Régen tervezem, hogy írok a nyelvtörténetről egy kis összefoglalót, csak amolyan tudománytalan módon, de azt hiszem, előbb érdemes mindarról pár mondatot írni, hogy mi itt a Faustuson hogy is látjuk ezt az egészet. Nyelvművelés, nyelvtörténet, nyelvtan, helyesírás, nyelvészet. Mik ezek? Meg mi dolgunk velük? Legelőször azt érdemes tisztázni, hogy ennek az igazából megfoghatatlan dolognak, amit nyelvnek vagy beszédnek vagy minek hívunk, mi is a szerepe. Ez pedig nem más, mint hogy el tudjam érni, hogy az, ami az én fejemben van, az a te fejedben is ott legyen, vagy legalább tudj róla, hogy mi van az én fejemben, magyarul: a közlés. Se több, se kevesebb. Hiszen amikor az embert az állattól konkrét dolgok alapján igyekszünk megkülönböztetni, akkor joggal kerül elő inkább előbb, mint utóbb az a tétel, hogy az ember tud beszélni. Ennyi. Minden ebből vezethető le, minden, amiről azt hisszük, hogy létezik, csak erre az alapra aggatott, olykor rettentő erőfeszítéssel védett vagy támadott, de valójában nem létező, hanem valakik által konstruált szabály, forma, elvárás. Ha valamiben biztosak lehetünk ezügyben, az az, hogy egy nyelv addig és csakis addig létezik mint valós tényező, amíg alkalmas feladata ellátására (ami nem más, mint hogy alkalmazható mindannak kifejezésére, ami körülöttünk történik). Abban a pillanatban, hogy alkalmatlanná válik a való világ történéseinek (vagy történései többségének) kifejezésére, megkezdődik pusztulása. És bármennyire fáj, ez így van rendjén. Nem mondom, hogy így van jól vagy így rosszul van, csak azt mondom, hogy ez tény. Ha valaki öregszik és testének alkotóelemei nem képesek azt a funkciót ellátni, amire valók, az illető meghal, akkor is, ha ez sok hozzátartozóját nyilván szomorúsággal tölti el. És ha az illető egy Vörösmarty volt (vagy a nyelv a latin volt), akkor holtként él tovább: bizonyos körökben megkerülhetetlen, de nem létezik.
Ebből az alapvetésből kiindulva szeretnék néhány dolgot megvizsgálni, mint pl. helyesírás, szókincs, meg a nyelv korcsosulása meg ezek.
Kezdjük az egyik legizgalmasabbal, a helyesírással. Hogy ez tulajdonképpen micsoda, az inkább történelmi, irodalomtörténeti kérdés, mint nyelvészeti. Ha tökös gyerekek alkotnák az Akadémiát (vagy az Akedémia e kérdésben érintett részét), nem pedig régi korok árnya felé visszamerengő valakik, az ly-j tévesztés miatt már rég senkit sem lehetne elmarasztalni. Tegye a szívére (szivére? annyi versritmus volt már itt mostanában, hogy kutya legyek, ha tudom, melyik a helyes, jó, maradjunk a “szívére” formánál) a kezét bárki, és mondja azt, hogy hallja a különbséget. Vagy hogy tudja, merre élnek azok, akik még használják a két, egymástól kiejtésben is különböző j hangot. Mi történne, ha megszűnne az ly? Megmondom: kevesebb pirossal aláhúzandó szót tartalmazó dolgozat landolna a középiskolai tanárok asztalán. A világon semmi más. Vagy van valaki, aki szerint bűncselekmény azt írni, hogy juk? Mert akik neadjisten (inkább adjisten persze, mert minél színesebb, annál jobb) valóban érzik ezt a dolgot, nos ők valószínűleg nem a T. Akadémia útmutatásai alapján intézik napi ügyeiket és érzik jól magukat vagy folyatják a vizet. Hanem mert így hallották, kicsi koruk óta. Aztán majd elfelejtik. Vagy nem. De ehhez senkinek semmi köze, mint ahogy ahhoz sem, hogy a nyóckerbe felnőtt kölyök hogy írja, mondja vagy gondolja. És ez csak a legnyilvánvalóbb hülyeség ebben az egész helyesírás-kérdésben, ami legalább megtanulható. De van ám benne pár olyan, hogy az ember haja az égnek áll tőle, és mégis elvárják, erőltetik, és teszik ezt jónéhány évtizede olyan energiával, hogy egyesek lassan börtönnel sújtanák azt, aki urambocsá azt mondja, meg lett csinálva. Na, ezzel beleszaladtam a nyelvművelés nevű csodába, ami majd egy későbbi poszt tartalma lesz, és ami már a régen dédelgetett nyelvtörténeti fejtegetés előszeleként fog itten fujdogálni. Szóval azt, hogy “meg lett csinálva” fogalmazzuk át mondjuk arra, hogy azt mondja valaki, “a boltba vagyok”. Hol az n? Az n betű, ráadásul. Hát kérem. A beszédben nincs olyan, hogy betű. A betű az egy járulékos valami, az csak írásban létezik, olyan, mint a 2, ilyen görbe vonal, ami alul elmegy jobbra, aztán vagy hullámos vagy nem. Valójában két alma van, vagy két macska vagy két autó, nincs ilyen dolog, hogy 2. Mint ahogy olyan sincs, hogy n. N hang annál inkább van, és igen, a magyarban létezik — elvileg — olyan, hogy irányultság, és valóban, ha azt mondom, boltban vagyok, sokkal jobb. Az igaz, hogy a vagyok-kal már egyértelművé tettem, hogy nem irányulok a bolt felé, a boltba be, le a boltba, nem megyek, repülök, úszok (jájjj, ikes ige, m betű a vége neki igazából) de nem baj, a több néha több, mondjuk már oda azt az n hangot, mert ha nem, mindjárt olyat korcsosult a nyelv, hogy a következő generáció kutya lesz. Az élő nyelvben legalább évtizedek óta, kérem szépen, túlsúlyban van a “-ba / -be” forma. Ez tény. Lehet rugózni rajta, lehet rászólni a gyerekre, de attól csak mi leszünk hülyébbek és öregebbek, nem a nyelvet fogjuk megmenteni a végromlástól, az tuti. Elsőre ennyit, azt hiszem, legközelebb is a helyesírásnál maradunk, mert van itt még egy-két cifra okosság, amit érdemes csak úgy nagyjából megnézni. Tekintsük ezt bevezetőnek.
Ugyanazok, akik hallják a különbséget a j és az ly között, azok azt mondják, hogy a baótba’vagyok.
Érdekes fejtegetés.
A nyelv korcsosulása kifejezéssel nem értek egyet, hiszen az is fejlődés, ha egyszerűsödik. A magyarból pl kipusztult az igeidők jelentős része, momentán az maradt meg, ami nélkül tényleg nem lehet élni, ám ugyanezt a folymatot egy spanyol nyelvű irodalmár, (Vargas) kb korcsosulásnak nevezi, és oldalakon keresztül fejtegeti a megfelelő igeidő használatának elengedhetetlen szükségességét, ami nélkül nincs irodalom, és elképzelhetetlen egy regény (Levelek egy ifjú regényíróhoz, vagy mi volta címe)…
A másik dolog, az pedig a nyelvek pusztulása, holtnyelv kapcsolata.
A latint nem lehet szerintem kipusztult nyelvnek tekinteni, lévén kontinuitás van közte, és a latin nyelvek között, vagy, ha mégis, akkor a magyar is már kipusztult, hiszen mi sem az őseink nyelvét beszéljük.
De ez olyan részletkérdés.
Igazán várom a többit. nick(Quote)
Hát ebben nagyon nem értek egyet veled, és erről, hogy “lehet rászólni a gyerekre, de attól csak mi leszünk hülyébbek és öregebbek, nem a nyelvet fogjuk megmenteni a végromlástól” leginkább az jut eszembe, hogy akkor maradi egy lúzer lehetek, amiért következetesen a kukához fáradok a szemétkéimmel, mert az ugyan se nem oszt se nem szoroz a trendi globális koszfergetegben.
Hogy egy három tagból álló összetett szót milyen módon írunk egybe vagy külön vagy kötőjellel, az bizonyos esetekben szerintem is lehet hangsúlyozás, hangulatérzékeltetés vagy akár ízlés kérdése (ez gondolom már kiderült azokból is, amiket és ahogy kommenteltem itt) – én is úgy gondolom, hogy nem kell minden esetben és áron a T. Akadémia szabályaihoz ragaszkodni, ha az amit közlünk érthető és élvezhető marad. Ha csak egyik él a két feltétel közül, akkor szerintem már el kell gondolkozni rajta. És tudom, hogy az élvezhetőség erősen szubjektív (de most nem is azt vitatom, hogy valaki szereti-e a jelzőhalmozásos szócirádákat vagy émelyeg tőlük), de ami ésszerű és esztétikus, az általában az emberek többségénél egyértelműen élvezhetőnek számít.
Mert mindenki megérti ugyan, hogy “állva vagyok az ablak előtt”, de a többség füle fáj tőle, és ha jól emlékszem, a tied is; attól, hogy “iskolába vagyok és únom ezt a hejet” a szemünk fáj (Neked most komolyan tényleg nem?); és attól, hogy “egyenlőre nem ebédelek inkább gyümisalit kérek”- na, attól nekem személy szerint mindenem, de feltételezem, hogy egy értelmes ember nem így akarná megtanítani ezt annak, aki mondjuk beleszeretett a magyar nyelvbe és meg szeretné tanulni azt.
Biztos van egy csomó fölösleges szabály a nyelv(tan) kapcsán is, mint mindenhol, ahol szabályok vannak, de a nagy liberalizmusban nem kellene átesni a ló másik oldalára, mert ezzel esetleg mi provokáljuk ki azt, hogy a nyelv már ne legyen alkalmas feladata ellátására. Én már most nem értem negyedét annak, amit két tini egymással megbeszél – és nem, nem kifejezetten szlengről van szó; most akkor máris hülye vagyok és öreg, vagy ahhoz rájuk is kellene szólnom…?
És persze, omoljon csak, ami ingatag, és pusztuljon az életképtelen, de azért, ha csak lehet, ne segítsünk rá hátbaszurkodással… E.(Quote)
Nem titkoltan vitafélét is szerettem volna ezzel az írással elérni, meg az is igaz, hogy így gondolom.
Nick: az első mondatot nem nagyon értem, ezt mondod, vagy ez olvasható ki a fejtegetéseimből? A nyelv korcsosulásával én se értek egyet, de vannak, akik igen, én arra próbálok rámutatni, hogy a dolog nem olyan egyszerű, mint sokan képzelik. De ezt a témát hagyjuk későbbre, ha megengeded, mert itt aztán igazán érdekes falatok fognak a tányérunkra potyogni, hogyaszongya “vagy de vagy viszont”, meg ezek. Az igeidőkről: ja, igazad lehet abban, hogy ez egyszerűsödés, de párhuzamosan ezzel az igekötők térnyerése figyelhető meg most már lassan 200 éve, ami az igeidők néhány részét néhány esetben pótolni hivatott (és láthatólag sikerrel, simán fordítunk spanyolról). Vagy valami ilyesmi. A holtnyelvekkel kapcsolatban is igazad van, persze, van folytonosság (hm-hm, nagyjából) a neolatin nyelvek meg a latin közt, csakhogy létezik egy mesterségesen életben tartott, latinnak nevezett valami, amivel a világon semmit nem lehet kezdeni, ha nincs hozzá egy használható nyelv is a tarsolyodban. A latinnak nevezett valami nem él, nem fejlődik, alkalmatlan arra, hogy mondjuk egy mai újságcikket bármely nyelvről lefordíts. Egyszerűen nincs benne munició, hiába gyönyörű fegyver.
E.: én csak azt akarom mondani, hogy ami ingatag, az az Akadémiától függetlenül össze fog omlani, és sok esetben hülyeségeket várnak el az embertől. Akadémia által jóváhgyott könyvekben jelennek meg olyan ajánlások, hogy írásban ezt és ezt a formát kerüljük, fogamazzuk át, pedig szóban mindenki úgy mondja. Ez milyen? Szóval persze, Nádasdy úr kitűnő hasonlatával élve: mindenkinek legyen otthon öltönye, tudjon róla, tudja mikor és hol kell viselni. És hagyja békén azt, aki pólóban jár. Ha valaki nem jól választja meg az öltözékét, két dolog történhet: kinézik vagy divatot teremt. Az Akadémia meg ha a feje tetejére áll, akkor sem fog tudni ezen változtatni. Hú, de sok minden van itten még
Falcon(Quote)
A vita fontos dolog, pláne, ha nem fajul veszekedéssé.
Általánosságban véve annyiban különbözik az általam képviselt álláspont a Falconétól, hogy én azt vallom, sok mindent meg lehet tenni a nyelvhasználat során, sőt bizonyos esetekben a
helytelenszálytalan (jav. – a szerk.) nyelvhasználattal is lehet hangsúlyozni valamit. Ami viszont elengedhetetlen, az az, hogy a beszélő igenis legyen tisztában azzal, mit utasít el. Ha úgy tetszik, ismerni kell a szabályokat ahhoz, hogy el tudjunk térni tőlük, és hogy ez az eltérés indokolható legyen. És mindez vonatkozik azokra, akik saját bevallásuk szerint a sztenderd magyar nyelvet beszélik. Bendegúz(Quote)Falcon
Nem, csak azt, hogy az, aki hallja és ejti a j és az ly közötti különbséget, az mást is hall és ejt.
nick(Quote)
Úgy látszik sikertelenül próbáltam az “ízes” beszédet írásban érzékeltetni.
De én most nem is az Akadémiáról beszélek (vannak nekik is egészen bicskanyitogatós dolgaik, én az idegen nevek magyarosítási kényszerére vagyok különösen érzékeny), és nem hősies állásfoglalásról a tudósok elavult szabályai ellen… nyilván az, aki rettenetesen helytelenül ír, az általuk jóváhagyott (tan)könyveket sem sűrűn lapozgatja, és nem azért használja rosszul a nyelvet, mert ezáltal majd jól megmutatja az okosoknak. Csak azt mondom, hogy azért egy magyartanár (sőt, ha lehet, biológia se) mégse nézze el a kölöknek a boltbavagyokot és meglettcsinálvát, csak azért mert Józsika ettől majd jobban beilleszkedik a kis barátai közé.
E.(Quote)
És ez jó szöveg, nagyon tetszik (tényleg): “Ha valaki nem jól választja meg az öltözékét, két dolog történhet: kinézik vagy divatot teremt.” De az igénytelenség (akár ruházkodás, akár nyelvhasználat, akár-mi kapcsán) nem azért szokott teret hódítani, mert jobb, szebb, megfelelőbb, hanem mert egyszerűbb, és mindenki számára elérhető, a legkisebb erőfeszítés nélkül is – és ezt nem kellene feltétlenül bíztatni, még akkor sem, ha ilyet művelni ezreknek jelenthet sikerélményt, ilyet meg csak egy darab embernek. Csak hogy szintén vitatkozós témánál maradjuk…
Ja, értem. Tájnyelv rulez. Ami még ide kapcsolódik, az meg az, hogy akik rigorózusan betartatják a marhaságokat is a hochmagyarból, azok szerint a vót meg az ilyesmi valami sutyerák dolog, és bejony nem irodalmi. Falcon(Quote)
E.: nincs olyan, hogy helytelen nyelvhasználat, mint ahogy nincs helytelen öltözködés sem. A “meg van csinálva” meg még a ti értelmezésetekben is “helyes”. De erről úgyis akarok írni. Falcon(Quote)
Jap.
A nyelvészet leíró tudomány. nick(Quote)
Hát… ha nagyon sarkítunk ugye, akkor az egzakt tudományokon kívül sehol semmiben sincs helyes-ség, végülis a történelem a maga “valóságaival” is csak nézőpont kérdése, sőt a domb-hegy dolog is relatív, és Izéné Izéfi Izéke meg rajongói szerint az ő verse egyenértékű a József Attiláéval, mert abban pont azt és pont úgy sikerült kifejezni, amit akart, csak épp a kritika érzékelte és értékelte másképp.
E.(Quote)
De Bendegúznak igazat adok, és én sem kívánhatnék többet a nyelvhasználóktól: legyen öltönyük a szekrényben, mielőtt úgy döntenének, hogy pólót viselnek…
Jó kis bevezető! Nagy és tenyérösszedörzsölgetős kiváncsisággal várom (esetleg várrom) a további folytatásokat, már csak annak tükörében is, hogy kedvenc relativista nyelvművelőm, nyelvészem, Nádasdy Ádám egy jó fél éve leszakadt a Magyar Narancsról, és nincs már ott az a remek cikksorozata (amiért sokszor csak azért érdemes volt megvenni a MaNcsot…)!
Ezen meg, mint nyelvműveléssel foglalkozó téma bevezető mondata igen jót derültem: “Na, ezzel beleszaladtam a nyelvművelés nevű csodába, ami majd egy későbbi poszt tartalma lesz, és ami már a régen dédelgetett nyelvtörténeti fejtegetés előszeleként fog itten fujdogálni.” Pécsi Marcell(Quote)
E.
Több dolog is van itt, ami engem is beleránt kissé a vitába, holott… Holott többféle álláspontos is vagyok, valamelyest mindőtökkel egyetértek, legalább is bizonyos pontokon egészen bizonyosan.
Egyrészt teljesen elkötelezett híve vagyok Nádasdy tanár úr nyelvesztétikájának; nyilván az ő szórakoztatva tanításának is köszönhető, meg a személyes rokonszenvnek is, hogy nyelvhasználatról való kérdésekben az ő véleményével értek egyet. Másrészt végzettségemet tekintve magyartanár vagyok – aki negyedik éve nem tanít (a szakmájában) -… Harmadrészt valóban tudok az öltönyömről, azt is tudom, hogyan kell viselni, meg azt is, mikor célszerű abban járni, sőt még szeretem is viselni; de legalább ugyanennyire szeretek pólóban is járni. Igen, persze ez abból is fakad, hogy tudomásom van róla, hogy az öltöny milyen és mire való. Ezzel együtt nem csak azt érdemes megatnítani egy gyereknek, hogy mi az az öltöny, milyen benne lenni, mire való, mikor kell viselni, hanem azt is, milyen jó egy pólóban lazán mászkálni, vagy csak elvegyülni a társaságban.
Tisztelem nyelvvédő álláspopntodat, de hidd el, a nyelv nem szorul védelemre!
Mindazonáltal – mégha jómagam (az öltöny ismeretében is) is szívesen írok direkt “rosszul” vagy gyanúsan is olyik alkalommal – szíven üt, ha harcos-kardos módon védelmezel valamit, de te magad is vétesz az ún. helyesírás ellen: pl. “helyes-ség”, “akár-mi”, stb. Persz, ha ezek netán valamiféle kiemelések akartak lenni és nem következetes rosszul írás, akkor bocs, nem szóltam. Illetve de, akkor is szóltam, csak akkor stiláris “hibáról” van szó. Pécsi Marcell(Quote)
Hát az akár-mi és helyes-ség azok direkt
kiemelések akartak lenni (elsővel játszani, másodikkal utalni akartam), de azt ennek ellenére semmiképpen sem merném mondani, hogy az én helyesírásom mindig tökéletes. Sajnos nem mindig sikerül, de a szándék és próbálkozás megvan, figyelek és utánanézek, ennél többet én sem várok el senkitől. A merev ragaszkodásnak és vaskalapos magyartanárkodásnak én sem vagyok híve, de azért szerintem nem mindegy, hogy valaki vacilál az egybeírásokon vagy a helyragokat keveri. E.(Quote)
Na, személyemben egy kórosan helyesírásfüggővel (egybe írjuk, mivel bár hármas összetétel, de mint “helyesírásfüggő” csak hat szótag, a rag pedig ez esetben nem számít – no, ezt csak jelzésképp
) találkozhattok. Tehát bár nyilván a hülye meg a hüje között én se “hallom” a különbséget, de biztos hülyét kapok, és még véletlenül se hüjét, ha utóbbi formában látom.
Sárhelyi Erika(Quote)
Az egybeírás, különírás, kötőjelezés esetében valamelyest elnéző vagyok, de az egyéb helyesírási hibák, pláne beszédbeli hibák igencsak bosszantanak, így például az említett “boltba vagyok” is. Mert ugye, még véletlenül se mondjuk azt, hogy “elmegyek a boltban”. Ha ilyen hülyeséget nem mondunk, akkor a másikat miért?
De a kedvencem az “eszek-iszok” – és ebből a szempontból nagyon nem érdekel, hogy mikortól él az “eszem és iszom”, szerintem ez így szép. Talán mert már anyám is így mondta, és én is kijavítottam a fiamat az első pillanatól, ahogy beszélni kezdett. Aki persze azt hallja otthon rendre, hogy “iszok má egy sört”, az nehezebben fogja megérteni, hogy valójában nem beszél, csak mozog a szája. Lehet, hogy túl szigorú vagyok, de én már nem változom
Ha már ennyire, akkor biztos nem vennék zokon a srácok, (én kifejezetten örömmel venném)ha írnál egy esszét (vagy posztot vagy mit) a tárgyban. Komolyan kíváncsi lennék rá. Nem tartom magam gigászi sutyeráknak, ( mint általában a sutyerákok
) de nem értem ezt a különbségtételt. A magam részéről használom a “k” végződést, pl. a konyhába kikiabált kérdésre adott válaszok esetén: Mit csinálsz? Iszok. Az “iszom” esetében folytatást vár a bot fülem: Iszom a söröm. (ha már szóba került 
)
Menthetetlen vagyok?
Káin(Quote)
Hát, Era, márpedig ilyet lehet mondani…
Pécsi Marcell(Quote)
Csak hát az ugye teljesen mást jelent
Marci, nálad a pont
Ez velem ott még nem fordult elő, ezért nem jutott eszembe ez az aspektus 
Sárhelyi Erika(Quote)
Káin, nem tudnék e tárgyban (sem) esszét írni, de az biztos, hogy én sose iszok
Az viszont nagy hiba, kedves Erika
Falcon(Quote)
Akkor ezért nem használod soha
Káin(Quote)
Na jó, időnként. Amikor dínok-dánok
Sárhelyi Erika(Quote)
Erika, egyébként mi a véleményed Nádasdy Ádám nyelv-felfogásáról? Én egészen sokáig, már majdnem-felnőtt koromig úgy gondoltam, nálam van az igazság nyelvészeti ügyekben, és komolyan úgy gondoltam, hogy oltalmaznunk, sőt oltalmazNOM kell. Aztán egyszercsak nem úgy gondoltam. De ez volt az utolsó köpönyegforgatás, igérem. Mot már ellened harcolok
Falcon(Quote)
Sűrűn válaszolok egymás után kettőt, ez olyasféle taktika, amit az állatvilágban figyelhetünk meg, felfújom magam, hogy félelmetesebb legyek
De ezt gyorsan bemásolom ide, Marcell kedvence, a Modern Talking a Mancsban egy alkalommal pont a -ba/-be kérdést tárgyalta. Csak a végit vágom ide.
Falcon(Quote)
Kedves Falcon, ellenem nemigen tudsz harcolni, mert nem szeretnélek meggyőzni, hogy márpedig nálam az igazság ez ügyben
Ahogy Te mondod, mindent lehetne akár a kiejtés alapján írni, de már mindjárt bezavarna akkor például a “vazsgolyó”, meg a “vas”. Vagy akkor felejtsük (felejcsük) el azt, hogy szótő, meg toldalék, meg rag stb.? Persze, a rendőr nem írna föl, meg a válság se lenne tőle mélyebb, de én valahogy ragaszkodom a kis hülye szabályainkhoz :/ De mind mondottam, nem kívánlak meggyőzni arról, hogy márpedig szabályokra szükség van – sőt, biztos vagyok benne, hogy az lenne ma a legtutibb oktatási miniszter, aki sitty-sutty eltörölné a Magyar Helyesírás 11. kiadását -, mégis, amíg ezek a helyesírási szabályok léteznek, addig illik, sőt sok esetben célszerű betartani őket (hogy csak a másik felvetésedben említett adott/adót stb. példákra gondoljunk). Sárhelyi Erika(Quote)
mind mondottam = mint mondottam
Sárhelyi Erika(Quote)
Na, egy ilyen érvre vártam már
)
Falcon(Quote)
Nem akarlak én meggyőzni, az én szememnek is kedvesebb egy “helyesen” írt mondat, magam is igyekszem. Inkább maga az elv érdekel engem, hogy végül is mitől, kitől függ, hogy leigénytelenezünk valakit. Van-e rá valóban jogunk, ebben a kérdésben. (Noha már látom a választ: büdös is lehet valaki a törvény szerint, mégis igénytelen
Továbbá meg: vazsgolyó vagy vasgolyó, rendben, no de mi van a lélegzettel? Szóval van a szóelemző írásmód (büszkék vagyunk rá), meg van a fonetikus (erre is). És vannak a biflázandó szabályok, mert a logikát e kettő együttes alkalmazásával száműztük
No igen, a lélegzet “g”-je kardinális kérdés, sokan lélekzetnek is írják. De miért kéne tulajdonképpen “k”-val írni? A léleknek mi köze a levegővételhez? Éppen hogy semmi
Sárhelyi Erika(Quote)
sziasztok!beléphetek egy kis csevire?klara klara(Quote)
Hát semmi, de a szótöve neki a lélek, akkor is. Gondolom a teremtés légbefúvós technikája bújhat meg emögött (vagy nem). Falcon(Quote)
Szerintem meg a lélegzet a levegő “g”-jéhez kötődik (vagy nem)
Sárhelyi Erika(Quote)
Hm, kicsit sokat szerepelek mostanában
klara, a félreértések elkerülése végett: ezzel a címmel tegnap valaki robin hood néven akart regisztrálni. Cselekedj belátásod szerint, de tudd, hogy teljesen hülyék még nem vagyunk. Falcon(Quote)
Teljesen mindegy végül is, ma “g”-vel kell írni. Aztán van, aki mérges, ha “k”-val írják, van, aki kevézsbé
Falcon(Quote)
Szia ERIKA,nagyon szeretem verseidet,nagyon sokszor olvasom.
Nagyon nagy rajongód vagyok,és szeretnék tanulni Tőled.ÉN most járok a gimibe,és Petőfi a kedvencem.,de nem is merem mondani,mert kicikiztek érte..jajj,-bocs–tegezhetlek?
kérlrk válaszolj,nekem nagyon fontos ,én is írok verseket klara(Quote)
Nem: az írásban jelöletlen (illetve jelen példában már éppen hogy jelölt) zöngésség szerinti részleges hasonulásról van szó (pont mint a [vazsgolyó] esetében).
Pécsi Marcell(Quote)
Két, ellentétes zöngésségű msh. áll egymás mellett egy szóban. Ilyenkor általában hátulról előre hatnak az erők; jelen esetben a -k zöngétlen, a -z zöngés msh. A -z áll hátul, tehát az az “erősebb”, és a maga zöngésségéhez igazítja az előtte álló “gyengébbet”. Amely kiejtésben megkapja zöngés/zöngétlen párját; azaz -k-ból -g lesz. (A vasgolyónál meg -s-ből -zs!)
Ilyen egyszerű ez
Marci, engem meggyőztél
Sárhelyi Erika(Quote)
Marcell, ezt mind értem, sőt tudom. De hogy jön ez a szótőhöz, mármint ahhoz, hogy miért is a lélek a lélegzet szó töve?
Falcon(Quote)
Egyszerűen. Ahogy te is írtad: a lélek a szótő.
De ezt találtam:
“A hang szentségének, mint általában mindennek az ún. primitív ember gondolkodásában,
roppant logikus magyarázata van. Az ősi gondolkodású ember – a Biblia tudósításához
hasonlóan, amely szerint az idők kezdetén Isten lelke lebegett a világ felett –
a leheletet a lélekkel azonosította. Természetes következtetés ez: régen úgy állapították
meg, meghalt-e valaki, hogy tükröt tartottak a szája elé, és ha nem homályosult el
a tükör lapja, nyilvánvalóvá vált, hogy a lelke elszállt. A lehelet-lelket (amely lélegzet is
egyben)a hanggal hozták összefüggésbe, hiszen mi más a hang, ha nem a lélegzet kiáradása?
Könnyen megállapítható, hogy ez a magyar nyelv mitikus tudattalanában is így
van: az ősi finnugor lélek egy lélegzet értelmű lél alapszóra megy vissza (vogul, osztják:
lil). (Megjegyzendő, hogy egészen a 17. századig lélekzet alak volt használatos, de
a szóközepi zöngétlen k – g-vé vált az idők során, mert hasonult a zöngés z-hez.) Hogy
ide tartozik a lehelet is, az jól tetten érhető az ismert árpádkori herceg Lél nevében.
A Lél név lélek jelentésű. Lélnek azonban volt egy másik neve is: Lehel. A legenda szerint
Lél vezérnek volt egy nevezetes attributuma: a kürt. A kürt megfúvásához bő lélekzet szükséges, amikor Lehel megfuvintotta, messziről meghallotta az egész sereg.” (Varsa Mátyás: A legrégibb magyar mítosz in.: Tiszatáj 2008/03) Pécsi Marcell(Quote)
És a link, ahonnan az idézet származik:
http://www.lib.jgytf.u-szeged.hu/folyoiratok/tiszataj/03-08/varsa.pdf Pécsi Marcell(Quote)
Na, akkor olyan nagyot nem is tévedtem? Vagy de?
Falcon(Quote)
szégyelem magam,mert irtam Erika nénininek,tudtam,nem fog válaszolni.azért irok most ide,Falcon bácsinak.tényleg a kedvelem erika nénit,szeretem.beküldhetném egy-két versem…köszönöm.klara
a felhasználót töröltük klara(Quote)