végzi.

Admino:
Jó lesz, ha mindenki vigyáz a szájára már,
mert a vershez én nem értek,
de figyelek. És higgyék el, pórulj jár,
(fenyegetőleg felemeli a karját)
akihez egyszercsak benézek.

Mindenki elhallgat, de ekkor kivágódik az ajtó, és becsörtet rajta Hector Vadló

Hector Vadló:
Megjöttem. Nevezek én is.
Megjöttem. Nevezek én is.
Az ám.
Az ám.

veleje_markáns_lick:
Na csak te hiányoztál.
(Adminóhoz): Elmehetek?

Admino nemet int

veleje_markáns_lick:
No ha nem, hát nem, ez is valami új szabály lehet.
Lássuk hát tovább!