Hozzászólás: Csokonai

Weigert Tamás

Weigert Tamás — Thu, 11 Jun 2009 16:53:36 +0000

Én valamiféle hármas egységre gondolkodtam, mint a katolikusoknál az Atya-Fiú-Szentlélek, a Boileau-i a klasszicista drámában, a hely, idő, cselekmény, vagy a Woodstocki, a szex, drog, rákendroll.
Azt veszem észre, hogy van ez a magyar irodalomban is hál’ Istennek, csak nálunk ez a kaja, pia, nők szentháromsága. Eddigi olvasmányaim alapján Csokonai, Krúdy és Cserna igyekeztek, igyekeznek ezt kendőzetlenül bemutatni. Cserna azt írja a Paradicsomról a Levin körútban, hogy: “…az ártatlanság kora valóban létezett. A Jóisten egy hatalmas vendéglő volt, s az emberek hajnalonta arra ébredtek, hogy verandának teríti meg a világot…”
Annak pedig mi, faustusosok kifejezetten örülhetünk, hogy evés-ivással egybekötött “szerkesztőségi üléseket” tartotok, mert ha nem így lenne, lehet ‘csak’ Dosztojevszkij elemzéseket, meg Pasolini (“öreg három pé” ) filmkritikákat olvashatnánk, amivel egyébként semmi baj, amíg jól nem lakott az ember.
Vicceltem, olvasunk mi bármit szivesen.

Bendegúz

Bendegúz — Thu, 11 Jun 2009 08:29:29 +0000

Hát igen, az evés-ivás szeretetének fontos szerepe van kultúránkban, ha erre gondoltál. Falconnal tartott “szerkesztőségi üléseink” egy ideje már úgy zajlanak, hogy eszünk-iszunk, közben megtárgyaljuk a folyó ügyeket. Nem is lehetne ezt másképp talán.

Weigert Tamás

Weigert Tamás — Wed, 10 Jun 2009 23:40:04 +0000

Számomra a világ egyik legkedvesebb sora is Csokonaitól van, mégpedig:
” Ha szíhatok borocskát, gondjaim csucsulnak.”

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de szerintem Csokonai, Servantes, Krúdy és Cserna, nagyon jól megértik egymást egy polcon, néhány jó szakácskönyv, finom borok és volt Lillák fényképei mellett.

E.

E. — Thu, 19 Feb 2009 07:54:28 +0000

Soká jön erre Lilla,
A hitszegő soká jön.
Jer addig, édes álom!
Jer, e setét lugasról
Hints mák-olajt szememre,
Fedezz be kárpitoddal
S a gondokat fejemről
Legyezd le szárnyaiddal.
De ha eljön a leányka:
Sem mák-olaj, se kárpit
Nem kell, magad se kellesz;
Csak menj el, édes álom!
Elmúlatunk mi ketten.

Nekem ez a legeslegkedvencebbem tőle; valahogy sikerült dióhéjba tuszkolni a Rómeó és Júlia kétharmadát, legalább olyan gyönyörűen, mint ahogy Shakespeare tette. Nem tudom, hogy a maradék egyharmadra (dráma, szomorúság, halál) van-e hasonló rövidke csokonaizmus, de kicsit sem lepődnék meg, ha lenne…