a felhasználót töröltük

Falcon:
Marcell, ezt mind értem, sőt tudom. De hogy jön ez a szótőhöz, mármint ahhoz, hogy miért is a lélek a lélegzet szó töve?

Egyszerűen. Ahogy te is írtad: a lélek a szótő.
De ezt találtam:
“A hang szentségének, mint általában mindennek az ún. primitív ember gondolkodásában,
roppant logikus magyarázata van. Az ősi gondolkodású ember – a Biblia tudósításához
hasonlóan, amely szerint az idők kezdetén Isten lelke lebegett a világ felett –
a leheletet a lélekkel azonosította. Természetes következtetés ez: régen úgy állapították
meg, meghalt-e valaki, hogy tükröt tartottak a szája elé, és ha nem homályosult el
a tükör lapja, nyilvánvalóvá vált, hogy a lelke elszállt. A lehelet-lelket (amely lélegzet is
egyben)a hanggal hozták összefüggésbe, hiszen mi más a hang, ha nem a lélegzet kiáradása?
Könnyen megállapítható, hogy ez a magyar nyelv mitikus tudattalanában is így
van: az ősi finnugor lélek egy lélegzet értelmű lél alapszóra megy vissza (vogul, osztják:
lil). (Megjegyzendő, hogy egészen a 17. századig lélekzet alak volt használatos, de
a szóközepi zöngétlen k – g-vé vált az idők során, mert hasonult a zöngés z-hez.) Hogy
ide tartozik a lehelet is, az jól tetten érhető az ismert árpádkori herceg Lél nevében.
A Lél név lélek jelentésű. Lélnek azonban volt egy másik neve is: Lehel. A legenda szerint
Lél vezérnek volt egy nevezetes attributuma: a kürt. A kürt megfúvásához bő lélekzet szükséges, amikor Lehel megfuvintotta, messziről meghallotta az egész sereg.” (Varsa Mátyás: A legrégibb magyar mítosz in.: Tiszatáj 2008/03)

Falcon:
Hát semmi, de a szótöve neki a lélek, akkor is. Gondolom a teremtés légbefúvós technikája bújhat meg emögött (vagy nem).

Nem: az írásban jelöletlen (illetve jelen példában már éppen hogy jelölt) zöngésség szerinti részleges hasonulásról van szó (pont mint a [vazsgolyó] esetében).
Két, ellentétes zöngésségű msh. áll egymás mellett egy szóban. Ilyenkor általában hátulról előre hatnak az erők; jelen esetben a -k zöngétlen, a -z zöngés msh. A -z áll hátul, tehát az az “erősebb”, és a maga zöngésségéhez igazítja az előtte álló “gyengébbet”. Amely kiejtésben megkapja zöngés/zöngétlen párját; azaz -k-ból -g lesz. (A vasgolyónál meg -s-ből -zs!)
Ilyen egyszerű ez