Aki már régebben is járt erre, emlékezhet, hogy a Pókember harmadik részének megjelenése előtt a hivatalos visszaszámláló kint volt a bal oldalon. Hát igen, vártuk eléggé, aztán hogy megérte-e, az majd más posztok témája lesz, Spidey-val majd komolyabban is szeretnénk fogalkozni.
Prédikátor, első szám
Az mindenesetre látszhatott, hogy a képregényeket szeretjük. Ez a szeretet még jócskán a képregényfilm-dömping előtt megvolt, de nem tartozom azok közé, akik fanyalognak a filmek miatt (vagy mert nem sikerült az eredeti műhöz képest jól, vagy mert mi ez a repülő maszkos hülye már megint). Az mindenesetre tény, hogy kevésszer sikerült legalább akkora élményt okoznia egy filmnek, mint az alapjául szolgáló képregénynek, bár volt rá példa (számomra ilyen volt a Watchmen, és most bizonyára felszisszent néhány igazi hardcore comics-arc, de hát ők a fentebb vázolt első kategória).
No de most nem is a filmekről akarok írni, hanem egy olyan sorozatról, mintegy bevezetőként a képregényekről szóló okoskodásokhoz, ami sokak szerint szinte az egész műfajt megmentette Superman halála után. (Mert mint bizonyára mindenki tudja, Supermant a DC Comics ’92-ben kinyírta, legalábbis nagyjából, ami óriási sikernek bizonyult, de végül is nem tett jót az egész iparágnak, gondolom főleg úgy nem, hogy végül azért valahogy csak visszahozták az életbe, leghalábbis vannak, akik összefüggést látnak a képregényműfaj akkori hanyatlása és a DC által elkövetett (ál)-Superman-gyilkosság közt). Ez a sorozat, vagy talán jobb kiadónak nevezni (bár a DC-hez tartozik) pedig nem más, mint a Vertigo. Magyarul, legjobb tudomásom szerint, eddig négy kötet jelent meg, mindegyikben 3 különböző történet (a Hellblazer, az Y, az utolsó férfi és a Prédikátor) 1-2 száma, illetve ezen kívül a Fabulák külön füzetben, ami szintén csudajó, a jól ismert mesefigurák elűzetnek otthonukból, és a mai Manhattan-ben élnek, mintegy álcázott világban, külön kormánnyal, rendőrséggel — és gyilkosságokkal. Ha minden igaz, még mindig lehet kapni az Alexandrában őket, és ha valaki kicsit is szereti a képregényt, mindenképp vegye meg, nem fogja megbánni.
Fabulák -- a Vertigo különleges elképzelésében
Abban az időben, amikor a Vertigót útjára bocsájtotta a DC, az amerikai képregénypiacon a legmenőbb sorozatokat másfajta szellemben alkották, mint a Vertigót, a rajz még egyértelműen dominált a történet felett, a szakma legnagyobb nevei mind rajzolók voltak (bár Frank Miller vagy Alan Moore már a ’80-as éveg közepétől jelen voltak, de ők eléggé különleges figurái a szakmának, sőt az egész szórakoztatóiparnak).
Nos tehát, van nekünk ez a Vertigónk, ami egyértelműen a felnőtt közönségnek szól, mélyebb tartalommal, ahol maga a történet ugyanolyan fontos eleme az egésznek, mint a rajz. És higgyétek el, a legkomolyabb irodalmi művekkel is felveszik a versenyt ezek a történetek, ha sikerül azt a fajta előítéletet lerombolni magunkban, hogy a képregények gyerekeknek való dolgok.
Az Y, az utolsó férfi első száma
Mert van köztük sok olyan (én szeretem azokat is), de ha egy Vertigió-darabnak (mondjuk a Prédikátornak) úgy állunk neki, hogy na nézzünk valami könnyed dolgot, ne csodálkozzunk, hogy a szemünk kiugrik kb. a 2. oldalon, és ha nem szedjül össze magunkat, akkor bizony álmatlan éjszakákat is képes okozni — és nemcsak azzal, hogy helyenként a legjobb érelemben vett horror elemeivel sokkol, hanem azzal is, hogy komoly kérdéseket tesz fel. És amiben néha több, mint minden, amit eddig olvastunk, hogy megpróbál rájuk választ is találni. Mert ez képregény, mert itt nem lehet egy semmibe eleresztett filozófiai mélységű gondolattal örökkévaló észlénynek tűnni. Nem, kérem, ez Amerika (ahogy szeretjük), ez Texas, New York — és egy jó nagy adag London, merthogy a modern képregényvilág legnagyszerűbb írói szinte kivétel nélkül mind britek, de legalábbis azok, akik sikerre vitték a felnőttképregényt, mint szinte teljesen új és egyedülálló művészeti ágat.
Legközelebb az Y, az utolsó férfi című sorozattal fogunk foglalkozni, aminek az első száma (és még másik Vertigó-daraboknak is) innen letölthető.
Legfrissebb hozzászólások