Tegnap Esterházy Pétert vettem észre a Deák téri aluljáróban: fejét leszegte, ahogy kopott ballonkabátjában battyogott lefelé a lépcsőn, csapzott hajfürtjei a szemébe lógtak, arcán pedig a megadás furcsa kifejezése tükröződött, s én egy percre el is gondolkodtam, hogyan lehet az, hogy még így is, ezzel a karizmatikus, álművészieskedő ápolatlansággal is csak egy roppant középszerű ember benyomását kelti; de aztán mindjárt rá is jöttem arra, hogy ez az ember valójában nem az irodalomnak, hanem a középszernek adta meg magát.
Én ezt egy picit máshogy gondolom. Épp változunk. Mi, az irodalom és bizony (Szent) Esterházy Péter is. Más kor, más szerepek. Ez most nem a 90-es és a 00-ás évek elejének töretlen hurráoptimizmusa, fejlődése. Most más van (de azért persze még nem “hó és halál”). Franz Ferdinand(Quote)
Na végre valaki hozzászólt ehhez is. És nem sopotnikosan, ha értitek, hogy mondom. Bendegúz(Quote)