Update: Spoiler a cikkben és a kommentözönben is (ami végül egész vicces ugyanakkor)
Annyira sok kritikát meg mindent lehet olvasni James Cameron óriásfilmjéről, hogy más megközelítést választok: valóban olyan korszakalkotó filmet láttunk-e, amilyen a Star Wars volt annak idején? Nehéz lesz, hiszen tulajdonképpen vallási kérdésekről kell elmélkednem, de megpróbálom jó teológusként ameddig csak lehet objektíven kezelni a dolgot. A mindenféle hírből, ami az Avatar kapcsán megjelent, a számomra egyik legérdekesebb mindenképp az, hogy Lucas állítólag új Star Wars-trilógián gondolkodik azóta, hogy látta a filmet. És ennek tetejébe még nem is rendezni akar, hanem producerkedni csak (amit, lássuk be, jól tenne, legalábbis az új trilógiát elnézve). Rendezőnek (ez már sok volna a jóból) Spielberget és Coppolát szeretné. Hát ha ennek az egésznek a fele igaz, akkor többet köszönhetünk máris az Avatarnak, mint az a 2 óra 40 perc, amit a moziban ad, pedig az se semmi.
Az a baj az Avatarral, hogy rövid. Túl sokat akar bemutatni, túl lineárisan. Jake elmeséli az egészet az elejétől fogva. Hiába érthető az építkezés ezen módja, szememben az Avatar először és leginkább itt bukik el a Star Wars-szal szemben: míg a messzi-messzi galaxis rögtön magába szippant, és eszünkbe sem jut kérdéseket feltenni, hogy ez honnan jött, miért van hiperhajtómű meg ilyesmi, addig itt a rendező szándékosan nem engedi meg, hogy igazi részesei legyünk a világnak, csodálkoznunk kell, meg kapkodni a fejünket. Ami jó is volna, csak sajnos túl sok mindenen kell csodálkozni. Jake megy az erdőben, mindenféle virágok meg állatok rohangálnak, és hüledezünk, hogy de szép (tényleg az), meg mennyi érzéssel van ez az egész megalkotva, hogy valóságos művészet. Aztán fél óra múlva az olyan megátalkodottaknak, mint én, beugrik a Mos Eisleybeli kantin… Az a galaxis egy gyermeki, őszinte fantázia és kedv vászonra álmodása, míg Pandora egy kimódolt, precíz csoda. Ha az Avatar lenne vagy 8 órás (aki kicsit szereti a mozit, gond nélkül végig tudná ülni egy szünettel), ezek a dolgok talán másképp jönnének le, volna idő mindenre, és nem az lenne az érzésünk, hogy na legyünk túl egy óra alatt ezen a világon, helyezkedjünk bele, hogy aztán át is tudjuk érezni, mit és miért szeret annyira Jake, hogy végül (SPOILER) áruló legyen. És itt a második problémám a filmmel. Általában nem baj, ha a jellemek ennyire feketék-fehérek, Jókainál ezt nagyon szeretjük, de itt valahogy baj van vele. Az emberek profitorientált rohadékok, a na’avik pedig szegény benszülöttek, akik olyan harmóniában élnek a természettel, hogy globálisfelmelegedés-veszélyeztette szem nem marad szárazon. De akkor is… Jake egy tengerészgyalogos, egész élete a katonáé, de mégis egy perc alatt fordul el nemhogy a nemzetétől vagy valami ilyen megfoghatatlanabb fogalomtól, hanem az emberi fajtól úgy ahogy van. Azért ez kicsit húzós, még akkor is, ha fizikailag és lelkileg is érthető volna, hogy inkább lesz magas, szép kék lény, mint kerekes székbe kényszerült volt katona. Ha legalább egy kicsit vívódott volna, ha kicsit nezehebben ment volna neki az átállás… De így azt kell mondanom, hogy az igazi hőseposz, ahol a gonosznak még a ruhája is fekete, és mindenki velejéig romlott birodalmi, vagy tisztaszemű lázadó, szóval hogy a Star Wars ebben is felülmúlja az Avatart, és éppen az egyik legegyértelműbbnek tűnő – és végső soron lefgontosabb – szereplő, Darth Vader jellemében. De a baj talán nem is ez, hanem hogy vajon miért érzi úgy a néző, hogy ez számít? Erre nem tudom a választ, csak azt érzem, hogy ebben a filmben egyébként többet adtak annál, hogy ezt a rettentő fontos drámát ilyen egyszerűen elintézhessék büntetlenül
Valami pici plusz hiányzik. Valami olyasmi, mint amikor a T-1000 átmegy a vasrácson és a pisztoly beakad, vagy Han Solo simlis vigyora, vagy a fénykard vagy valami. Hol van egy Millennium Falcon, hogy a végső kérdést feltegyem, ami egyébként szinte minden ilyen jellegű filmnél felteendő, és amire sajnos soha nincs válasz.
9-et a 10-ből simán adnék neki, vagy 8,5-et mondjuk, na, de akkor szőrös szívű vagyok. De nem érdemes sorolni, hogy mitől óriási alkotás, hogy mitől értem meg még azt is, hogy egyesek filmtörténeti mérföldkőnek kiáltják ki. Szerintem nem az, de mindenképpen látni kell, mert hatalmas élmény, gyönyörű számítógépes grafika a film 60%-a, a maradék 40-ben pedig ott van pl. a brillírozó tökös asszony, Sigourney Weaver, meg a szerintem a T4-ben Bale-t is lejátszó Sam Worthington, meg Cameron keze nyoma minden képkockán. Szóval félreértés ne essék: nagyon-nagyon jó filmről van szó, csak éppen annyira és olyan régen várom, hogy muszáj volt a filmtörténelem egyik legnagyobb alkotásához, egy generáció filmfétiséhez hasonlítani, főleg mert erre mintha felhívást is kapna az ember a mindkét oldalról elhangzó nyilatkozatok miatt. De legyen akármekkora film az Avatar, számomra nem hogy a Star Wars-szal, de még rendezőjének legjobb filmjeivel sem veszi fel a versenyt, bár épphogy csak nem. És itt olyanokról van szó, mint a Terminator 2 vagy az Aliens. Nem mondom, hogy könnyű mezőnyben maradt le a dobogóról. De lemaradt.

Néhány gondolat
+1 Tényleg gyönyörű a film és nagy élmény
+1 Szivesen láttam volna többet én is az élővilágról és arról, hogyan élnek a navik
+1 Valami plusz hiányzik
-1 Nekem nem tűnt kevésnek a magyarázat, bele tudtam képzelni magam, hogy elfordul az emberektől Jake
A Farkasokkal táncolóra emlékeztet a sztori nagyon
Valószínűleg nem tud akkorát robbani ma egy film, mint mondjuk 77-ben. Ha korábban jön ki, valószínűleg jelen lenne fogalomként, mint a ,,csillagokhábórúja”. Ez van, túl sok a film ma. Virgo(Quote)
Ez könnyű magyarázat szerintem.
Falcon(Quote)
77-ig is csináltak kurva sok filmet, meg azóta is. Azt el tudom fogadni, hogy már nem lehet annyira új megjelenésében, akármit vetnek be, de azért összességében csak nem akarod azt mondani, hogy elfogyott a lehetőség?
Ma nehéz újat mutatni pedig, ezt be kell lásd. Már a szórólapok is villognak, a reklámok interaktívak, az internet tele információkkal, trailerekkel, spoilerekkel. A játékok is “nehezítik” a filmek dolgát. Nem olyan könnyű kiakasztani a nézők csodálat-küszöbét mint 20-30 évvel ezelőtt. Abban azonban biztos vagyok, hogy a mai fiatalok (fiatalabbak) jobban értékelik majd ezt a produkciót és sokuknak ez lesz ‘A’ csillagokháborúja … Te jó ég, hiszen jó részük azt se tudja ki az a Boba Fett … És ugye azt hiszik a Jethro Tull -ról, hogy egy angol lótenyésztő …
Narancs Macccy(Quote)
Báz, most akkor öreg gecó vagyok már, azér rinyálok a Star Warson? Falcon(Quote)
Nem, nem azt akarom mondani
Azt akarom mondani, hogy eszeveszett mennyiségű film zúdúl ránk és emiatt csepp a tengerben a legtöbb. Hatalmasat kell durrannia ma ahhoz, hogy hosszan megmaradjon a köztudtban. Plusz van egy olyan érzésem, hogy ez már nem művészet, hanem tömegtermelés, az emberek igénye megváltozott, nem tudnak / akarnak egy pillanatra sem megállni és egy filmen elgondolkodni, régen azért ez könnyebb volt szerintem.
Tehát csak azt mondom, hogy kevesebb film között, nagyobb újdonságként könnyebb volt egy Csillagok háborújának robbannia. Ezzel nem akarom degradálni persze, de hát mi volt addig? Star Trek TOS, Alfa holdbázis, Orion űrhajó, stb. Persze Lucas meg zseni, hogy eszébejutott…
Lehetne folytatni Virgo(Quote)
Asszem igazatok van, de akkor is, hol a Falcon?
Azért is hoztam a T2-t meg ilyesmit, mert a SW az más tészta, vallási kérdés
De a T2-vel, Matrix 1-gyel ér összevetni, és valamiért elmarad azoktól is. Vagy nem? Falcon(Quote)
Olyan világban élünk, ahol John McClane nem dohányzik a vásznon, újdonságként van jelen a köztudatban, hogy egy számítógépet tv-re lehet kötni, a személyautókban fűnyíró méretű hibrid motor dobog és 92-es lányok vannak a Playboyban. Szívás
Virgo(Quote)
Ja tényleg, az de jó volt, hogy a Sigourney cigizett benne, végre. És az külön állat, hogy úgy csinálta mint a csúnya fekete sarge az Aliensben. Alvókabin ajtaja kinyílt, egyből cigi. Hatalmas jelenet. Falcon(Quote)
Ja igazad van, hiányzik a Falcon, vagy az Erő, vagy egy Nabukodonosor, vagy valami
Az kurva jó tényleg, de hogy engedhették? Nem úgy van, hogy nem cigizünk a filmben? Vagy korhatárhoz kötött? Nem tudom. Virgo(Quote)
Azt én se tudom, de sziszegtem, akkora volt
Falcon(Quote)
Új-világilag a film számomra nyújtott annyit, mint a SW; nekem épphogy ott van bajom azzal, hogy annyiféle nép van, és egyikről sem derül ki elég részlet. A kékeket ezzel szemben meg lehetett ismerni közelebbről… a bolygójuk bejárása után elég egyértelmű, hogy miért imádják annyira a természetet, még kívülállónak is lélegzetelállítóan gyönyörű, és akkor még nem is beszéltünk arról a titokzatos kapcsolatról, ami összeköt ott mindent, ami él. (Egyszerűnagyszerű ötlet amúgy az, ahogy “összekapcsolódnak”, nem is értem, hogy nem jutott eddig senki eszébe ilyet kitalálni…)
És azt is megértem, hogy miért pártolt át a faszi, én is eléggé utáltam az embereket nagyjából tíz perc után, mondjuk én mindig bedőlök a gonosz agresszív telepes lőfegyverrel versus jóságos egyszerű színesbőrű íjjal sztereotípiának.
Nekem a fő hiányosság az volt, amit te is mondtál, hogy rengeteg volt az inger, túl sok minden történt gyors egymásutánban, egy trilógiányi anyagot bele próbáltak zsúfolni egy filmbe. Én simán elmászkáltam volna a Pandorán vagy másfél órán keresztül felfedező körút ügyében, ahhoz meg elég lett volna kezdetnek egy egyszerűbb történet, mondjuk, hogy kiszabadult az ember kerekesszékből, lett egy avatárja, plusz a szerelmi szál, meg hogy ehhez hogy viszonyul a csajszi népe; és lehetett volna egy teljesen különálló második rész az, hogy jönnek a katonák leigázni.
Persze ez most így nem hangzik valami érdekfeszítőnek, de azért a Cameron kapja a sokmillió dollárt, hogy a megvalósítást ő tökéletesítse, ne én foglalkozzak vele…
Amúgy nálam 8,5 és nem kerül be a top30-ba. Estsanatlehi(Quote)
Van itt egy ilyen is amúgy, érdemes átfutni a kommenteket. Elsőre nekem úgy tűnik, hogy itt SW-Harry Potter-Avatar a sorrend, bár lehet, hogy később más filmeket is behoznak a kommentelők. Pl. hol van a LOTR?
Falcon(Quote)
Hát gyors volt, annyi szent, de így lett kerek, lezárt és ugyanakkor nyitott (To Be Continued …) a történet. Első rész volt ez, lesz még részletezve ez a világ. A globális igények miatt kellett pörgetni, durrogtatni, ez is gondolom nyilvánvaló mindenkinek! Én csak azt remélem, hogy Cameron rendezi majd a második részt is, a fél-tudományos fantasztikus akció kaland Hollyvadban talán Spielberg mellett talán neki megy legjobban. Aztán lesz itt még Na’vi gyűrű elvitele a lebegő Végzet hegyéhez, kiderül hogy Jake Sully tudatának fele a kolonizáló hajó pufferében rekedt és hasonlók … nem kell aggódni
De hogy érdemben hozzászóljak a filmhez is: ez a mozi – bár a 3D változatot még nem láttam mert “kutya” vagyok – egy új modernebb kor Star Wars világa, egy kiaknázatlan, apró részletekkel teli holdon, nagyszerű blockbuster technikával. Számomra a történet egészében maximálisan azt hozta amit vártam ezért mondtam, hogy 10/10 részemről … Okos, részben tudományos (a rendszer létezik ahogy a gázóriás és a Pandora hold is!), imádom a naplós, narrált vezetést, lépegetőileg és gyro-copter -ben is teljesen rendben van és Sigourney Weaver miatt jár plusz egy teljes pont … (sunáznám még most is)
Millenium Falcon-t megette a rozsda, az óriásgyík csopper viszont menő!
Megérte várni rá, kérem a folytatást!! Narancs Macccy(Quote)
A Millennium Falcont (McFly-os hanghordozással innentől) *SOHA* NEM ESZI MEG A *ROZSDA*
Cameron meg a bevált cuccaiból építkezik, Sigourney, exoskeletonos lófasz… Remélem a kormányzó úr is feltűnik az Avatar II – The Badass Sarge Strikes Back c. filmben. Falcon(Quote)
,,Első rész volt ez, lesz még részletezve ez a világ.”
Remélem is, ha összehoznak egy Birodalom visszavág jellegű második részt a maga borongós-misztikus hangulatával, akkor lesz esélye (nálam) arra is, hogy akár diszdobozban megvásárlós kategória legyen (mint a Mátrix, vagy a Star Wars, igaz az utóbbi kölcsönben van
). Valószínű ennek a lehetőségnek a tudatátol rottyantott a gatyába Lucas is. Apropó top 30, összeállítottam az enyémet, íme:
http://bbvirgo.blogspot.com/2010/01/list-of-my-favorite-shows-top-30.html
Aztán nem szénné fikázni, tudjátok mekkora divat vagyok
Virgo(Quote)
Ne mondd már, Chewi ragadt a Hammerite -tól amit még a Bespinen kaptak Lando -tól (bár valójában fáradt olaj volt a kannákban). Szétesett már az a bárka rég
…
Amúgy meg említetted/említették Harry Pottert. Röhögnék, ha a kis identitás zavaros, hernyós kölköt 2 perc alatt szészednék a gyíkok vagy felzabálná az egyik páfrány!
“Ladies and gentleman! You’re not in Kansas anymore! You’re on Pandora!” Narancs Macccy(Quote)
Na, lassan a mi listánk is elkészül, Bendegúzt is megkérjük ezúton, hogy állítsa össze a top 30-as filmlistáját. De az meg hogy van, hogy a tiéd nem 30? Mit küzdök már egy ideje, hogy beleszuszakoljak 30 filmet, olyanoktól kellett megválnom, hogy sírás.
Továbbá: lehet, hogy Harryt lenyomná a gyík, de Luke — Yodáról ne is beszéljünk, meg Vaderről — kicsit megfojtogatná a kék gecót, mindjárt maga hasogatná fel az egész erdőt. Falcon(Quote)
Kedves Falcon,
Először is örömmel tölt el, hogy foglalkozol a témával. Másodszor, ahogy már azt mondtam, ez csak egy ilyen fantázianév, hogy Top 30. Felhatalmazlak, hogy lehet az 20, de akár 40 is
Virgo(Quote)
Erre nem emlékeztem, hogy a 30 az ilyen fantázianév. Szerinted ez normális dolog?
A fantázianév az az, hogy “Coca-Cola”, mondjuk, a 30 az nem hagy teret a képzelet csapongásainak. De így könnyebb lesz, belátom. Falcon(Quote)
Áááá a bolygó kapitánya vagy nagyanyája úgyse hagyná (és itt lépnek be a hatalom gyűrűi, látjátok, mondtam én hogy lesz kapcsolat!)
Yoda meg szerinted miért bútorozott le a Dagobah’ -n? Nagy fűkedvelő ám az öreg mókus! Imádja ha mohás a segge, semmi perc alatt átállna a kékek oldalára! Hidd el Marci, ebben a filmben az anyatermészet nem brunyálja össze magát …
(bár remélem azért a második részben jön majd a konfliktus a Marine-ek körpengés szecskázójával …. yeeaaa!) Narancs Macccy(Quote)
,,A fantázianév az az, hogy “Coca-Cola”, mondjuk, a 30 az nem hagy teret a képzelet csapongásainak. ”
100 éves háború?
20 centis pöcs ? … ja várj, az nem …
Narancs Macccy(Quote)
“Összes faszom”?
Falcon(Quote)
Yoda azér pucolt el, te balfütty, mer olyan Emperor tolta az ipart a Birodalom élén, amelyiket ha meglátja az öregasszonbolygó, rögtön kollapszál, magától. Falcon(Quote)
De tényleg, mi lesz a másodikban? Szerintem esélyes, hogy dark lesz csúnyán. Ja és ezt se felejtsük, hahó. Falcon(Quote)
Az a vénember kő alkoholista, há’ nézzél rá! Kirohadtak a fogai a pálesztől és majdnem leszédült a parlament erkélyéről is. Szerinted az lenyomná a kékeket? Nem kap levegőt az oxigénen se, nemhogy a Pandorán! Vagy csak arra alapozol, hogy a hiénák is elkerülnék az metiles lehellete és a szar szag miatt?
Narancs Macccy(Quote)
Belátom félreérthető volt, remélem azért fel tudod idézni, mitől kellett megválnod
Egyébként meg lehet tolni beta release-eket is, nagyon várom már, mi lesz az a 30 (vagy 20 vagy 40
) film, ami szerintetek a tuti. Mert a célom az lenne vele, hogy esztmét cseréljünk
Virgo(Quote)
Vádaskodsz, nem tudod bizonyítani, hogy piás.
Foga azér nincs, mert Samuel L. Jackson visszanyomta a fejébe a villámot, alap. Viszont az Alderaan dokumentáltan elpusztul, és még az is eltörpül amellett, amire a mindenható Erő képes. Falcon(Quote)
“De tényleg, mi lesz a másodikban? Szerintem esélyes, hogy dark lesz csúnyán.”
Szerintem jön a 22 éves sötétség és a pörölyfejű szörnyek ellenségét Richard B. Riddick -et küldik oda rendetrakni. A végét már tudjuk … Riddick összehugyozza magát és fejet vesztve menekül el a Pandoráról.
De én még egy lehetőségre gondoltam: kiderül, hogy a bennszülöttek valójában egy Földi rezervátumban élnek és csak azért nem tudnak róla, mert a beépített Jake Sully nem engedi őket kijutni a világba.
Narancs Macccy(Quote)
“Mert a célom az lenne vele, hogy esztmét cseréljünk”
Az ‘esztem’ megáll ezen a Bálint srácon, Marci! Csináljunk már vele valamit, teljesen szétrombolja a topikot a listáival
Narancs Macccy(Quote)
Az igaz. Ott ülsz vele szemben, jump
Amúgy te csinálod már a listát?
Amúgy melyik kék nép a kultabb? Na’avi vagy Smurf? Falcon(Quote)
Hát a törpök nyilván kultabbak – ez érdekes amúgy, nekem is eszembe jutott. Nyilván Cameron gyermekkorának is már meghatározó részét képezte a törpök élete, mely nem csak játék és mese! Legalábbis remélem, hogy a gyerekkorának és nem 30 évesen kezdett gombás kicsi kék, kretén koboldokat nézni miközben a Halálosztóról álmodott!
“Amúgy te csinálod már a listát?”
Én nem szándékozom listát csinálni, azt meghagyom a divatmajmoknak
… Jobb szeretek beszélgetni róla, mint órákig bajlódni az excellel és az imdb-vel. Narancs Macccy(Quote)
Hát ha egy 30-as lista összeállítása órákig tart excelben, akkor jogosan teszem fel a kérdést: akarsz beszélni róla?
Amúgy ezt a Battle Angelt ismered mint manga / anime? Falcon(Quote)
Nem nézek sailor moon-t haveer! Pfúj … Vagy manga pornó az?
Narancs Macccy(Quote)
psszt … Bálint készül valamire …. Narancs Macccy(Quote)
Váz, Cameron új filmje, írja-rendezi, előbb linkeltem, csak ezen a sárga izén nem látszik. Ez a link, bökj. Falcon(Quote)
Nézzétek el nekem, hogy a listámmal foglalkozok (de nehogy következőre Oskarnak hívjatok) és nem azon pörgök, hogy mekkora buzi a császár meg hogy Yoda vajon hogy oldja meg, hogy ne essen hanyatt a mindig esős Dagobahn, mikor elmegy kulázni a dzsungelbe
,,Legalábbis remélem, hogy a gyerekkorának és nem 30 évesen kezdett gombás kicsi kék, kretén koboldokat nézni miközben a Halálosztóról álmodott!”
Észtrevettétek, hogy ebben a Cameron filmben sikerült végre az öregnek minimálisra venni a hinták számát? Csak egy van benne
Elég megnézni a T2-őt ott azért még 4-5 simán megvan
Virgo(Quote)
“Yoda vajon hogy oldja meg, hogy ne essen hanyatt a mindig esős Dagobahn, mikor elmegy kulázni a dzsungelbe”
Az erővel törökülésben felemeli magát és tol, ennyi.
“sikerült végre az öregnek minimálisra venni a hinták számát”
Nem emlékszem, de szerintem az Abyss-ban egyetlen hinta se volt, ezer méter mélyen az óceán vize alatt. Persze javítsatok ki, ha tévedek … Szerintem Cameronnál az a hinta-rögeszme egy korszak volt, talán épp a Smurfok hatása.
Narancs Macccy(Quote)
“Cameron új filmje, írja-rendezi …”
Hát én nem tudom Marci, nem vagyok manga rajongó. Most a Nolan új filmje jobban érdekel mindennél. Vagyis nem, előbb a Peter Jackson’s Lovely Bones érdekel, csak aztán az Incepion! Sherlock Holmes-t mikortó’ jáccák? Narancs Macccy(Quote)
Látod, te se értesz hozzá, ezt a kurva Avatart is vagy 5 éve várom, erre majd amikor jön a Battle Angel 2-3 év múlva, mindenki nekem ajánlgatja. Nem baj most dokumentáltam, hogy okos vagyok. Hintára én se emlékszem T2-n kívül, ott meg hogy égett már, hatalmas. Falcon(Quote)
Amúgy az Inception meg ilyen aggyal dominózok téma, mi? Gáz. Ha nem Nolan lenne, nem várnám, de így a Leo miatt mégis
Falcon(Quote)
Én nem terhelem magam évekre előre a bejelentés-bullshitekkel … nem lehet, nem fér bele az agyamba! Annyi comingsoon-t kell figyelni így is!
Marci! Próbáltad, vagy láttad már valahol a sztereoszkopikus Avatar The Game játékot? Én arra nagyon kíváncsi vagyok! … Apropó sztereo! Neked átjött egyáltalán a 3D? Mer még régebben mondtad talán, hogy te nem látod?! Narancs Macccy(Quote)
(ííííí … szerintem kicsit buzis Leo miatt várni egy Nolan miatt várós agydominós filmet) :S Narancs Macccy(Quote)
Szóval a film jó. Lebegették ugye ezerrel, ment a mitizálás, és talán annyira nem is jó, mint amekkora felhajtás volt/van körülötte, de azért jó. Osztom azok véleményét, akik szerint túl kevés volt ez a bő két és fél óra a Pandora megismeréséhez. Nekem nem esett túl jól végig abban a tudatban nézni a filmet, hogy az egyetlen viszonyítási pont az a kurva nagy fa, ami a vége felé le is dől, tehát nem nagyon éreztem a távlatokat, vagyis azt, hogy mi mihez képest létezik. Érdekelt volna a Pandora földrajza (szárazföld-víz aránya, domborzat), a na’vi közösségek létszáma és megoszlása a bolygón. Nyilván nem túl részletesen, de ez így kevés volt. Ja, meg a lebegő szigetek, na azok hogy? Elhangzik ugyan a filmben, hogy ott kisebb a gravitáció (a na’vik is ezért olyan nyúlánkak), de ez nem magyarázza meg, hogy néhány tonna kőzet (?) miért emelkedik a levegőbe, míg más meg nem. Ellenben voltak olyan apróságok, amiknek örültem (az avataroknak 5 ujjuk van, míg a na’viknak csak 4, van szemöldökük is és talán kevesebb világító pontocska van a testükön, mint az igazi bennszülötteknek), mert ezek jelezték, hogy legalább a szándék megvolt, csak idő nem jutott mindenre. Bizonyára nem általános elvárások ezek, de ha már egy rendező ilyen sokat foglalkozik egy filmmel, akkor talán az ilyesmi is számon kérhető rajta. De Cameron nem hagyott más utat, csak a véletlenül odatévedt Jake Sully figuráján keresztül válhattunk részesévé annak a világnak.
A listáról meg annyit, hogy szerintem legyen külön poszt belőle, ha összeszedjük, és akkor kommentbe odateheti majd mindenki a sajátját. Bendegúz(Quote)
Hát néha egész sokáig egész sokat láttam belőle, de szerintem közel se annyit, amennyit kellett volna. IMAX az utolsó reményem. Help me Obi-Wan.
Szóval Nolan és Leo miatt várom a filmet, és ha ez az ára, hát kimondom: Leo-meleg vagyok
A játékot nem láttam. Mi az hogy sztereoszkopikus? Falcon(Quote)
“Ja, meg a lebegő szigetek, na azok hogy? Elhangzik ugyan a filmben, hogy ott kisebb a gravitáció (a na’vik is ezért olyan nyúlánkak), de ez nem magyarázza meg, hogy néhány tonna kőzet (?) miért emelkedik a levegőbe”
Na az nem úgy van az. Ott az van, hogy az UNOBTAINIUM (zseniális amúgy az elnevezés bár nem Cameron sajátja!) mágnesessége miatt lebegnek azok a szigetek! Hatalmas mágneses teret kelt a kőzet, emiatt hülyülnek meg a digitális műszerek a fluxban! Amikor Giovanni Ribisi leteszi az asztalára a fém posztamensre a tojás méretű mintát, ott is láthatjuk, hogy a kő lebegésben marad! Narancs Macccy(Quote)
Kösz, ez legalább megoldódott.
Bendegúz(Quote)
“A játékot nem láttam. Mi az hogy sztereoszkopikus?”
Miazhogy … Na ezt nem, ezt nem vártam tőled!
Stereoscopic az az eljárás egyrészt amivel Cameron megvalósította az egész Avatar teljesen 3D megjelenítését, egy dupla optikás kamera rendszer, ami az emberi szemhez hasonlóan egyszerre két, eltérő szögből képes venni a jelenetet! Másrészt a játékban ezt a renderelt jelenet mélysége alapján “ketté tolt” képekkel oldják meg valahogy. Csak az a gond, hogy a dupla technika, dupla képkockát is igényel így a 60Hz -es képernyőkhöz képest jelentősen acélosabb 120Hz -es képernyők kellenek a megjelenítéshez … Narancs Macccy(Quote)
Csak a Bálint miatt kérdeztem
Falcon(Quote)
De azt nem tudtam, hogy játék is van ilyen, de logikus. Na mindegy, szopás lesz megint, egyrészt nem látom rendesen, másrészt drága lesz mint az állat
Vicces kedvűeknek: http://m.blog.hu/fi/filmdroid/image/peter/avatar/pocahontasavatar.jpg Bendegúz(Quote)