Korosodó rockerből félvér csinibaba?
Szóval van ez a fickó: rég szerettem volna írni róla, csak azt nem gondoltam, hogy egy ennyire félresikerült album kapcsán teszem ezt majd meg. Mi tagadás, figyelem már egy ideje munkásságát, az Audioslave frontembereként és a svéd koncertalbumával egyaránt meggyőzött. Sorolhatnám, miféle formációkban-produkciókban vett rész az elmúlt bő két évtized során, de nem teszem, ha valakit bővebben érdekel a téma, itt utánanézhet. Inkább mutatnék pár dolgot tőle/tőlük.
Chris Cornell – Black Hole Sun
Bevallom, csaltam kicsit, az Audioslave-nek vannak ezeknél halványabb zenéi is, de hát melyik zenekarnak ne lennének. Így is csak ajánlani tudom, videomegosztókon lehet keresgélni, elég sok minden megtalálható. Ha egy kicsit elmerülünk bennük, akkor nagyjából össze is áll a kép, hogy mitől lehet olyan jó ez Chris Cornell. Én magam részéről a borhoz tudnám hasonlítani vagy a jóféle pálinkához, ami idővel csak nemesedik. Cornell nemcsak képes arra, amire többek között a Metallica vagy a Guns’N’ (Axl) Roses sem, de zenéjének egyik legelemibb tulajdonsága a megújulni tudás és a végső igazságok kendőzetlen, mégis egyszerű ábrázolása-bemutatása (na persze azért fül is kell ezeket meghallani):
„Don’t lose any sleep tonight
I’m sure everything will end up all right
You may win or lose
But to be yourself is all that you can do”
Maszkulin muzsika ez, semmi kétség, bár nem hiszem, hogy ez kizáró ok lenne bárki számára is. A lényeg, hogy itt nincsenek félmegoldások, nem lehet puha dolgokba menekülni, amikor ránk tör a magány, a világba vetettség érzése. Küzdeni lehet persze, aztán vagy nyerünk, vagy veszítünk ugye, de tejkádnak és uborkapakolásnak nyoma sincs. A szenvedélyeinkkel vívott harcban többnyire elbukunk, ahogy Cornell is rendre elbukott, de mindezt olyan erővel képes megjeleníteni, hogy az embert nem hogy önvád nem marcangolja, de szinte büszke saját bukdácsolásaira és még azt is képes elhinni, hogy ez a világ rendje (ahogy az is). 
Világos, hogy az egykori Rage tagjai számára megélhetési zenekarként indult az Audioslave, Cornell meg éppen ráért, aztán valami olyasmi sült ki ebből az egészből, amit nehezen lehet elfelejteni. Lenyomtak pár évet csak úgy mellékesen, aztán a Rage újra összeállt, Cornell meg járta tovább a maga útját, és összehozta például a fentebb már említett svéd koncertalbumot.
Én a magam részéről mindeddig meg voltam győződve arról, hogy ennek a fickónak elég egy szál gitár és az idők végezetéig így járja majd a világot. Aztán múlt héten feltűnt az új album Scream címmel, ami hát mit mondjak, nem nagyon győzött meg.
Cornell mindig is szeretett kísérletezni, és húzásai többnyire be is jöttek. Most azonban olyan messze rugaszkodott el saját magától, amennyire csak lehetett, és a végeredmény valami R&B-s, popos katyvasz lett, akkor is, ha maga a nagy Timbaland vagy kicsoda terelgette Cornell-t a popzene csillogó erdejében. Nem tudom megítélni, egyértelműen rossz-e az új album: más lett ugyan, mint amit megszokhattunk, de egész vállalható számok is vannak rajta. Cornell viszont ott hibázta el, hogy azt hitte, ugyanaz kell a pophoz is, mint ami a rockhoz (az utóbbi időben csak soft rockhoz) kellett. És tény az is, hogy a Scream megjelentetése igazságtalanság azokkal a rajongókkal szemben, akik már a Soundgarden óta figyelemmel kísérik Chris Cornell munkásságát. Én nem ilyen vagyok, ezért csak annyit mondhatok, hogy a Scream meghallgatásakor ugyanazt éreztem, mint amikor megláttam Faludy Gyuri bácsi képét a Penthouse címlapján: ezt most minek kellett? Értelmezhetetlen.
Úristen, ez szörnyű!
Főleg egy Soundgarden szám után. Hogy tudott idáig süllyedni? Bokor(Quote)
Nem tudom, de itt tovább ronthatsz a helyzeten:
http://www.screamliveconcerts.com/remix/ Bendegúz(Quote)
Hehe… bírom, hogy mindenütt lehúzzák az egész albumot, közben meg annyira egyben van, hogy hihetetlen. Jó, nem tökéletes, előfordul rágógumi is benne, de az átvezető részek konkrétan zseniálisak. És igen, ismerem a Soundgarden-t, megvan még kazettán (!) is mindegyik.
Tudomásul kell venni, hogy ez nem grunge, nem Audioslave, ez amolyan klubzenés, vezetés közben hallgatós zene, de annak kiváló. És van egy olyan érzésem, hogy jócskán keresni is fog vele. madgie(Quote)
Ugyanígy vagyok vele.
Az eddigi legizgalmasabb Cornell album, pedig alkotott nagyokat eddig is akár a Soundgarden-ben, akár az Audioslave-ben, akár szólóban a maestro.
Dorien(Quote)
Nagyon rossz! Tényleg egy Soundgarden, és egy Audioslave után!
ÁÁÁ szégyenlem magam helyette is! Bernie(Quote)