Annak idején az volt a megoldás, hogy telefonon jött az internet, és aki sokat internetezett, jól tette, ha igyekezett az éjszakai időzónában netezni, mert akkor volt olcsó, bár ez a szó nem egészen pontos, inkább csak relatíve értelmezhető. És aki beleszeretett a Quake-be, az biztos, hogy sokat netezett. Alig vártuk, hogy eljöjjön a bűvös 10 óra, onnantól reggel 6-ig vagy 7-ig (és ez bizony sokszor nem volt mindegy!) elvileg egy maximumot számlált a Matáv, egy órát talán. De ha bontott a vonal közben, akkor persze újra indult a menet. Amikor először mentem be egy amerikai szerverre játszani, a szemem könnybe lábadt. Ott állt előttem a figura, és én tudtam, hogy valaki, aki tőlem sok ezer kilométerre van, ugyanúgy ül a gépe mögött és ezt a figurát irányítja. Leírhatatlan élmény volt, ha addig nem lettem volna, ebben a pillanatban biztosan örökre rabjává tett volna ez a világ, és elsősorban persze ez a játék.
Aztán amikor először akadtam össze magyar játékossal – valami holland szerveren talán –, végképp kész lettem. Az illető azóta is barátom, és ő volt, aki bevezetett a magyar quake-esek akkorra már néhány fős csapatába, és aki először vert hülyére és mutatta meg, hogy van értelme elhagyni az igazán lelkes, de igazán amatőr játékos színvonalát. Ebben az időben nagyon gyorsan szaporodott a játékosok száma. Kialakult a cybersport fogalma (mára milliárdos üzlet), melynek egyik első, igazán jelentős eseménye volt, hogy 1997 májusában Dennis Fong, a legendás Thresh megynert egy bajnokságot, melynek fődíja nem más volt, mint John Carmack Ferrari 328-asa. Ezekben az években úgy bámultuk ezeket a külföldi játékosokat, mint ahogy bármelyik élsportolót. Órákig néztük a demókat, próbáltuk ellesni a taktikákat, trükköket, és játszottunk, minden egyes nap, órákat. Nekem személy szerint ekkor alakult ki az a bagoly-életmódom, ami talán már sosem múlik el végképp, és amely miatt a hajnali 5-6-kor való lefekvést még mindig termésetesebbnek érzem, mint az ugyanekkor való kelést. Ekkoriban (mondom, ez 12-13 évvel ezelőtt volt) sokan azt sem tudták, mi az az internet, különböző szolgáltatók jelentek meg a piacon, kísérleti jelleggel adta a Matáv is a netet. ADSL-ről, kábelről még szó sem volt. Ha olyan környezetben akart az ember játszani, ahol a technika is lehetővé tette, hogy egy külföldi játékossal eséllyel vegye fel a versenyt, akkor a BME-s srácok kollégiumába, a szintén legendás Schönherzbe kellett bemenni gépestül, nekik olyan netjük volt, hogy megszólalt. És ezekben az években is, az otthoni modemes, lassú nettel is igazán nagyszerű, világszínvonalon sem utolsó quake-ereket termelt ki ez a kis közösség. Szerveztek bajnokságokat, szigorúan önerőből (aztán ez később megváltozott, és tulajdonképpen az egyik rendszeresen megtartott magyar verseny végül tulajdoképpen vb-selejtezővé nőtte ki magát). Csetlettünk-botlottunk a mai versenyek technikai színvonalát nézve, de az az érzés, amikor egy elődöntőben akár százan is körülállják az embert, és nézik, hogyan játszik, és mindenféle hangokat adnak, amikor valami trükkösebb vagy szebb megoldást csinál – ez az érzés egyszerűen leírhatatlan. Emlékszem, még Bécsbe is eljutottunk végül (már a Quake 3-mal), ahol olaszok voltak többek közt az ellenfeleink, és komolyan megvádolták az egyik csapattársamat csalással. Rendesen kihúzta a gyerek a billentyűzetet suttyomban, hogy ne tudjuk a cheat-et kikapcsolni, és be tudja bizonyítani az igazát. Szóval indulat is volt ám rendesen. Mindenben kezdett hasonlítani a dolog az igazi élsporthoz.
Sajnos igazán a fősodorban csak a Quake-kel és később a Quake 3-mal kapcsolatban voltam, a népszerűségében ezeket végül talán meg is haladó Counter Strike-kal pl. csak néha játszottam, pedig abban aztán tényleg világszínvonalú játékosaink lettek. De arról nem tudok első kézből nyilatkozni, mert nem votlam jelen. De állítom, hogy a Counter Strike és a többi sem lenne sehol, ha nincs ez a zseniális játék, és nincsenek mögötte olyan figurák, mint John Carmack és John Romero. Életem egyik meghatározó élménye tehát Quake, amit sosem fogok végleg abbahagyni vagy megunni. És hogy bátran ajánlhatom-e valakinek, aki még sosem játszott vele? Igen. Olyan mint a foci. Hiába verne agyon bárkit a C. Ronaldo: ha a magunk tudásához mérten jó ellenfelet találunk, óriási szórakozás. Dacára az eltelt már majdnem másfél évtizednek.
Legfrissebb hozzászólások