Levél a szerkesztőknek

faus...@gmail.com
A három pont rejti a címet

Bejelentkezés



Kategóriák

Archívum

Slash 2010

The flames burned out, still embers glow

slash 2010 cover1 Slash 2010Gondolom, alapvetően az motiválta a fickót, hogy ha Axl hozhatta a maga dolgait a Chinese Democracy-val, akkor ő miért ne tehetné, s igaza is van. Korábban témáztunk már a Gunsról, meg arról is, ki mennyit tehetett hozzá a sikerhez, Falcon szerint Slash mindig is inkább csak ikonikus figurája volt a zenekarnak, ami ellen én talán túl élénken tiltakoztam. Egy biztos, innentől azért már árnyaltabb képet kell kapnunk.

Valami olyasmi a történet, hogy Slash úgy érezte, neki is ki kellene adnia már egy albumot, melynek zenei világát saját emlékeiből és az elmúlt évek benyomásaiból alakítja ki – ha úgy tetszik, az érett Slash szerint a zene és a világ. Énekelni viszont nem akart (állítólag nem is tud), ezért ismerőseit és barátait hívta meg, hogy egy-egy dalát felénekeljék, igyekezett az előadók személyiségét is valami módon belefoglalni a nótákba, aminek egyes esetekben az lett a vége, hogy Lemmynek például egy Motörhead-dalt írt, M. Shadowsnak egy Avenged Sevenfoldot, Cornellnek meg egy Audioslave-et, és hát Ozzynak sem éppen nirvanásat (bár ott kevésbé egyértelmű, ki írta kinek, az már inkább, ki mit üzen kinek). Amúgy ez szerintem nem baj, mert hát mit csinált volna, áriákat énekeltet velük? Inkább az zavart, hogy olykor eléggé „slágeres” lett a dal, Slash mintha szándékosan nem mert volna elszakadni a közepesen érdekes, viszont jól bevált riffektől. A nyávogások ellenére (a velünk élő Axl?) az előadók végig túl illedelmesnek tűnnek, süt az egészből a nem villogok haver, ez a te bulid-hozzáállás, persze lehet, hogy mindez a hangmérnök műve, aki kicsit túlvezérelte a hangszereket az éneksáv kárára.

slash 2010 ozzy 300x224 Slash 2010A meghívottak közül szerintem mindenki hozza a kötelezőt, Fergie meglepett, mert érzi a rockot, bár úgy tűnt, néha nem teljesen biztos benne, nem a Black Eyed Peas-ben van-e. Régebben flatoutozás közben mindig lementem a pályáról, ha megszólalt a Wolfmother, Andrew Stockdale fogorvosi fúróhoz hasonlatos fejhangja ellenére is a By the Sword az egyik legjobban sikerült dal az albumon, látszik, hogy Slash szívének legmélyebb üregeit a blues-rock tölti ki, Stockdale meg abszolút partnerként viselkedik, és ez itt jól is veszi ki magát.

Alapvetően tehát ez egy hallgatható album, meglátjuk ráver-e a Chinese Democracy-ra, mindenesetre beszédes, hogy nem kis előadók működtek közre a lemez elkészítésében. Ahogy hallgattam a cuccot, úgy éreztem, Slash egy egyszerű és tehetséges faszi, aki minden kisebb-nagyobb sikere ellenére borzalmasan el van anyátlanodva, és ezen az ágy végében tartott gitár sem igazán segít. Eléggé hiányozhat neki a Guns, talán még Axl is, mint amikor az ember az első szerelmére gondol, de Slash mintha szívesen kezdené újra, ha lehetne, minden szomorú dühe ellenére:

I see things very black and white. That’s just me. And that doesn’t necessarily mean that that’s right. And he sees things in a very colourful kind of way, and I can’t really knock it, ’cause that’s just him. So I try not to sit there and say derogatory things about his personality, because it’s his personality that makes him so fucking great, and just difficult to deal with.

Reméljük, Axl is megenyhül előbb-utóbb, mert jó volna látni egy Guns ’N Roses koncertet még, mielőtt teljesen, minden nagyszerű és szerethető produktumával együtt kimúlik a rock.

Olvasson még!

8 comments to Slash 2010

  • Grecky

    Üdv!

    Sok minden megtalálható az új albummal kapcsolatosan itt ->KATT!.
    Az album számai, meg pár videó is.

    Jó étvágyat hozzá!  (Quote)

  • Grecky

    Azért ne felejtsük megemlíteni az album egyetlen instrumentális számát (talán a legösszetettebb, kicsit Deftones-os kezdéssel :) ), ahol az ex Nirvana-s, Foo Fighter-es, Queens of the Stone Age-s Dave Grohl-al tolja, na meg Duff Mckagan (aki talán a harmadik legismertebb “ex Guns-os”) neve sem elhanyagolható tényező, ugye-ugye…  (Quote)

  • Falcon

    persze lehet, hogy mindez a hangmérnök műve, aki kicsit túlvezérelte a hangszereket az éneksáv kárára

    Ezt annak ellenére erősnek érzem, hogy nem hallottam az albumot. Azért azt kötve hiszem, hogy jön a hangmérnök, félrelöki könyökkel a Slasht és azt mondja, Ok buddy, now it’s my turn, és csinál belőle valami szart, amit Slash nem akar. Vagy hogy érted ezt? Meg óvatosabban fogalmaznék a sávokkal is manapság, szerintem egy studióban űrtechnika van ma már, nem éneksáv meg dobsáv. De lehet hogy tévedek. De összességében: jó ez az album vagy nem? Mintha nem mernél állást foglalni. A “hallgatható”-t nem fogadom el :)   (Quote)

  • Bendegúz

    Szerintem jobb, mint a Chinese, de nem egy Guns (naná). Szóval jó, de így. Ez a túlvezérlés meg szmájlival értendő, kellett valami képtelenség, ami az előbbi állítást erősíti meg. :)   (Quote)

  • saretel

    Érdekes dolog ez, hogy volt giga nagy a 90-es éveket meghatározó rocktörtélnemi zenekar, aztán x idő elteltével valahogy kicsit mindenki megfáradva próbálja újra megtalálni magát a másik nélkül.

    Amúgy én el tudnám képzelni a Guns n Roses-r Fergie énekével. Na most lehet megkövezni  (Quote)

  • Weigert Tamás

    Én úgy tudom, hogy létező jelenség az éneket picit alávezérelni bizonyos esetekben. Ez főleg a mai avantegarde-ban használatos, ahol pl. az éneksáv mellé feljátszanak még egy szólamot ami általában nagyjából követi az ének dallamvonalát és a keveréskor azt hozzák ki dominánsba. De így van ez nagy gitárosok szólólemezein is néha. Legjobb példa Marc Ribot Ceramic dog című albuma. Vagy ott van Hendrix atyánk, aki nem nagyon szeretett énekelni, és a hangmérnök egyszerűen ‘többet tolt’ a zenekarra. Mondjuk a legegyszerűbb az, ha nem ‘vastagítanak’ az énekre, azaz, nem éneklik egymásra mondjuk kétszer ugynazt a szólamot…így nem lesz dögösebb.  (Quote)

  • Grecky

    Saretel: Sok mindent lehet képzelni, de van, ami csak egy féleképp jó. A Guns egy nagy kirakós játék, csak a darabkák megfelelő összeillesztésekor jelenik meg az ember előtt.Talán Axl is belátja majd ezt egyszer…  (Quote)

  • Bendegúz

    Tamás, nem gondoltam azt a dolgot teljesen komolyan, de ha már ennyire összeszedted, mi lehet, akkor azt mondanám, hogy a “vastagítás” hiánya tényleg észrevehető (persze volt azért, ahol tettek rá). Erősítsetek vagy cáfoljatok meg.  (Quote)

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>