Levél a szerkesztőknek

faus...@gmail.com
A három pont rejti a címet

Login



Kategóriák

Archívum

Terminator Salvation (Terminátor: Megváltás)

Eléggé vártam ezt a filmet, valami posztot is rittyentettem róla anno. Aztán amikor hetekkel ezelőtt megtudtuk, hogy PG-13-as besorolást kapott, kicsit elkenődtem. Hogy akarnak ilyen gyerekfilmmel bemutatni egy olyan világot, ahol az emberek az etnikum, a gépek meg a nácik? Mert igazából ez lett volna az a hangulat, amit meg kellett volna ragadnia az írónak, rendezőnek, legalábbis szerintem. Hát hiszen azért volt olyan félelmetes film a Terminator, mert Schwarzi egymagában képes volt felvillantani egy meglehetősen nyomasztó jövőt, és minden rendes fan azóta egy filmre várt, ami bemutatja, hogy is volt (lesz).

Ehhez képest kapunk egy PG-13-at, ami… meglepően jó. Gondolom segített a kellemes csalódásban, hogy a kritika lehúzta kicsit a filmet, meg hogy a zseniális Judgement Day után jött a Rise of the Machines, ami – annak ellenére, hogy szerintem simán nézhető volt – meg sem közelítette Cameron mesterműveit. Szóval jött a negyedik rész, ami állítólag egy új trilógia első része lesz, és bizony nem bánnám ha így lenne. A forgatókönyvvel vannak igazából a legnagyobb gondjaim, mert szerintem a rendezés rendes munka, a két főszereplő meg kifejezetten jó – és most láttam először olyat életemben, hogy Christian Bale-t lejátsszák a vászonról. De erről később. Szóval az a bajom a sztorival meg az egész környezettel, hogy a gépek nem olyanok, mint amilyennek az ember elképzelné mondjuk a T2 folyós T-1000-eséből álló hadsereget, és nem arra gondolok elsősorban, hogy ekkorra még nem fejlesztette ki a Skynet az 1000-est, és ilyen gagyi 600-asokkal tolta, hanem hogy ezek a 600-asok, meg a motorok, meg a harvester meg egyik sem volt igazán kegyetlen, céltudatos, gépszerű, akinek teljesen ismeretlenek az olyan fogalmak, mint hibázás, kímélet, meg egyáltalán, minden emberi gyengeség. Igazából egyértelműen itt sem érhetők tetten ilyen dolgok a robotok vieselkedésében, az összbenyomás végül mégis az, hogy ha okosabb és gépebb lett volna a Skynet, esélye nincs az ellenállásnak. Nem tudom, miért, de az az érzésem, hogy nem nézték meg elégszer a két első részt az alkotók, vagy nem tanultak belőlük eleget – vagy, ami a legvalószínűbb, nem is akartak. Ez egy másik film, más korban. És nem olyan jó, mint azok. Például az elején Connor lábban védi az egyik ütést, amit egy gép küld neki. Ne már. Egyébként itt van az egyik kedvenc jelenetem, vágás nélkül megy vagy 10 percig az akció, hibátlan, a Children of Menben volt egy csomó ilyen hasonlóan hosszú jelenet, már ott se értettem, hogy miért nem díjazták valahogyan, elképesztően be tudja rántani az embert ez a megoldás.

A sztoriról elég ennyi, úgyis meg kell nézni a filmet, viszont nézzük a színészeket. Itt nem tudok valószínűleg spoiler nélkül ügyeskedni, úgyhogy vigyázat. Két főszereplőnk van, az egyik a Connor, akit ugye Bale játszik, a másik pedig egy Marcus nevű fickó, akiről csak annyit tudunk, hogy az elején a halálos ítéletére vár, de felajánlanak neki egy lehetőséget a végzet elkerülésére. Aztán snitt, és jövő, és botorkál valahonnan az ember, és fogalma sincs, mi történt, milyen év van, és egyáltalán, nem ért semmit abból, ami körülötte történik. És ez az ember (Sam Worthington, jegyezzük meg a nevét, azt mondom) ebből az előzményből olyan jól építi fel a fickót, hogy nem vesszük észre, mikor, de valahol elég hamar átveszi a vásznat a rutinból játszó Bale alakította, mindig komor, fárasztóan küldetéstudatos Connortól. Inkább nem is lövöm le a poént, ami a trailerből úgyis kiderül, úgyhogy aki még nem látta, ne is nézze meg, inkább a filmet lássuk. A lényeg, hogy nem gondoltam volna, hogy pont a második számú főszereplő lesz ennyire pozitív csalódás, de így lett. Hibátlanul, rokonszenvesen, kellő lazasággal hozza a Terminator-filmek egyik legdrámaibb sorsú hősének szerepét. A film egyik egyértelmű tizese az övé.

A másik a speciális effekteké, meg a gépeké úgy általában (már ami nem a magatartásukról szól). Újra van tömege a vasnak, és ez mindenképp örömhír, főleg miután George Lucas képes volt a nemtudom hány tonnás, koszos, olajszagú űrhajókból csinálni egy rakás súlytalan, csillogó, steril szart a Star Wars I-II-III-ban. Szóval itt ami nehéz, az nehéz, tényleg megy, lendülete van (tömegszer sebesség icon smile Terminator Salvation (Terminátor: Megváltás) ), odacsap, robban, és olyan hangja van mindennek, hogy az ember füle beszakad, de a hangerő keltette parasztvakítás (-süketítés) fölött tényleg borzasztó jól szól az egész.

Tömören ennyi, azért tőlem kap egy 8-ast, és ha csak egy kicsit-kicsit jobb a sztori, Worthington miatt szívem szerint a 9-est se sokallnám. Szeretnék folytatást, nem bánnám, ha más írná, más rendezné, de ha csak a sztorit kicserélik, és marad McG, az is ok. Ja, és a vágatlan verzió nagyon kell, sokat lendíthet a filmen.

Terminátor: Megváltás (2008, USA, 115 perc)
Rendező: McG
Főszereplő: Christian Bale, Sam Worthington
Forgatókönyv: John D. Brancato, Michael Ferris
Faustus-értékelés: 8 / 10
A Terminátor-filmek 3. legjobb darabja, ha egyáltalán mérhető a megelőzőkhöz. Akkor járunk a legjobban, ha nem tesszük, mert úgy egy igazán jó akciófilmet kapunk. Schwarzi és Cameron nagyon-nagyon hiányzik viszont, még akkor is, ha a két főszereplő, különösen Worthington jól játszanak.

Olvasson még!

6 comments to Terminator Salvation (Terminátor: Megváltás)

  • Bendegúz

    Nem láttam még a filmet, de az elmondottak alapján úgy tűnik, Bale se jelenthet megoldást mindenre, annak ellenére, hogy a Batman megmentésében elévülhetetlen érdemei vannak. :)

  • Nem láttam a filmet, de az első pillanatoktól úgy tűnt nekem, hogy CBale NEM való erre a szerepre. Ezzel valószínűleg nem voltam/vagyok egyedül, hiszen maga Batman is nagyon húzódozott ettől a szereptől, csak sokadik unszolásra vállalta el. Egyszerűen nem az ő karaktere John Connor. És ezen semmi nem segített. (A trailer alapján is ugyanígy gondolom.)
    A T3 szerintem elég gyengére sikerült, viszont a film közepétől már el tudtam fogadni, megszoktam Nick Stahlt. Egyértelműnek látszott, hogy ha lesz T4 is, abban megint ő fogja játszani Connort. (Főképp azért is jogosnak tűnő az elvárás, ha már Schwartzenegger hiányzik az új filmből, legalább legyen valami folytonosság…)
    Szóval – főképp a trailer alapján – NEM, nem várom ezt a filmet; leginkább nagyon nem szeretném megnézni. Nem akarok MÉG nagyobbat csalódni a T-filmekben…

  • Bendegúz

    SPOILER ALERT!
    Mit mondjak, nem estem hasra ettől a filmtől, de egyáltalán nem sikerült kiábrándítóra sem. Bale hozza a szokásosat, ellenben én nem éreztem akkora kontrasztot az ő és Worthington játéka között, pedig utóbbi tényleg jól adja. De hát neki kétszer kell meghalnia, Bale-nek meg egyszer se. :)
    A rendezésről és a forgatókönyvről meg annyit, hogy a készítők valószínűleg a Mátrixot vették alapul a Terminátor-filmek helyett, azt gondolván, ezen a vonalon kell továbbmenni, de pont emiatt kapcsolódik ez ilyen lazán az elődeihez. Én is sajnáltam, hogy így lett.
    Nem tudom, hogyan csinálták, mikor Schwarzi befigyelt, de állat jó érzés volt látni, ahogy megindul Connor felé.
    SPOILER ALERT!

  • Bendegúz:
    SPOILER ALERT!

    Nem tudom, hogyan csinálták, mikor Schwarzi befigyelt, de állat jó érzés volt látni, ahogy megindul Connor felé.
    SPOILER ALERT!

    A jó kormányzó arcát digitálisan ráillesztették a testre utólag :)

  • Bendegúz

    Jó, hát gondoltam, hogy nem iszappakolással fiatalították vissza a kormányzó urat. :)

You must be logged in to post a comment.