Száz éve született Radnóti Miklós, s ennek kapcsán az NKA saját program-sorozatot indított. „Közéleti embereket, tudósokat, sportolókat, zenészeket, papokat kért fel arra, hogy legyenek részesei a megemlékezésnek, amelynek egyik legfontosabb célja, hogy felmutassa: a költészet mindenkié. A civilek jelenléte azt is megmutatta: a kultúra fontosabb és magasabb rendű a napi véleménykülönbségeknél.” Aki hisz az ilyen mesékben, itt elolvashatja az egészet.
A dolog a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a metrókocsik oldalán lehet látni egy-egy ilyen plakátot. Főszövegként egy Radnóti-vers vagy annak részlete áll, míg a plakát alján különféle híres vagy kevésbé híres emberek gondolatait olvashatjuk a verssel kapcsolatban. Ma reggel a Járkálj csak, halálraítélt! címűbe és Dopeman igazságaiba futottam bele.
Ahhoz kétség nem férhet, hogy Radnótinak ez az egyik legnagyobb verse, Dopeman (impresszáriója) jól választott. 7.45-kor csak úgy, arcba kapni ezt amúgy is kisüti annyira az agyat, hogy mást már nem nagyon vesz tudomásul, azért én ocsúdásom után mégis elolvastam a plakát alján található néhány sort. Sajnos már az elsővel sem értettem egyet: „Amit én csinálok, az sokkal direktebb kapcsolatot teremt a közönséggel, mint Radnótinak és kortársainak költészete.” És mi van, ha az ember meg inkább Radnótinak és kortársainak költészetével érez sokkal direktebb kapcsolatot? Ízlések és pofonok, tudom: mégiscsak más kinyitni egy könyvet, mint az, amikor a színpadról szólnak le olyanokat, hogy „a címlapoktól a WC-n elmegy a kedvem, hogy szarjak egy nagyot, mert micsoda téma, hogy a Fresh Andit a Majka után a Fercsi baba bassza.” Mondom, ez magánügy, a különbség elfogadható, s hogy van más is a világon, mint amit az ember szeret(ne), kiheverhető. (Persze nem ússza meg ennyivel a világ, s ha már nem bírom tovább, megírom, pontosan mi is hiányzik korunk megmondóembereiből ahhoz, hogy legalább inverzként oda lehessen állítani őket az olyanok mellé, mint amilyen például Radnóti is volt.)
Aztán ott van a vallomás további része, melyben ha burkoltan is, de porló csontvázként tűnik fel a költészet egykor sokat csodált, istenített és bálványozott teste. Hogy ez már a múlt, valami régi dolog. Most meg van Dopeman, meg Borbély András, meg a mittudoménkicsoda, akik ha meg nem is tagadják ezeket a dolgokat, de mindenképp elnéző mosollyal gondolnak rájuk, mielőtt felmásznak a színpadra. Pedig-pedig.
A tökéletesség gyönyörködtet, vallom, s csak azért egyáltalán nem kell lemondani erről, mert egyre többen nem értik, vagy mert az alkotó már nem tud azokba a magasságokba emelkedni, mint elődei. Egy rapper egyszer nyugodtan eldarálhatja ezt verset ütem és basszus kísértében, s meglátjuk, mennyire holt vagy múlt idős ez a klasszikus alapokon nyugvó, mégis modern költészet (modern, mondom, az utolsó korszak, melyben a művészet még viszonylag értelmesen próbált reagálni a felmerülő problémákra):
Látod-e, esteledik s a szögesdróttal beszegett, vad
tölgykerités, barakk oly lebegő, felszívja az este.
Rabságunk keretét elereszti a lassu tekintet
és csak az ész, csak az ész, az tudja, a drót feszülését.
Aki ott lesz, meg fog lepődni.
Igen tanulságos mind a plakát, mind a reakciód. És egyetértős.
))
(és fészbúkra, twitterre kitevős (ha nem bánod…
igazad van
Persze, nyugodtan, de ami azt illeti, nagyon is keresett szavak voltak ezek.
Ma egy másik ilyen plakátba futottam bele, de az is jaj, milyen volt: blőd, formátlan, felületes, a tudatnak formát adó (adni tudó) Radnótihoz nem méltó gondolatok ezek.
Kedves postíró, egyet is értek, meg nem is.:) Lehet valami nem méltó Radnótihoz? Ahhoz a Radnótihoz, aki saját honfitársai teljesen ALAPTALANUL kiközösítettek, megaláztak, lelőttek, tömegsírba dobtak? Nem hiszem, hogy bármi ennél tragikusabb történhetne vele ezek után… Ja, hogy talán a legszebb szerelmi líra az övé, hogy talán a leghitelesebb, legmegérthetőbb, legszerethetőbb költő EMBER!? Igen, az, és ezen persze egy-egy plakát sem segít, de legalább valami, elismerés, vezeklés, ünneplés. Megérdemli, sőt ennél sokkalta többet, mert ő valóban “itthon van”, ellentétben (remélem!) azokkal, akik életét elvették.
Hát mondjuk most olyan szintre vitted a dolgot, Ferdinánd, hogy Dopeman oda valószínűleg el se lát, de azért ha a szövegek szintjén maradunk (ha lehet ilyet Radnótinál), akkor mégiscsak kurvára gáz, amit ez a majom megengedett magának
Az egyik (ha nem a) legletisztultabb-legtisztább (és igen, legszerethetőbb) költészet az övé. Emberként is ilyen lehetett. Namármost odatenni hozzá/alá/mellé egy Dopemant, aki még valami véleménnyel is próbálkozik, azért ez, hogy is mondjam, nem éppen megfelelő kezelése a kulturális örökségnek. És igen: megalázták, lelőtték, de amíg lesz magyar irodalom, ismerni fogják Radnótit is, ebben biztos vagyok. Aki ismeri, az pedig dopemanes plakát nélkül is ismeri költészetét és tudja a sorsát. A többiek meg úgyse, sőt talán ma is ugyanoda hajtanák, mint akkor.
Hát igen, tömören az a baj, hogy Dopeman egy hülye bunkó, és igen groteszk ezt az embert Radnótiról egyáltalán kérdezni is. Nem is születhetett más, mint valami arcpirító baromság, és a hiba a szervezők fejében volt, amikor rosszul értelmezték a költészet emberekhez való eljuttatását, vagy valami ilyesmi lehetett az alapelv. Gáz.
Én meg egyetértek Pityinger művészúrral.:) Minden igaz, amit a rap zenéről mond, csak ennek valóban nem sok köze Radnótihoz, ha csak Dopeman nem kifejezett Radnóti-rajongó, és ezért lett megkérdezve.:) Ami biztos, hogy Radnóti-epigonnak senki sem nevezheti őt!:D
Egyetértenék veletek is, hogy az irodalom népszerűsítésének (mert ennek csak azért az a célja, nem?) nem ez a legkifinomultabb, legjobb módja, de… Látva a magyar emberek irodalmi tájékozottságát (lásd pl. Fókusz kb. 2 napja), azt kell mondanom, hogy szükség van erre. Ennek nem mi vagyunk a célközönsége, hanem mások, de van elérhető célközönsége, higgyétek el.
Jó példa erre a sörös reklám: buta, demagóg, teljesen félreértelmezett a Radnóti-idézet benne, de azóta rohamosan megnőtt a “Nem tudhatom” nézettsége a youtbe-on, keresése a google-ön.
Hogy a posttól kicsit eltérve, de ehhez a vershez kapcsolódva felvessek egy morális kérdést is: vajon mi inspirálhatja 1944-ben egy több munkaszolgálatot megjár, az irodalomból kiüldözött, a szerelmétől elszakított embert arra, hogy ilyen sorokat (“Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent/nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/kis ország, messzeringó gyerekkorom világa./Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága/s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”) írjon le, holott pont ennek az országnak a társadalma (többségében bizony egyetértve!) volt az, ami tulajdonképpen halálraítélte (és ezt ő maga is tudta)!?
(Érdekesség, hogy a mindenki által ma Radnótinak ismert költőt arra nem méltatták itthon, hogy választott, magyarosított nevét használhassa: volt ő Glatter, Radnóczi, Radnói, de Radnóti életében, hivatalosan nem lehetett.)
Hát, olvasgasd csak a Naplót, abból sok minden kiderül.
Még annyit fűznék hozzá, hogy milyen ironikus valahol az, hogy ez az egyre barnább ország, amely Radnóti halála óta a legbarnább lehet hamarosan, pont aznap válhat igazán barnává, amikor Radnótit először komolyan (és persze valójában minden alap nélkül) megvádolták vallásgyalázással, szeméremsértéssel, műveit elkobozták, vagyis első meggyalázásakor: április 11-én. Szomorú.
Pont az ilyen vonatkozásokat szerettem volna kerülni, egyrészt mert a Faustus szigorúan politikamentes övezet (ha kell, kitehetjük disclaimerbe is, bár nem kenyerünk a szabályzatosdi), másrészt úgy hiszem, az ő igazi lényege mégsem az a kor volt, amiben élni kényszerült. Ha Radnótit visszahúzzuk a napi politika szintjére vagy fel nem oldott sérelmek transzparensévé alakítjuk, pont az ő igazi lényegétől fosztjuk meg; attól, amiért mindent megtett, hogy mi is láthassuk, és ami szinte üvölt letisztult, csodálatos verseiből: azokat egy kiváló ember és egyetemes költő írta (aki többet tett ezért az országért és kultúráért, mint azok, akik megölték). Ezért övön aluli Dopemannel reklámozni őt vagy a Nem tudhatom…-mal a sokáig kedvenc sörömet.
Alapvetően egyetértek abban, hogy nem kell a politikát belekeverni (mindenbe), de most nem. Sőt, szerintem lehetetlen Radnótinál nem beszélni róla. Ha itt is ragaszkodunk ahhoz, hogy ne kerüljön szóba, hogy a nácik kinyírták, akiknek szellemi örökösei mostanában erősen bandáznak mindenfelé, akkor bezárjuk magunkat az elefántcsonttoronyba — és az az, ami igazán távol áll a Faustustól. Szerintem.
Nem, nem az a baj. Az a baj, hogy MINDIG szóba kerül. Így ez is egyfajta elefántcsonttorony lett.
De bassza meg, nézzetek már bele a Naplóba: tudja, mi van, nem gyűlöl senkit, furcsállja az egészet és próbál megmaradni. Próbál a költészetre és az irodalomra koncentrálni és az ezeken keresztül megélhető életre, mert neki ez az igazi létkérdés, inspiráció, nem az általános zűrzavar vagy a munkatábor.
És ezért nem volt kurvára fair, hogy nem úszta meg és ezért hajtsa le mindenki egy fél percre a fejét, mielőtt elkezdene beszélni róla és költészetéről. Pont.
Dopeman is. Pont.
Nem értek egyet. Azt mondani, hogy baj, hogy “MINDIG szóba kerül” — különösen itt Radnóti kapcsán — rossz ízű nekem. És nem “általános zűrzavar” volt, hanem embereket öltek, és nem azért volt ez a dolog unfair, mert megöltek egy költőt. Biztos lehetsz benne, hogy amikor “sárral kevert vér száradt” fülén, akkor nem azt gondolta, amit Néró, hogy mekkora költő hal itt meg… Nem szeretem, amikor relativizálják ezt az egészet. És szerintem ezt tetted. De javíts ki, ha tévedek
Az esetek nagy többségében valóban hülyeség azon gondolkodni, hogy “mit gondolhatott a költő”, hogy élt, mennyire hatott rá kora, nője, bora, de vannak kivételek: Radnóti ilyen. Nehéz őt értelmezni, megérteni az adott kor történelmének ismerete nélkül. Szerintem. Babits óta tudjuk, hogy “vétkesek közt cinkos, aki néma”, nos, ha valahol, akkor pont itt most üvölteni kell!;)
Relativizálni nem akarok, bagatellizálni meg pláne. Elmondtam, amit el akartam mondani a dologról, úgy érzem, szerintetek nem lehet szétválasztani sorsát és költészetét. Pedig szerintem sorsa nélkül is nagy költő lett volna.
Dopemannel kapcsolatban értsünk egyet legalább:
“A lemezeladásban meg a zenei piacon elért eredményeim alapján egy normális országban azon sem kellene gondolkodnom, hogy mit fogok csinálni 90 éves koromban. De ez Magyarország, magyar emberekkel, magyar gondolkodással – ezt most nem pejoratívan mondom –, és mindannyian tudjuk, hogy itt egy speciális mentalitás dívik, ami miatt egy forradalmi viszonylatban ténykedő előadó nem bírja egzisztenciálisan úgy felépíteni magát, mint más értelmiségi.” — Nem is az a baj ezzel, hogy nincs benne igazság, vagy hogy Dopeman ne tudná, általában mekkora majmot csinál magából pénzért. A vége önmagáért beszél, az azért kiadja, miért hamis próféta ez a faszi.