Roppant tudományos és egyszersmind tényfeltáró cikket szerettem volna írni, aztán rájöttem, mégse. Jobb, ha másként közelítjük meg a dogokat.
Mai vizsgálódásunk tárgyát az a még majdnem friss hír adja, mely szerint kiderült, hogy amit eddig a kutatók Schiller koponyájának hittek, az valójában nem Schiller koponyája. Úgy tűnik, a németeknek is megvan a saját Petőfi-kódjuk, de bevallom őszintén, mostanáig még csak nem is sejtettem, hogy (bizonyos vonatkozásban) a német Petőfi maga Friedrich Schiller lenne. Azt meg pláne, hogy Goethe keze is benne van a dologban, pedig dehogynem, naná. Jöjjön először a hivatalos sztori, aztán megpróbáljuk összerakni a képet, mint Indiana Jones, ha már a csontvázat nem lehet. Ki tudja, hátha felszáll a végén egy ufó is.
A történet úgy szól, hogy Schiller – meglehetősen furcsa körülmények között – 1805-ben bekövetkezett halála után holttestét tömegsírba tették (ami állítólag akkoriban egyáltalán nem volt ritkaság), ott is pihent cirka húsz évig, majd a weimari polgármester igyekezetének köszönhetően a sírt kihantolták, kiválasztották Schiller koponyáját és az ahhoz tartozó csontokat (!), s egy másik temetőben újra eltemették, Goethe mellé. Nem akarom nagyon ragozni, a történet ennél bonyolultabb egy fokkal, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt utána lehet nézni, jó lenne, ha minél többen megtennék.
Ahogy múltak az évek, ugyanabból a tömegsírból előkerült még egy koponya, egyesek azt tartották eredetinek, mások pedig nem (sőt egyes források egy harmadik koponyát is említenek). Egészen addig, míg a németek gondoltak egy merészet és a költő születésének 250. évfordulója alkalmából alaposan megvizsgálták (DNS) mindkét koponyát. Így derült ki, hogy bizony egyik sem Schilleré.
De akkor vajon hol van Schiller koponyája? Nem tudni. Egyáltalán számít ez? A németek valamiért nagyon rajta vannak az ügyön, végre eljött a pillanat, hogy kecskeszakállú, élemedett korú profok is Paris Hilton módjára reflektorfényben tündökölhessenek, egyébként azt hiszem, nem. Viszont az ilyen kutakodásnak elengedhetetlen velejárója, hogy más, talán egyesek számára nem túl kellemes dolgok is napvilágra kerülhetnek. Márpedig itt vannak furcsaságok.
Az, hogy egy ilyen kiváló írót, mint Schiller, tömegsírba dobnak, meglehetősen furcsa dolog, de még megmagyarázható: már a középkorban is bevett módszer volt tucatjával temetni a halottakat, korra, nemre, társadalmi pozícióra való tekintet nélkül. Ha tele lett a temető, akkor a csontokat kivették, halomba hányták (hogy ezután mit csináltak velük: összetörték, ledarálták, megették stb., nem tudom), hogy az újak számára legyen hely. Ez az egyik dolog. A másik, hogy Schiller talán még nem is volt halálakor olyan kivételes személy, akinek egy külön sír kijárt volna: népnyúzó hercegecskék ellensége, a szellem és egy új világrend elkötelezett szónoka – akadhattak olyan befolyásos emberek, akiknek mindez nem imponált. És végül, ki tudja, talán Goethe magának szerette volna kisajátítani a denkmal-státuszt, teszem hozzá csendben.
Bár az eddig felsoroltak sem nevezhetők szokványosnak, a történet 1826-ban különös fordulatot vesz: a források nagy része szerint a weimari polgármester megnyittatta a tömegsírt és huszonegynéhány koponya közül kiválasztott egyet, mondván, hogy az lesz Schilleré, majd Goethének adta, aki verset is írt ebből az alkalomból (valójában erről az alkalomról). Aztán Schiller egykor szebb napokat is látott, legnemesebbik testrésze hetekig pihent a Geheimrat íróasztalán (ezt valamiért titkolni kellett, Humboldtnak mégis elmondta, aki nem tudta magában tartani), mielőtt végső nyughelyére került volna. Majd jött párszáz év, további koponyák és vérmes tudósok, akik kiderítették, hogy Schiller csontjai nincsenek meg.
A sztori egyes részei külön-külön is jó alapot szolgáltatnának egy kis konteózáshoz, én ezzel most nem kívánok foglalkozni. Inkább azzal, hogy véleményem szerint Goethe volt az, aki azt a koponyát, ami egészen eddig a sírban pihent, annak idején kiválasztotta. Mint fentebb írtam, minden forrás a túlbuzgó polgármester szerepére hegyezi ki a történteket, de én azt hiszem, hogy a kollégák ezzel csak leplezni próbálják az igazságot, ha egyáltalán tisztában vannak vele. Hozhat-e egy polgármester egymaga ilyen döntést? Nem hiszem. Voltak felettesei is, hogy csak kettőt említsek, a weimari herceg és a titkos tanácsos. Sokkal valószínűbb, hogy a polgármester pusztán elvitte a balhét: valakinek az utasítására ki kellett ásatnia a tömegsírban pihenő csontokat, majd átadta azokat Goethének (valószínűleg ekkor már szinte mindenki tudta, hogy Schiller a német irodalom egyik óriása lesz, tehát külön sír, sőt szarkofág jár neki). Ne feledjük, Goethe polihisztor volt, így tudós is, a csonttant nagyjából ő gondolta ki területén elévülhetetlen érdemeket szerzett, így nála alkalmasabbat nem találhattak volna e feladatra: „Herr Geheimrat, wahlen Sie bitte!”
Hogy mire alapozom mindezt? Egy versre (no meg a magyar Wikipédia is valami hasonlót említ). Egyben furcsállom, hogy másnak ez még nem jutott eszébe. A versben Goethe szóról-szóra leírja, hogyan történt ez a bizonyos kiválasztás, hogyan találta meg a csontházban Schiller maradványait. A haláltánc-motívum ne zavarjon meg senkit, ahogy mondani szokás, ami úgy néz ki, úgy mozog és olyan hangot ad ki, mint egy kacsa, az nagy valószínűséggel kacsa is.
A bús csontházban néztem elmerengve,
A koponyák egymáshoz mint szorúltak,
S a rég kihamvadt kor jutott eszembe.
Itt sorban állnak, kik egymásra fúltak;
Keresztben nyugszanak a kemény csontok,
Mik régen egymást porrá zúzni dúltak.
Kifordult nyakcsigolya! Hogy mit hordott,
Ki kérdi ma? Elszórva látok ottan
Lábat, kezet, mely ügyes-gyorsan forgott.
Hiába dőltetek le, fáradottan!
Felvetnek a világos nap honába,
Nem hagyva békét hűvös álmotokban?
Pedig lett volna a mag bármi drága,
Fonnyadt hüvelyre nézni nem szeretnek;
Csak nékem, avatottnak, volt kitárva
Oly szent írás, melyet nem ért eretnek,
Midőn a merev csonthegy közepette
Egy páratlan dicső alkat lepett meg.
Hogy a porlás szűk börtönét feledve,
A szabadúlt szív friss meleget érzett,
Miként ha itt uj létforrás eredne.
Oh, mély titok! Rejtélyszerű igézet!
Isten-alkotta nyom, mely nem veszett el!
E koponyából szemem tengert nézhet,
Mely népes ezer óriás-tünettel.
Bűvös edény, melyből sok jóslat áradt:
Érintselek e méltatlan kezekkel?
De kegyelettel fölnyitom ma zárad’
S szabadba viszlek, hova nap hatolhat,
S elmém nyomodba áhitattal járhat.
Mert ember itt lenn nyerhet-e nagyobbat,
Mint lesni, hogy’ hat isteni természet,
Mikép’ van, hogy mi rög, szellembe olvad,
S testet mikép nyer gondolat és érzet.
1826.
(Dóczi Lajos fordítása)
Hát eddig a történet, a lényeg, hogy Goethe tévedett. Hogy véletlenül-e vagy tévednie kellett, az már más lapra tartozik. Kíváncsi vagyok, ki mit gondol, sőt akinek pontos adatok is rendelkezésére állnak, legyen kedves és ossza meg velünk. Én nem túl hosszas és korántsem mindenre kiterjedő kutakodás után végül erre jutottam.
Fasza. Csak azt nem értem ebben az egészben, hogy a dns-vizsgálathoz honnan vettek mintát? Gondolom azt össze kell hasonlítani valamivel, hogy kiderüljön, ki kicsoda, Jockey gyereke-e az vagy sem. Van Schiller-dns valahol? Vagy csak az derült ki, hogy a fej és a test nem tartozik egybe, és a testről tuti, hogy Schilleré? Amúgy jó a sztori, meg nem árt az ilyen nagyágyúnak se, mint Goethe, ha lebukik.
Ja látom közben, hogy mi van, az utódok dns-ével variáltak, mondom én, hogy szappanopera
Elvileg valami hajtincs is maradt, meg az utódok DNS-e, ja.
Tényleg furcsa sztori, szerintem Schillert egész egyszerűen megmérgezték, s azért tűntek el a csontok, hogy ez ne derülhessen ki. Goethe szerepe nem világos, tény, hogy a Geheimrat ezt benézte, de az is, hogy szinte mindenről tudomása volt, ami Wiemarban történt, csak… Csak valószínűleg hallgatott. Inkább nekilátott szobrot faragni Schillerből és saját magából.
Cáfoljon meg valaki, könyörgöm!
Hogy mondod? Megmérgezte vagy tudta hogy megmérgezték? És hajtincs honnan maradt? Ahhoz nem kell a fej? Vagy ilyen pajkos módon hajtincset ajándékozott valakinek a Schiller, emlékül?
Hangsúlyozom, egyelőre mindez csak feltételezés, ezért lenne jó, ha valami (konspirációs teóriákban is járatos) germanista elvetődne ide és jól megmondaná a frankót.
Szóval mindennek tükrében szerintem “csak” tudta, vagyis sejtette. (Persze cinkosok közt… stb.) A hajtincs sem olyan meglepő, ugyanezt csinálja most a Léjdigaga.
UPDATE
Hogyaszondja a Wikipédia: “Mindeddig feltételezték, hogy Schiller tuberkolózisban halt meg, melyet egy akut tüdőgyulladás okozhatott. Új genetikai vizsgálatok, melyeket Schiller megőrzött hajtincsein végeztek azonban azt mutatják, hogy Schiller súlyos ólommérgezésben szenvedett. Az ólom a szervezetébe a szobájában talált és analizált tapéta festékanyaga, ill. annak párlatának belélegzésével juthatott. Ezt erősítik meg azok a korabeli jelentések is, melyek Schiller rosszullétéről, hangulatingásáról tudósítanak életének utolsó időszakában.”
Michelangelo ki tudta úgy festeni a Sixtusi-kápolnát, hogy senki nem halt bele az adalékanyagok párlatának belélegzésébe?
Szó nélkül hagyhatatlan übermodor: (Persze cinkosok közt… stb.)
Kutya vagy!
Eh, 3,14csába, tedd már ki szolgálati közleménybe a Modorost.
3,14 anyám borogass! Teszem.