Születésnapodra

berlet Születésnapodra

No igen, távol áll tőlünk mindenfajta programszerűség, de azért ezen a napon szólni kell, tudom én is. Szólok hát néhány szót.

Április 11-e van, s ahogy kinézek a nyitott ablakon, a szikrázó napsütésben a háztetők fölött kavarogni látom a levegőt. Április 11-e van és meleg, nagyon meleg, tegnap állítólag a melegrekord is megdőlt. Biztos vagyok benne, hogy 1905. április 11-én az időjárás is más volt, hiszen más idők jártak. Jó volna hinni, hogy minden olyan s úgy volt, mint ahogy azt József Attila gyönyörű versében megírta. S ha nem, mégis mit számít? A kollektív emlékezet kútjának mélyén, a telihold fényében látom visszamosolyogni arcát, mert verseiből táplálkozom én is, versein keresztül próbálom átélni azt az életet, ami neki megadatott, ami, mondják, egyszersmind áldás és átok volt számára. Szívemben az ő sorsával, az ő sorsa által élem saját sorsomat.

Nem hezitálok hát, teremtő képzelet, minden úgy volt és kész: nagy zúgó szél, rohanó felhők, az elemek ereje és a jajgatva is szép, ifjú mosóasszony vajúdása. Titán született a pesti, csatakos külvárosban, az első istenek örökké kócos gyermeke.

Sokáig hittem, nem tudok majd úgy írni róla, ahogy szeretnék. A viszony, mely költészetéhez fűz, bonyolultabb annál, hogy néhány hasábon teljességében mutathassam azt meg. Aztán mégis minden pofonegyszerű lett, hiszen a teljességigény, a teljesség lehetősége sosem a pillanat hozadéka. Mindennel én sem vagyok tisztában, nem is lehetek. A kimondott szavak és jelentésük torz karikatúráinak árnyékában is lesz még időm e totalitás rejtett darabjait keresgélni s a felszínre hozni, ahogy a búvár az elsüllyedt hajó kincsét. Nem most lesz, de egy-egy darab már a csónakba került.

Ma csak annyit, hogy április 11. van, és ezen a napon ünnepeljük a költészetet.

Csókol Attila, a hírneves költő,
melyet nem szül kettő,
sőt három emberöltő.
Attilának tetszik ének, tánc és séta,
Ő az édes szavú aranyos poëta,
hozzá más költő csak analfabéta.

Olvasson még!

Falcon

április 12th, 2009 at 18:52

Azért ide is kiteszem:

József Attila: Április 11.

A talló kalászait hányva
S a verebek közé belesvén
Nagy szél kapott föl egyszer engem
Hirtelen, áprilisi estén.

Gyerekeit kereste arra
S engem talált ott épp az utban.
Bömbölt, örült s én mosolyogva
Rengeteg mellén elaludtam.

Vitt falvan, földeken keresztül,
Meghempergetett jó sárosra,
Cibálva és kacagva vitt egy
Pesti, csatakos külvárosba.

Az uccán vídám jasszok lógtak
S még vidámabban verekedtek,
Kiabáltak, kiabáltunk és
A jasszok végül berekedtek.

Mondom, valami nagy ünnep volt,
A hívek templomokba mentek
És reszketve, szomorú kézzel
Áldották őket meg a szentek.

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
A szívekben nagy, esti béke.
A gyilkos végzett emberével
S úgy menekült, kalaplevéve.

Reménységnek és tulipánnak
Kicsikis deszka alkotmányba
1905-ben ígyen
Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként,
S a szép, ifjú mosóasszonynak,
Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
Fejkendőbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már,
De fiát a szél el nem hagyja,
Együtt nyögünk az erdőn éjjel
S együtt alszunk el virradatra.

Pécsi Marcell

április 14th, 2009 at 17:06

Imádom ezt a verset!

Számomra 2009. április 11-e nagy örömök és nagy szomorúságok jegyében telt. Tatabányán töltöttem ezt a napot a Közművelődés házában, a IX. Országos József Attila vers-, énekel vers- és prózamondó verseny döntőjének utolsó napját. Egyrészt örömben, mert nagyon jó társaság alakult ott ki ismét (4 éve is voltam), illetve egyedüli zenekarként beválogattak minket a díjkiosztó gálaműsorába. Ami – a zsűritagokkal való beszélgetések tükrében – olybá tűnt, hogy akkor itt mi is díjazva leszünk… Nem lettünk: a szomorúság ebből fakadt: a zsürorok inkorrekt eljárásmódjából, a hitegetésből. No persze, minden zsüri szubjektív, mégha objektívnek is véli magát, akkor sem voltunk szarok a három nap alatt. Sőt, jók voltunk.
Elég, ha mi tudjuk.
http://myspace.com/miujsag