Nem jött össze. Amikor Ibrahimovic (akinek nagy az orra és csúnya) beszerencsétlenkedte, tudtuk, hogy vége, de még erősebb volt a szív. Máig. Kikaptunk, és ezzel ment el a VB-részvétel utolsó esélye is. Matematikai még van. De matematika csak ott van, ahol még a tanár mondja meg, mi újság, vagy ahol nagyon komolyan rábírjuk a világot, hogy úgy működjön, ahogy szeretnénk. Azok kedvéért, akik gyorsan szeretnék átlátni, mi a helyzet, egy gyors tájékoztatás: a jövő évi VB-re a csoport (Dánia, Svédország, Portugália, Magyarország, Albánia, Málta) első helyezettje egyenes ágon kijut, a második pedig oda-vissza eldönti egy másik (európai) másodikkal, hogy ki jut ki. Most van 13 pontunk. Elsők a dánok 18 ponttal, másodikak a svédek 15-tel, harmadikak a portugálok, szintén 13-mal (szombaton még úgy nézett ki a dolog, hogy mi voltunk a másodikok, 13 ponttal, a dánok vezettek 17 -tel). Még hátra van mindenkinek 2 meccse, tehát a megszerezhető maximum nekünk 19, a svédeknek 21, a portugáloknak szintén 19. Na de a baj az, hogy mi a csoportelső dánokkal toljuk idegenben, illetve megyünk Portugáliába is (magyarul a nulla pont is benne van jócskán), míg a második helyért küzdő ellenfeleinknek így néz ki a hátra levő két meccs:
Dánia — Svédország
Svédország — Albánia
illetve
Portugália — Magyarország
Portugália — Málta.
Hát nem nehéz látni, hogy a portugálok szereznek 6 pontot (lesz nekik 19), a svédek meg mondjuk 6-ot, és lesz nekik 21. Vagy 4-et, akkor 19. Szóval mindegy, ez az egész számolgatás már csak őket érinti. Remélem — hogy egy kis objektivitás is vigyek bele –, hogy C. Ronaldo nem lesz ott 2010-ben a VB-n. Akkor már inkább Ibrahimovic, pedig azt is hajh, de utálom. Legyen leginkább Torghelle. De ő nem lesz, mert olvastuk a Doktor Faustust, és tudjuk, hogy hogyan működnek a dolgok, legalábbis ami a fontosakat illeti.
Azért én gratulálok, a maihoz mindenképp. Legalább álmodtunk.

Na, ezt a végét majdnem megkönnyeztem…
Szerintem szép volt még így is, küzdöttünk amennyire tudtunk, a közönség egy csoda volt, lesz majd eredményesebb is, én hiszem.
Falconom, akkor szerinted Ibrahimovic lepaktált a stricivel?
A stricinek komolyabb figura kell mint ez a majom
Hát nem tudom, szombaton egy szájbaverés után is úgy sétálgatott a pályán, mint aki tud valamit.
Más. Csináltam egy villáminterjút, de mivel lett poszt a meccsről, meg nem is akarom túl pofátlanul nyúlni a műfajt, ezért ide teszem:
Villáminterjú Erwin Koemannal, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával
Faustus: Koeman úr, a jelek szerint minden feltétel adott volt ahhoz, hogy a csapat bizonyítson, s bár nem így történt, nem gondolja mégis, hogy nem ártott volna legalább egyetlen gólt rúgni, ha másért nem, hát legalább ennek a negyvenkétezer kint rikoltozó, Torghelle mozdulatait csillogó szemmel néző szerencsétlennek a kedvéért?
Erwin Koeman: De.
Faustus: Köszönjük az interjút.
Foghatjuk bár hatan,
Úgy is gólt lő Zlatan.