Leginkább semmi, de haladjunk szép sorban.
Van nekünk a BlogWatch, ahol mindenféle blogot kritizálunk. Pár hete az azóta megszűnt Csillafuckról írtam néhány sort, amiben a blog ellentmondásosságára, a bizarr motívumok ellenére is döcögő szexualitásra hívtam fel a figyelmet, no meg arra, hogy nem tudni, mire lehet ez így válasz, de ami sejthető, ahhoz kevés. Éppen csak azt nem írtam le, hogy a blog nagyjából úgy szar, ahogy van, azonban mivel a szerző akkoriban jelentette be, hogy abbahagyja, a földön fekvőbe nem lett volna dicsőség belerúgni. Mégis éreztem, hogy kell írni valamit róla, magam sem tudtam pontosan, miért.
Aztán ahogy kitettem a posztot, az egyik kommentező belinkelt egy cikket, amiben arról volt szó, hogy a cikkíró megkereste a Csillafuck szerzőjét, aki elárult pár dolgot magáról és a blogról. A lényeg, hogy csalódottságában kezdte el írni, amiért irodalmi blogját a kutya se olvasta, és tulajdonképpen bosszúnak szánta, mely által mintegy a kortárs szépirodalom vesz elégtételt az igénytelen olvasón. A cikk többi része most kevéssé fontos, mert a szerző nagyrészt önigazolást keres és a részleteket magyarázza, olyasmiket, hogy tulajdonképpen mekkora feladat volt úgy kialakítani a blogot, ahogy, meg nem szerénytelen módon párhuzamba állítja magát de Sade-dal és Apollinaire-rel. Tapsikoltak is neki rendesen, s úgy tűnik, a cikkíró és a kommentelők is elhitték, hogy ez lehet a legnemesebb bosszú a webkettő irodalommal szembeni vélt vagy valós agressziójára. Én kevésbé.
Ami engem illet, a szépirodalom kifejezést mindig is kissé modorosnak gondoltam, meg körülbelül olyan, mintha egy Porschéra mondanánk azt – megkülönböztető jelleggel –, hogy jó kocsi, de ettől még nem lenne a többi autó szükségszerűen rossz. Mindegy, a fogalom létezik (valami miatt sokan ragaszkodnak hozzá), a definíció szerint az olyan irodalmi alkotásokat nevezzük így, amelyek művészi értékkel is bírnak. Hogy ezt hogyan deríthetjük ki egyértelműen, most hagyjuk, mindenesetre nem tudományos vagy ismeretközlő szövegeket értünk ez alatt.
Akárhogyan is, az viszont tény, hogy a szépirodalom mint meghatározás, meglehetősen aszinkron dolog, elsősorban annak „szép” voltára gondolok: nem igazán tükrözhet jelenidejűséget (pl. kanonizáció), és ami még fontosabb, maga a fogalom inkább egy közösségi konszenzusnak köszönheti létét. A viszony tehát fordított, szerző nem igazán jelenthet ki magáról ilyet, ellenben róla ez utólagosan megállapítható (hogy pontosan mikor, mindegy, a lényeg, hogy van bizonyos időbeli eltolódás). Tehát nincs olyan, hogy „én most szépirodalmat írok” – maradjunk annyiban, hogy csak írsz, aztán majd meglátjuk, minek nevezhetjük. A kifejezés tehát, hogy kortárs szépirodalom, értelmetlen halmozásnak tűnik.
Másrészt pedig továbbra is azt mondom, egy rossz pornóblog nem válasz semmire sem. Nézettséget-olvasottságot el lehet érni bármilyen baromsággal, de nem hinném, hogy akinek pont az fáj, hogy irodalmi tevékenysége senkit sem érdekel, annak ez gyógyír lehet. Ha a szerző tényleg azt gondolja, ezzel jól megmutatta, az azért szomorú, mert elsősorban magát verte át. Mégis azt hiszem, időközben maga is rájöhetett, hogy ilyesmit lehet csinálni poénból, vagy mert komolyan érdekli a pornográfia, de dacból nem: olyan ez, mintha az embert elhagyná élete szerelme, s ezért ő bosszúból szinte minden útjába akadó nővel le akarna feküdni. Megoldás az a fő problémára? Aligha. Egyfajta nem múló, soha be nem teljesülő, élveteg kielégülhetetlenség, ahol a mennyiség és az extrémitás sosem fogja pótolni a minőséget.
Ez zavart ebben a blogban meg az utóéletében.
Most olvastam el az interjút, hááát… Nem sokban kapcsolódik ahhoz, amit te írtál, de eszembe jutott egy-két dolog…
Először is, nem tudom, ki írta a bevezetőt (alul meg felül más-más szerzőnév van), de Zoltán vagy László vagy whoever nagyon kis prűd életkét tudhat maga mögött, ha neki ez a blog “elvetemült brutál pornó” illetve “ultrabrutál pornó-ömleny” volt… azért egy újságírótól talán nem túlzás elvárni, hogy legalább egy ilyen cikk megírása előtt kölcsönözzön ki pár valóban kemény pornóregényt vagy legalább -filmet, ha már önszorgalomból sosem tette.
Aztán a “Netán valamelyik kortárs nagy írónk?” ilyeneket mond, hogy: “Az elején szerettem volna belevinni egy kis korabeli rokokó szexuális fantáziát, a versailles-i kastély pompáját, de rájöttem, hogy minél primitívebb, minél több stilisztikai és helyesírási buktató, időzavar és kátyú van benne, annál hitelesebb és ízesebb, élő és valós a karakter.”
Hát nem tudom… szart bárki tud írni. Ki kell találni ezt a botrányos(nak gondolt) témát, és ha már megvan, annak kapcsán végiggondolni azokat a dolgokat, amiket otthon az asszonytól ciki kérni, ugyanakkor ijesztő dolog kurvát fizetni is, hogy azért mégis meglegyen az élmény… Úgyhogy nem kell vért izzadva jó szövegekre törekedni, jöhet bármi bárhogy, csak elég trágár szó legyen benne, hogy vonzza a sápítozni vágyó úri közönséget. Még tiszta szerencse is, mert kevésbé időigényes, és utólag meg lehet magyarázni azzal, hogy: “Sokkal tartalmasabb az ő meséjét hallgatni, mint egy púderporos kurtizánét, aki aktus közben is hosszú, lehetetlen, többszörösen alárendelt szerkezetű körmondatokban beszél.”
Szerintem az van, hogy igazából teljesen mindegy, hogy mikben beszél az illető főhős – inkább az lehet, hogy de Sade vagy Michel Houellebecq vagy Leonard Cohen nem csak jobb ötlettel, de több tehetséggel is rendelkezett, amit bizarr történetekre lehetett pazarolni. De ezt azt hiszem ő (ki nem fedheti fel kilétét, mert neve nem ismeretlen a kortárs irodalmi életben) is tudja, mert úgy tűnik, annak ellenére, hogy vette a fáradságot és ilyen készségesen és részletesen felvázolta az írást motiváló háttérinfókat, mégis kínos volt névvel vállalni az egészet. Oh well.
Hát ez az irodalmi kísérletesdi eleve bukta, Bolgár György óta tudjuk. Attól eltekintve, hogy sok a prűd faszkalap, még ez az önpozicionálás is sántít. A Subbán volt ma vagy tegnap egy link, ahogy Rocco megcsinál pár nőt, hát ezerszer őszintébb meg szimpatikusabb volt, mint ez a hozzáállás. Pedig Rocco és társai általában nem az őszinteségükről meg a szimpatikusságukról híresek, azt hiszem. A cikk meg akkora kalap szar, hogy elmondani is nehéz. Legalább kétszer fordul elő benne az a szó, hogy ultrabrutál. Pedig jó szó, de csak egyszer. Kétszer halálos bűn. A Csillafuck meg úgy, ahogy van egy elcseszett próbálkozás volt, kb. azért, amit mondasz. Nincs téma, amit nem szabad megírni. Tehetségtelenség van. Úgy tilos, bármiről.
Hát tehetség az tényleg nincs, van helyette összevissza beszélés meg arcoskodás. A rizsporos kurtizánnal szerintem arra gondolt, hogy előbb lebukott volna, illetve így tovább fenn tudta tartani az olvasóban a kételyt. De nem őszinte sehogy sem, az olvasót pedig nem szabad palira venni.
Hogyne volna szabad, ha jól sikerül. És ez a szöveg milyen?
Itt bújt ki a szög a zsákból nagyon. Nem tudom én sem, ki állhat mögötte, de ezt az irodalmi kurvoid magatartást nem bírom.
Így nem szabad, úgy értettem.
Szinte látom magam előtt a globalizáció által elértéktelenített Pollághot, Sopotnikot vagy uram bocsá KKL urat, akik szomorkodnak magukban, de egyszercsak jön a maszkos hős az orgazmerátorral és rehabilitálja őket.
Ez a “kísérlet” mekkora időpocsékolás már! Jelek szerint az embert az érdekelte, hogy ebben az igazi értékeket nem igénylő gyarló világban blablabla, egy szarul megírt, de tabu témáról szóló blog mit érhet el, milyen reakciókat vált ki, milyen olvasóközönséget vonz, stb. De akkor mért nem kímélte meg magát attól a nagy munkától, amit egy blog létrehozása és fenntartása jelent? Hiszen bármiről ír bármit és bárhogyan (lásd: szexről, Csillaként, rosszul) az nem napi öt perc csupán. Kapásból fel tudok sorolni tíz szarul megírt, de tabu témáról szóló blogot – miért nem azokat elemezte az objektív tudós szemével…? Lehetett volna belőle egy jó tanulmány vagy cikk vagy dolgozat vagy disszertáció, valami, aminek értelme is van.
Vagy csinálhatott volna mást is: ha már az ilyen fajta irományoknak annyira fölötte áll, hogy boncolni szeretné őket, miért nem írt valami igazi jót, olyant, amit ő szépirodalomnak tart, olyant, amit valószínűleg próbált a másik kis helyére, de kutyát se érdekelt – és nyomathatta volna pornósan, ugyanilyen keményen, vagy esetleg valóban brutálisan, ahogy marquisdesade.blog.hu teszi. És akkor lehetett volna elmélkedni azon, hogy bezzeg csak akkor olvasnak az emberek (szép)irodalmat, ha kereszttel maszturbál benne valaki.
Nem lehet, hogy minden igyekezete ellenére is csak rosszat tudott, és azért maradt el a siker, nem azért, mert manapság már senki sem értékeli az irodalmat…?
“Nézettséget-olvasottságot el lehet érni bármilyen baromsággal”
Igen, de cseppet se könnyű. Anélkül, hogy mondjuk index-ketrecbe válogató szerkesztők segítenének, szerintem ez cseppet sem egyszerű. De cáfolj meg, hátszél nélkül próbálj meg akármivel akkora olvasottságot produkálni olyan gyorsan, mint amilyen mondjuk a csillafucnkak volt.
De válasz a Csillafuck bármire is, azon túl, hogy az emberek szeretnek ilyesmiket olvasni? Hogy profánabb legyek, válasz-e arra, hogy valaki nem jár templomba, az, hogy szereti pörköltet?
Vagy itt van ez, itt sem egy rizsporos kurtizán beszél, de simán veri a blogot:
Akkor elbeszéltünk egymás mellett. Azzal egyetértek, hogy a csillafuckban nincs művészi érték, és abban is igazad van, hogy annak sincs sok értelme, amivel a szerző érvel: “ha a művészetem nem kell, akkor nesze nektek moslék!”
Pusztán azon állításodat vitatom, hogy “Nézettséget-olvasottságot el lehet érni bármilyen baromsággal”
Illetve ebből is elismerek annyit, hogy igen, el lehet érni, csak nem tudatosan.
Hozz nekem össze médiaháttér nélkül harminc napon belül egy akkora trash-sikert, mint akár a “nefürgyél’ le” akár a bikicsunáj, akár a Kispatak, vagy maradjunk a példánál, akár a Csillafuck.
Kíváncsian várom.
Én nem látok ellentmondást a két dolog közt, szerintem a mondat érthető úgy is, hogy “…el lehet érni bármivel [pl. ha állandóan ketrecbe teszik]“. Amúgy amiket hozol, azok nagyon jó példái a 15 perc hírnévnek. De ez szerintem amúgy nem baj, ettől se a Dezső, se a Doktor Faustus nem lesz értéktelenebb, szarabb, sőt nem is fogják kevesebben olvasni őket. Eternal September, mint már olyan sokszor mondtam.
Styxx, nem tudom, hogy miért tempózol azon, hogy nekem trash-sikert kellene csinálnom. Egyébként szerintem sincs sok ellentmondás, ha szerinted az Index szerepe jelen esetben kulcsfontosságú lehet, nem vitatom. A lényeg az, hogy a hivatkozott cikkben a szerző eléggé csúsztat, elsősorban erre próbáltam felhívni a figyelmet.
Nem kellene trash-sikert csinálnod, csak trash-sikert support nélkül tudatosan csinálni cseppet sem könnyű. Folyamatosan jeleztem, hogy pusztán ezt a mellékcsapást “tempózom”.