Levél a szerkesztőknek

faus...@gmail.com
A három pont rejti a címet

Login



Kategóriák

Archívum

Terminator Salvation

A McG által rendezett, Christian Bale-játszotta John Connor-os, jövőben játszódó Terminator Salvation-ről mostanában elég sok információ jött össze netszerte, úgyhogy megpróbálom ezeket kicsit összeszedni. Fő forrásunk ez az oldal.

A harmadik epizód persze megosztotta a közönséget, ami egy olyan második rész után, mint a ’91-es Judgement Day volt, nem csoda, de szerencsére nem kell most vele foglalkoznunk, my old Schwarzenegger azóta kormányzó Kaliforniában (nem akármi az az ürge, akárki meglássa icon smile Terminator Salvation ), és bár megy most a találgatás, hogy feltűnik-e ebben az új részben, sok köze nem lesz hozzá. Én persze nem bánnám.

Rögtön hadd kezdjem ezzel a motorral, valami elképesztően jól néz ki.

1  320x240 terminatormototerminator1200 Terminator Salvation

Távírányítású lesz, ezek szerint nem lesz saját agya, vagy a fene tudja. Az lenne pedig csak a móka, ha még gondolkodna is, na most visszaváltok, befarolok itt a sarok mögött és szétcsapom azt a pár embert, akiket már rég látok a jó kis infrámmal. Juj. Mennyire tele van már fegyverrel. Úgy látszik, a Dark Knight-nál bejött ez a motortéma, vagy lehet, hogy Jonathan Nolan amúgy is motorbuzi, mindegy.

Ha már az úriembernél tartunk, aki a forgatókönyvet írja, említsük meg azt a néhány filmet is, ahol hasonló szerepet vállalt: Memento, The Prestige, a már szóba került The Dark Knight. Hát nem mondom… ezek szerint kizárólag jót is lehet írni. Hogy elvállalta a feladatot, az egyelőre bizonyosan a legjobb hír, amit Terminator-ügyben eddig kaptunk (leszámítva persze azt a tényt, hogy készül), és az se mindegy, hogy Christian Bale is miatta vállalta el a főszerepet, legalábbis McG szerint.

2  320x240 christian bale john connor t4 Terminator Salvation

A speciális effekteket a George Lucas-féle Industrial Light & Magic fogja készíteni. Ha a nagy nevek hatása elég volna, akkor erről nem is kéne többet beszélni. Mivel azonban az elmúlt évtized(ek)ben olyan cégek kerültek elő ezen a területen, mint a Gyűrűk Ura-trilógiáért felelős Weta Workshop, érdemes mégis megemlíteni azt a tényt, hogy a Transformerst képesek voltak megcsinálni, amivel — szerintem legalábbis — nagyjából visszavették vezető szerepüket ezen a piacon, de mindeképp a trón közelébe kerültek. Amit nem bánok, mert bizony éjszakákon át képes voltam olvasni ezt a könyvet, és nem akartam elhinni, hogy a Millennium Falcon sokszor csak festve volt.

Jómagam már a Judgement Day után arra gondoltam, hogy ideje volna egy olyan Terminator-filmnek, mely végre a jövőben játszódik, és megmutatja, hogy mi az, amitől Sarah Connor meg a nézők olyan nagyon rettegnek és amit jobb lesz elkerülni. Mert az első két részben még nagyon jó volt ez az időutazósdi, sőt szerintem a harmadik rész a maga előre meghatározott filozófiájával sem volt annyira rossz, mint a fogadtatása, azért azok a jelenetek, amikor kopnyákon át mászkáltak a gépek a jövőben, tényleg nem voltak akármik. Hogy ennyire sötét tónusúra festi-e McG a filmet, nem tudni, bár ha hű akar lenni a Cameron-féle hagyományokhoz — melyekben végül is elég nagy bajt tudott okozni egyetlen gép, na jó, kettő –, akkor kénytelen lesz. Remélem, menni fog neki. Én egyelőre bízom a dologban, momentán az idei év legnagyobb durranását ettől a filmtől várom, már ami a sokszor, haverokkal — vagy éjszaka egyedül sokadszorra — nézhető flmeket illeti. Hajrá.

Olvasson még!

You must be logged in to post a comment.