Sajnos moziban nem láttam a filmet tavaly, pedig el tudom képzelni, hogy milyen élmény lehetett. A 11 részes tv sorozatot sem láttam, de már nagy erőfeszítéseket teszek a beszerzésére.

A Föld c. film plakátja
Egyszerűen gyönyörű film, ami képes újat mondani és mutatni, éppen az által, hogy semmit nem akar belénk sulykolni. Azt kapjuk, amit a cím sugall: bemutatja ezt a fantasztikus bolygót (“the lucky planet”), amelyen élünk, és amelyen rajtunk kívül ezer és ezer faj osztozik és küzd a túlélésért. És teszi ezt olyan képek által (és olyan zenével mögötte), hogy szem nem marad szárazon. Nagyon okosan felépített mozi, aminek valahol a közepén óhatatlanul el fogunk gondolkodni, hogy ez a rettenetesen bonyolult, kényes és csodálatos rendszer miért adatott meg nekünk, és hogy lehetünk akkora barmok, hogy nem akaródzik felfogni, hogy muszáj tennünk érte. Távol álljon tőlem a Greenpeace (számomra) sokszor bizony visszatetsző okoskodása és propagandája, de aki ezt a filmet megnézi, állítom, másképp fog holnap beleszagolni a tavaszi levegőbe.
De hagyjuk most a nagy léptékű dolgokat, a nem teljesen agyhalott nézőben, azt gondolom, mindenképpen komoly nyomot hagy az élmény környezetvédős szempontból is. Nézzük inkább magát a filmet. Három “főszereplő” van, egy jegesmedve-, egy elefánt- és egy bálnacsalád, pontosabban mama és gyerekek, illetve néha a papa.
Az ő útjukat, egy évüket követhetjük nyomon, miközben az Északi-sarktól egészen az Antarktiszig utazzuk be a Földet, hosszában. Jeges hómezők, tundra, tajga, őserdők, sivatagok, óriási hegységek (éppen a Himalája, amelyről a történelem első légi felvételeit láthatjuk, ugyanis helikopterről nem lehet, mert magasan van, a lökhajtásos repülőgépek pedig túl gyorsak, így a Nepáli Hadsereg egy speciális kémrepülőgépét kapták meg a film készítői, hogy valóban lélegzetelállító képeket készítsenek tíz kilométer magasan), hatamas vízesések — és persze a tenger. Közelről és egészen messziről, műholdak magasából; és az egész rendszer működésének bemutatása, a végtelenül finom egyensúly érzékeltetése. Totyogó kis jegesmedvebocstól az éhhalál küszöbén elterülő nagy jegesmedvéig, életének első repülését végrehajtó tollas fiókától oroszlánok által hosszú percek alatt leterített elefánt haláltusájáig mindent látunk. Mert a film készítői nem úgy akartak hatni, hogy harsány legyen, hanem zseniális érzékkel arra fókuszáltak, hogy a dolgot magát nézzék, nézzük. És így sikerült valami olyan kerek egészet létrehozniuk, amelynek átélésekor — bár volt, aki eltakarta a szemét egy-egy jelenetnél — Matula bácsi szavai jutnak eszünkbe: “Tudja, Gyula, jobb, ha nem szólunk mi bele ezeknek a dógába.” Tényleg jobb volna nem beleszólni, se pro se kontra. Nagyon kéne az a fajta űrutazás, amivel végre elhagyhatjuk ezt a bolygót. Nem azért, hogy új csodákat ismerjünk meg, hanem hogy az emberiség történelmének első és legnagyobb csodáját, a Földet ne veszítsük el.
Mindenkinek nagyon melegen ajánlom a filmet, egyértelmű 10-es, a természetfilmek új királya nálam (amely címet pedig a Sivatagi show-tól elvenni nem kis dolog
).
| A Föld (Earth) (2007, UK/USA, 90 perc) | |
| Rendező: | Alastair Fothergill Mark Linfield |
| Narrátor: | James Earl Jones / Patrick Stewart |
| Forgatókönyv: | Alastair Fothergill Mark Linfield |
| Faustus-értékelés: | 10 / 10 |
| Az egyik legnagyszerűbb természetfilm, amit valaha készítettek |
|
A végére pedig egy ajándék, egy bálna hatalmas felbontású képe. Hanggal érdemes


Én is ezt a filmet üldözöm egy ideje, de vmi félreértés folytán én azt hittem, ez Attenborough-film :/ Ergo, én ezen az alapon is próbáltam a beszerzési forrástól érdeklődni – no, így érthető, hogy ajánlgatott mindent, csak pont ezt nem. Újra neki kell futnom a keresésnek – valóban elképesztően gyönyörű film!
Mindenképpen egy must-see, borzongató jó és rossz értelemben is, én sírtam is, szemet is takartam, de főleg gyönyörködtem. És ezután még mániákusabban fogom lekapcsolgatni a villanyt mindenki után, aki úgyhagyja/-felejti, és még vehemensebben harapom le a kollegák fejét, ha két sor miatt kinyomtatnak egy új oldalt – ezúton is elnézést, it’s for a good cause.
Nem olyan nagy félreértés, a film eredeti, tv-s változatának, amiből ezt a mozit vágták össze, valóban Attenborough a narrátora, ez az. Gondolom még jobb mint a nagyfilm.
Á, így már értem! Oké, csak akkor nem mint Attenboroug-filmet fogom üldözni, hanem az általad leírtak alapján. Ha sikerül megszereznem, feltétlenül szólok
Nini, ezt találtam:
http://www.xpress.hu/dvd/film.asp?FILMAZ=9538&VID=066-1003898604-73842512393565592
Erika, tudom hogy van kisfiad (kedvenc verseim a weboldaladról hozzá íródtak), nem tudom mekkora, de ha mimózalelke van (mint pl. nekem), akkor előbb nézd meg a filmet egyedül, mert nem biztos hogy mindent szeretni fog benne…
Megnéztem a trailer-t és most látom hogy ez már abból is kiderül. Szeretem a Matulát, és értem én, persze, de azért egyet s mást nehéz megemészteni…
Hát, érzékeny, persze, de 8 évesen máris tele van pasiöntudattal
Ezzel együtt így fogok tenni, ahogy mondtad (már, ha megvan a film).
Mindig a kedvenc öregjeimmel jövök:
Lehet, hogy nem passzol teljesen, de akkor is rá lehet húzni, meg jó amúgy is
nem tudna esetleg valaki abban segíteni, hogy az előzetesben található zenének mi a címe? A film OST verziója megvan de nincs közötte ez a dal
előre is köszönöm, ha valaki tud segíteni!
The Time Has Come, iTunes-ban kapható állítólag, amúgy ezen a címen http://www.apmmusic.com/myapm/main.php meg lehet hallgatni, mégpedig úgy, hogy: bal oldali menü, “libraries & cover art” -> “epic scores”, a listából pedig “epic action – adventure 1″ lesz maga a zene.