El vagyok képedve, Marci Akkor csak mindig akkor játszanak szarul, ha épp végre rászánom magam, hogy leüljek megnézni egy válogatott meccset – biztos pechem van
Naja, de azért elég ciki, ha azért ülök le egy Magyarország-Portugália meccse elé, mert imádom a portugálokat Bajban is vagyok az EB-ken és VB-ken, hogy most akkor melyik kedvencemnek drukkoljak
Pusztán azt, hogy tudnak focizni. Ugyanezért szeretem az általad említett egyéb nemzet futballcsapatait is. Értékelem a tehetséget és a tudást, lett légyen az az élet bármilyen területén. A tehetségtelenséget, dilettantizmust viszont rosszul viselem, pláne, ha ezért még nem kevés pénzt is kap valaki. Márpedig itthoni viszonylatban az a tapasztalatom, hogy a mi fiainkat csak a labda zavarja a játékban.
Érdeklődésből, mégis azt érzem, ez valami szivatás
Nézd, nyilván nem vagyok fociguru, nő létemre pláne nem. Egyszerűen élvezhető focit játszanak, nemcsak eltalálják a labdát, de kezelni is tudják. Nem esnek kétségbe, ha helyzetbe hozzák magukat, hanem képesek is élni a helyzettel. Míg azt látom, mi még egy egyébként jónak induló akciót is képesek vagyunk elbénázni, mintha pánikba esnénk attól, hogy úristen, gólt fogok rúgni – ettől aztán tényleg a legritkább esetben sikerül. Arról nem beszélve, hogy ott van szufla, itt nincs szufla, ott van állóképesség, itt nincs. És lehet, hogy ez az alapvető baj. De nem vagyok sportszakember, ez nyilván kiderül a hozzászólásomból is. A tények viszont makacs dolgok, mint tudjuk.
Hát igen, a tények. Ezért is írtam pusztán annyit, hogy Magyarország–Málta 3-0. A magyar-portugálról valószínűleg nem lesz itt poszt.
Egyébiránt nem akarlak én kényelmetlen helyzetbe hozni, csupán azért érdekelt a dolog, mert többször hallottam már (főleg hölgyek szájából, bár inkább nem általánosítanék), hogy imádják a portugálokat, és minthogy te is írtad, gondoltam, rákérdezek, hogy mégis miért. Ennyi.
Bendegúz: Hát igen, a tények. Ezért is írtam pusztán annyit, hogy Magyarország–Málta 3-0. A magyar-portugálról valószínűleg nem lesz itt poszt.
Egyébiránt nem akarlak én kényelmetlen helyzetbe hozni, csupán azért érdekelt a dolog, mert többször hallottam már (főleg hölgyek szájából, bár inkább nem általánosítanék), hogy imádják a portugálokat, és minthogy te is írtad, gondoltam, rákérdezek, hogy mégis miért. Ennyi.
Írhattam volna azt is, hogy “mert jól néznek ki”, de a külcsin nekem önmagában nekem kevés. Bár tény, hogy Figo megdobogtatja a szívem
Ezt írtam én is. Azaz, az önmagában kevés, hogy egy jó pasi szaladgál a füvön – ha két bal lába van, akkor felőlem aranyból is lehet. De én ezt azt hiszem, túlbeszéltem
Azér’ ne feledjük a Magyar-Olasz barátságos kettő nullát sem.
Sőt,a Svédek ellen is csak-csak mutattunk valamit.
Én most bízom ebben a válogatottban.
Ja,és Gera kábé másfél hete ollózott egyet a Manchesternek.
Mi történt? A máltaiak nem jöttek el? (Bocsánat, de némiképp szkeptikus vagyok a magyar futballt illetően :/)
Szerintem mindnyájan szkeptikusak vagyunk.
Most miért vagy ilyen, Era? Múlt héten az albánokat is megvertük 1-0-ra…
Széttéptük őket, mint Kincső lányom a keményfedeles könyvek külső borítóját!!!
El vagyok képedve, Marci
Akkor csak mindig akkor játszanak szarul, ha épp végre rászánom magam, hogy leüljek megnézni egy válogatott meccset – biztos pechem van
Hát Erika, ha olyan ellenfelek vannak éppen, mint az angolok, portugálok, spanyolok stb., sanszosabb a vereség, mint pl. Málta ellen.
Naja, de azért elég ciki, ha azért ülök le egy Magyarország-Portugália meccse elé, mert imádom a portugálokat
Bajban is vagyok az EB-ken és VB-ken, hogy most akkor melyik kedvencemnek drukkoljak
Akkor majd ősszel jön el a te időd.
Számolunk?
Esélyek?
De ha már Erika írta, amit írt, ezúton ragadnám meg a lehetőséget, hogy megkérdezzem, pontosan mit is szeret a portugálokban?
Pusztán azt, hogy tudnak focizni. Ugyanezért szeretem az általad említett egyéb nemzet futballcsapatait is. Értékelem a tehetséget és a tudást, lett légyen az az élet bármilyen területén. A tehetségtelenséget, dilettantizmust viszont rosszul viselem, pláne, ha ezért még nem kevés pénzt is kap valaki. Márpedig itthoni viszonylatban az a tapasztalatom, hogy a mi fiainkat csak a labda zavarja a játékban.
Bendegúz: ja… szomorú őszünk lesz, mert most mindenki hisz valamit.
Hát én speciel annak mertem örülni, hogy hoztuk a “kötelezőket”. Az ősz meg amúgy is az elmúlásról szokott szólni.
Erika, de mi alapján gondolod úgy, hogy a portugálok “tudnak focizni”? Tényleg csak érdeklődésből kérdezem.
Érdeklődésből, mégis azt érzem, ez valami szivatás
Nézd, nyilván nem vagyok fociguru, nő létemre pláne nem. Egyszerűen élvezhető focit játszanak, nemcsak eltalálják a labdát, de kezelni is tudják. Nem esnek kétségbe, ha helyzetbe hozzák magukat, hanem képesek is élni a helyzettel. Míg azt látom, mi még egy egyébként jónak induló akciót is képesek vagyunk elbénázni, mintha pánikba esnénk attól, hogy úristen, gólt fogok rúgni – ettől aztán tényleg a legritkább esetben sikerül. Arról nem beszélve, hogy ott van szufla, itt nincs szufla, ott van állóképesség, itt nincs. És lehet, hogy ez az alapvető baj. De nem vagyok sportszakember, ez nyilván kiderül a hozzászólásomból is. A tények viszont makacs dolgok, mint tudjuk.
Hát igen, a tények. Ezért is írtam pusztán annyit, hogy Magyarország–Málta 3-0. A magyar-portugálról valószínűleg nem lesz itt poszt.
Egyébiránt nem akarlak én kényelmetlen helyzetbe hozni, csupán azért érdekelt a dolog, mert többször hallottam már (főleg hölgyek szájából, bár inkább nem általánosítanék), hogy imádják a portugálokat, és minthogy te is írtad, gondoltam, rákérdezek, hogy mégis miért. Ennyi.
Az olaszokon meg mindig milyen jól állnak azok a kis csinos szabású pólók!
Írhattam volna azt is, hogy “mert jól néznek ki”, de a külcsin nekem önmagában nekem kevés. Bár tény, hogy Figo megdobogtatja a szívem
Ahán! Na hát mi meg egész más szempontok szerint ítéljük meg a csapatok/játékosok teljesítményét.
Ezt írtam én is. Azaz, az önmagában kevés, hogy egy jó pasi szaladgál a füvön – ha két bal lába van, akkor felőlem aranyból is lehet. De én ezt azt hiszem, túlbeszéltem
Mi otthon csak öreg indiánnak hívjuk Figo-t, ezért kérdezgettem itt a hölgyeket egyfolytában. A tolakodásért elnézést kérek.
Azér’ ne feledjük a Magyar-Olasz barátságos kettő nullát sem.
Sőt,a Svédek ellen is csak-csak mutattunk valamit.
Én most bízom ebben a válogatottban.
Ja,és Gera kábé másfél hete ollózott egyet a Manchesternek.
A magyar-olasz az nem 2:0 volt, hanem 3:1.
Akkoriban verset is írtam erről. Idemásolom:
Frady Endre:
CSATORNÁK
Mint kit ledöf vadkan agyar,
S átszakad, mint szikkadt pausz,
Úgy szúrta el olaszmagyar
Első felét Dr. House…
Hej, régen várt reklámszünet,
(Az sem baj, ha nem más, csupán
Kereskedelmiség tünet)
Morcidokit vágd már kupán!
Két csapat (rám tekintettel?)
Félidőig nulla-nulláz…
Szumma vajh’ hány évet vett el
Össznéptől e „Gól ma hull?!”-láz?
Szünet után digók azúr-
-színben mákkal bedugóznak!
Mért nem véd meg minket az Úr?!
Könyörögjünk inkább Óznak,
Csodázza fel meggy-csapatunk?
S íme, földre szállt a varázs:
Három nagy gólt begurítunk
(S hangulatom immár parázs)!
Riporter szájtátva nevet,
S nyelve gyakran marad is kinn,
Törvén néhány magyar nevet:
Feczesin, Dzsudzsák és Priskin…
Vége van a fesztiválnak,
S felröhögök, mint kaján ló…
S dől megint a bulvár („Válnak?”)…
… (távkapcs)… Itt is filmajánló…
Jajjaj, bocs. Most látom én is, csak rosszul élt bennem az emlék. Valóban igazad van.