Levél a szerkesztőknek

faus...@gmail.com
A három pont rejti a címet

Bejelentkezés



Kategóriák

Archívum

Karafiáth Orsolya és a pimasz grimasz

Jelenleg a(z) 3. részét olvassa a(z) 3 részből álló sorozatnak, melynek címe Műhely

Mikor még sejteni se nagyon lehetett, hogy mivé fajul később, a Faustus is benevezett a Versíró Versenyre. Írtunk pár közös verset, aztán – ahogy a többi résztvevő – kiválasztottuk azt, amelyiket előzsűriztetni akartuk; ez a Váratlanul #2 volt. Hogy várva vagy váratlanul, nem tudom, de végül nem jutottunk be vele a 107-esek klubjába. Volt más versünk is, amivel talán sikerülhetett volna, mi úgy gondoltuk, a Váratlanul #2-vel dolgoztunk a legtöbbet, ezért választottuk azt.

De ha már az egyéb verseknél tartunk, itt van a Grimasz, amit Karafiáth Orsolyáról mint jelenségről írtunk, leginkább Karafiáth Orsolyának. Úgy született, hogy egyrészt olvastuk valahol, a költőnő milyen kifejezések és képek használatát tartja kerülendőnek, másrészt belekomponáltuk azt is, hogy mi csípi a szemünket a Karafiáth-jelenséggel kapcsolatban. Most kitesszük ide, mert a Versíró egy ideje egyáltalán nem működik, a Faustus viszont nagyon is. :)

Faustus: Grimasz

Szívdobbanásod vak árnyéka
arcomon mint grimasz, átsuhan,
s a képzelet céltalan játéka
mint malomkő, e versre rázuhan.

Oh, Bubi, tégy magadévá hamarjában,
oly nagyon unom e lelki harakirit,
ülök csak szobám csendes homályában,
de a parókát levettem már. Kirítt.

Mikor nem tudom, épp mit szabad,
vak óráiban a rettegésnek,
oh, nem tudom, holnap milyen szavak
válnak foglyává a költőzésnek,

mikor elvakít e nagy tudás,
Színjáték, tercina – mind csak fakard.
Sörfolt és hamu, de rím nem kell. Lopás.
Egy szívdobbanásnyi árnyék azért akad.

Művész és tudós, költő és celeb –
a főzősónak most lett vége,
merengve kavarom a zacskóslevest,
majd invokálok drapphoz, bézshez.

A vers, bizony, nem mindig kémia,
lehet benne árnyék vagy épp Kenya,
s mint fotó, lehet színes vagy szépia,
s írhatom én vagy épp Lotte Lenya.

Bubi, te legalább itt vagy nekem,
Lenya nincs már s tán nem is volt soha,
igaz, szép a lábam, s kerek fenekem,
de ez a szerep… Az élet oly ostoba.

A sorozat további darabjai«Műhely #2

Olvasson még!

10 comments to Karafiáth Orsolya és a pimasz grimasz

  • E.

    :)
    Szerintem kár, hogy nem ezt neveztétek, mert a versenyversetek akkor igazán értékelhető, ha valakinek előtte megakadt a szeme a parodizált borzadványon, de ezzel rögtön kiderült volna, hogy a tisztelt zsűri hogy áll az öniróniával…  (Quote)

  • Vuk

    Nem is tudom. Az a helyzet, hogy szerintem a 107-be bekerülni nem volt túl nagy dicsőség, viszont számtalan jó vers feltűnt azon a versíró versenyen. A zsűri összeállítása egyenesen katasztrofális volt. Karafiáth Orsolya Öööö, inkább semmit nem írok róla. Az a legtisztább :) Viszont ti is jól lehúztatok itt pár embert a versenyzők közül. Szerintem kicsit túlzásba vittétek, mert én azóta a dokkon olvastam xy verseit és kifejezetten tetszik, amit ír a leányzó. Bár nekem azzal a versével sem volt bajom, amit lehúztatok, persze, figyelembe véve azt, hogy a 107-be annál sokkal rosszabbak is bekerültek. Szabad itt ilyen őszintén megnyilvánulni vagy fogjam vissza magam? Szóljatok!  (Quote)

  • Bendegúz

    Vuk, sosem az volt a baj, hogy valaki őszinte volt, hanem a hangnem, ahogyan azt tette. Mi pedig nem húztunk le senkit, pusztán “értékén” próbáltuk kezelni a műveket (a versenyzők személyéről szó sem volt). Ha KK-ra gondolsz, minap olvasgattam éppen, és még mindig nem jó, hogy finom legyek. Van egyfajta nyelvi-gondolati zavar a verseiben, amit nem tud maga mögött hagyni, akkor sem, ha közben értékelhető “felfedezése” akad.  (Quote)

  • Vuk

    Rendben Bendegúz, bocs a hangnemért. Én azért örülök annak, hogy sokan szeretik. Jó témái vannak és még egyedinek is nevezném, de ne is foglalkozzunk vele, mert én inkább csak arra akartam rávilágítani, hogy voltak az ő verseinél rosszabbak a 107-ben, tömegével. Nektek sem kell szomorkodni, hogy nem kerültetek bele. Látod, engem is leteremtesz itt, pedig csak vigasztallak benneteket :)   (Quote)

  • Bendegúz

    Jaj Vuk, ne legyél már ilyen. :) A hangnemmel arra akartam utalni, ami itt a portrék megjelenése után volt, szóval nem neked szólt. Annak idején elég sokan próbáltak meggyőzni minket arról, hogy mennyi oda nem illő darab jutott be a 107-be. A probléma ott volt, hogy szinte mindenki számára a saját verse, illetve egy-két kedvesen bókoló ismerősének a verse volt az etalon. Logikus érvek nem nagyon hangzottak el KK nagyságával kapcsolatban sem; hogy sokunk számára ismerős lelkiállapotokat igyekszik megragadni verseiben, az még nem vezet a halhatatlansághoz. Ráadásul a Rubinak reklámszöveg kellett, ehhez adta az apparátust, amit feltehetőleg a nagy békétlenkedések miatt vett el végül.  (Quote)

  • Vuk

    Akkor meg mit tudom én, hogy mi a helyzet. :) Nekem nem úgy tűnt, hogy ő nagy valakinek gondolja magát, én legalább is elég szerénykének láttam őt különböző oldalakon. Te mit tudsz a Rubiról? Szó volt arról, hogy majd elszavalják a verseket és hogy reklámok helyett így meg úgy! Én egy verset sem láttam , hallottam azóta a tv-ben. A Rubi reklám meg egyenesen siralmas. Valami nagyon olcsócska megoldás, asztalon egy csúnya doboz, sablonos szöveg stb. És még valami, ami érdekel. Harmath Józsefet azóta sem olvastam sehol. Tudtok róla, hogy valamelyik oldalra feltett valamit?  (Quote)

  • Bendegúz

    Hát én Klára verseiről beszélek, arról, hogy milyen ember lehet, nem sokat tudok, nem is számít igazán. Bár tény az is, hogy az indulatok felkorbácsolásában óhatatlanul szerepet játszott, a Rubophen megsemmisülése neki is köszönhető. Csak a mai napig fel-felbukkanó nosztalgiázásokat nem értem: ha szar volt a Rubi és végül mindenki örömére ki is vonult az amatőr irodalom indulatokkal teli világából, akkor miért hiányzik még most is annyi mindenkinek? Megsúgom: mert nem is volt annyira rossz, az amatőr irodalomnak semmiképp.
    Különben én csak elmélkedek, konkrét információim nincsenek a verseny és résztvevőinek utóéletéről, de vannak itt olyanok is (Marcell, Erika, Boruska, Frady, Káin nem tudom, hova tűnt), akik talán tudnak valamit. Őket kéne erről megkérdezni.  (Quote)

  • Bendegúz:

    Különben én csak elmélkedek, konkrét információim nincsenek a verseny és résztvevőinek utóéletéről, de vannak itt olyanok is (Marcell, Erika, Boruska, Frady, Káin nem tudom, hova tűnt), akik talán tudnak valamit. Őket kéne erről megkérdezni.

    Nem nagyon tűntem sehova… :)   (Quote)

  • E.:

    Szerintem kár, hogy nem ezt neveztétek, mert a versenyversetek akkor igazán értékelhető, ha valakinek előtte megakadt a szeme a parodizált borzadványon, de ezzel rögtön kiderült volna, hogy a tisztelt zsűri hogy áll az öniróniával…

    Másrészt a 107-be való beválogatáson NEM vettek részt a celebek (sem a célszemély).
    Tényleg Bendegúz, Falcon: valahol valamilyen formában eljuttattátok már ezt a kis szösszenetet a célszemélynek? ;)   (Quote)

  • Bendegúz

    Pécsi Marcell:
    Nem nagyon tűntem sehova… :)

    Káinra értettem.

    Pécsi Marcell:

    Tényleg Bendegúz, Falcon: valahol valamilyen formában eljuttattátok már ezt a kis szösszenetet a célszemélynek? ;)

    Írd csak be gugliba, hogy karafiáth vers. :)   (Quote)

Leave a Reply

 

 

 

You can use these HTML tags

<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>