“Elhagyva könnyek, s a harag otthonát” – ez a sor például szerintem egyenesen gyönyörű.
Én kihagynám az “a”-t, mert nem számoltam ugyan utána, de anélkül jobban hangzik a fülemnek.Szóval nekem nem nemtetszett.   

Örülök, hogy legalább egy sor tetszett
Nem tudom miért, de valahogy nekem nagyon odakívánkozott az az “a” Talán mert nem vagyok író

Szóval nekem nem nemtetszett.

Nah, egyet mégis sikerült felkutatni, vannak benne nagyon jó részek is, de nekem a két középső szakasz nem tökéletes. Nem is írják, ki fordította, nem is mutatom meg, csináljatok sajátot!  

Egy kis napiszar….

William Ernest Henley: A legyőzhetetlen

Most oly’ sötéttel borul rám az éj,
mint tárna mélye, ha kihunyt a gyertyaláng,
s talán nektek kell köszönjem Istenek,
hogy mégsem rettenti lelkem a halál.

Hiába csapnak át hullámok felettem,
arcomat nem gyűri ráncba a jaj szava,
s hiába sorsomnak kegyetlen ütlege,
fejem bár véres, meg nem török soha.

Elhagyva könnyek, s a harag otthonát,
a ködben, ha új lidérc árnya leng,
sokévnyi szüntelen rettegés után
már nincs, mitől félnem még lehet.

Nem számít, ha szűk szorosba érve,
büntetést megannyi zátonyként kapok.
Rajtam áll, hogy mit hoz majd a végzet:
Lelkem kapitánya én magam vagyok.

Out of the night that covers me,
Black as the Pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
For my unconquerable soul.

In the fell clutch of circumstance
I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeonings of chance
My head is bloody, but unbowed.

Beyond this place of wrath and tears
Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
Finds, and shall find, me unafraid.

It matters not how strait the gate,
How charged with punishments the scroll.
I am the master of my fate:
I am the captain of my soul.