Taskentbe vitt a járat
egy reggel, kedvesem:
taskentiek integetnek
az út szélén, lelkesen.
Taskent az egy jó hely:
virágok, szép házak –
de Pestre mentél volna,
s most egy kicsit fázhatsz.
|
|||||
|
Taskentbe vitt a járat Taskent az egy jó hely: Na kérem, megint József Attila és lesz még egy párszor. Szeretném egy csomó versét elemezni itt a Faustuson, de egyelőre jócskán több az elemzendő, mint az elemzett, s ez még így is lesz egy darabig. A napokban futottam bele a Holt vidék című versébe, eléggé elementáris élmény volt, most ugyan valami nyárféleség van, [...] Leginkább semmi, de haladjunk szép sorban. Van nekünk a BlogWatch, ahol mindenféle blogot kritizálunk. Pár hete az azóta megszűnt Csillafuckról írtam néhány sort, amiben a blog ellentmondásosságára, a bizarr motívumok ellenére is döcögő szexualitásra hívtam fel a figyelmet, no meg arra, hogy nem tudni, mire lehet ez így válasz, de ami sejthető, [...] The flames burned out, still embers glow Gondolom, alapvetően az motiválta a fickót, hogy ha Axl hozhatta a maga dolgait a Chinese Democracy-val, akkor ő miért ne tehetné, s igaza is van. Korábban témáztunk már a Gunsról, meg arról is, ki mennyit tehetett hozzá a sikerhez, Falcon szerint Slash mindig is inkább csak ikonikus [...] Iagz, meésink mekgopotatk, Szél süívt, a kpau tráva. Lneg. A seküetk bnűe, lsztáik: dhoos picnék mlyéén az óobr, Jegyzet a Pollágh-jelenséghez Úgy esett, hogy Falcon, aki barátom és szerzőtársam itt a Faustuson, írt egy posztot Pollágh Péter egy bizonyos verséről és – induktív módon, ami azért a modern tudományban is megállja a helyét – az ahhoz kapcsolódó jelenségekről, melyeket remélhetőleg nem csak ő (tényleg nem, mert például én is hasonlóképp vélekedek erről [...] Mai mércével se semmi a fickó: költő, egy gazdatiszt és egy cseléd fia, vitéz a Sorbonne-on és a kocsmákban, akinek a törvényen kívüliség legalább annyira lételeme volt, mint maga az irodalom. François Villon, aki végül magiszter se lett, egy olyan kor szülötte volt, mikor a középkor boltíves mennyezetét tartó gerendák igencsak ropogni látszottak. [...] A cikk, amiről szó lesz, pár napja jelent meg a konzin. Az interjú alanya ex professio eléggé konzervatív módon viszonyul az internethez, a cikk mégis számtalan érdekes, hovatovább értékes megállapítást tartalmaz. Az írás itt olvasható, a kommentekkel ne fukarkodjatok, kell az önreflexió. Tegnap Esterházy Pétert vettem észre a Deák téri aluljáróban: fejét leszegte, ahogy kopott ballonkabátjában battyogott lefelé a lépcsőn, csapzott hajfürtjei a szemébe lógtak, arcán pedig a megadás furcsa kifejezése tükröződött, s én egy percre el is gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy még így is, ezzel a karizmatikus, álművészieskedő ápolatlansággal is csak egy roppant középszerű ember [...] Hajtás után egy kis játék. Regarding certain details (and the inadequency of details) I believe that the skull, which was believed to be Schiller’s skull, and which has been recently proved that it is not Schiller’s, got into the grave due to Goethe’s mistake, (thus, it is not the so called Froriep-skull). My theory is mainly based on [...] Vidéken manapság is viszonylag sokan akasztják fel magukat, leginkább középkorú férfiak választják az öngyilkosság ilyen módját. A halálesetek okai a kívülállók, de gyakran az elhunyt családtagjai előtt is homályban maradnak, az öngyilkossághoz vezető eseményláncolat az esetek többségében igen prózai: a férfi elindul fát/disznót/jó képet vágni valamelyik ismerőshöz, de nem érkezik meg; keresni kezdik, [...] Roppant tudományos és egyszersmind tényfeltáró cikket szerettem volna írni, aztán rájöttem, mégse. Jobb, ha másként közelítjük meg a dogokat. Mai vizsgálódásunk tárgyát az a még majdnem friss hír adja, mely szerint kiderült, hogy amit eddig a kutatók Schiller koponyájának hittek, az valójában nem Schiller koponyája. Úgy tűnik, a németeknek is megvan a [...] Ez most nem elemzés lesz, inkább csak leírom néhány sorban, mit gondolok. Van egy verse József Attilának, ami kísér már egy ideje, s nem kizárt, hogy végtére marad is. Az összes költemények szerkesztői szerint ez a vers egy töredék; 1927-ben írta a francia tengerparton. Bár a lényeg szempontjából mindegy, hogy töredék-e vagy sem, én azért [...] A minap Falconnal takarítgattuk kicsit a Faustust: mint látható, alapvetően a fenti menüsor változott meg, ott kapott (úgy tűnik) immáron végleges helyet a blogodráma, míg Marcelléket, Erika weboldalát és az egyéb ismerős linkeket pedig a Linkajánló alatt lehet megtalálni mostantól. Úgy esett, hogy a blogodrámát én pakoltam át az új helyére, s ha már variálgattam vele, [...] Száz éve született Radnóti Miklós, s ennek kapcsán az NKA saját program-sorozatot indított. „Közéleti embereket, tudósokat, sportolókat, zenészeket, papokat kért fel arra, hogy legyenek részesei a megemlékezésnek, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy felmutassa: a költészet mindenkié. A civilek jelenléte azt is megmutatta: a kultúra fontosabb és magasabb rendű a napi véleménykülönbségeknél.” Aki hisz az ilyen [...] Dörzsölt idealistaként tudom én is, hogy van Dichtung meg van Wahrheit, de nagyon örülnék neki, ha a pénteki döntőben láthatnánk viszont ezeket a szimpatikus fiúkat. Vándor, pihenj meg most, maholnap itt a tél. Hinni akarom, hogy a hosszas kórházi kezelés ellenére is egy falkavezér oroszlán méltóságával halt meg. Ég veled, Ötvös Csöpi! Index címlapos post, én meg csak nézek, hogy mi van. A versek nagy része értékelhetetlen, pláne úgy, hogy megpróbálja besunyizni magát József Attila mellé. Nem mögé, mellé: „József Etella a nagy szubeurópai költő, József Attila költött nővére. Közös tudást és szellemi anyagot birtokolt az öccsével, miközben életét kiscselédként tengette.” – Ez az epigonizmus toronyugrása egy [...] Sokáig hittem, hogy a könyvekben fellelhető, egzakt problematikákra adott viszonylag egzakt megoldási lehetőségek szinte egy az egyben alkalmazhatók a különböző élethelyzetekben; azonban ma már másként látom ezt: egy könyv önmagában nem válasz semmire sem, viszont a könyvekben található válaszok segítségével – ha sokáig és elég kitartóan akarjuk – előbb-utóbb megtaláljuk saját megoldásainkat, válaszainkat [...] A munka, hacsak nem irodalmi, képes rá, hogy egyfajta tudatos könyörtelenséggel irtsa az emberben felgyülemlő irodalmi alkotóvágyat. Az írói szócsövek a klasszicista dráma Perez Hiltonai: a szereplői motivációk megismerhetőségének hiányában létük értelmetlen lenne. Bárányganéj és a nőiség Verset nézegetni-elemezni jó dolog, akkor is, ha esetenként egyáltalán nem könnyű. A Klárisok is egy olyan vers, amely – első pillantásra – rövidsége ellenére is bonyolultnak, nehezen érthetőnek tűnik. Jó-jó, nem mondom, hogy könnyű vers lenne, de azért ha foglalkozunk vele, akkor szépen (lassan) megnyílik előttünk, s így már meg lehet érteni, [...] Borbély András: Hidegség, állat „Szellem nélkül nincs élet, de élővé a szellemet is az élet teszi” – írta Bertha Zoltán egy néhány évvel ezelőtt megjelent egyetemi antológia előszavában. A Králisok névre keresztelt versgyűjteményben több más, fiatal és alapvetően bölcsész szemléletű szerző írása mellett Borbély András versei is helyet kaptak: „szülőfalumban a lányok csak Faustus: Bede úr, nem gondolt még arra, hogy ehelyett a sértett-intellektuális publicisztikai gerillaharc helyett néha elolvasson inkább egy-két bejegyzést a Faustus.hu-n? |
|||||
|
Copyright © 2010 Faustus - All Rights Reserved |
|||||
Legfrissebb hozzászólások