Nem is tudom, milyen viszony fűzi ezt az embert a filmhez, de hogy nagyon érzi az egész dolgot, az bizonyos. Ha leszámítjuk az első érát, akkor is milyen filmek jutnak eszünkbe… Unforgiven, The Bridges of Madison County, Mystic River, Million Dollar Baby csak kapásból. És itt ez az új. Megint egy olyan film, aminek ha csak a sztoriját ismerjük, úgy tűnik, számtalanszor láttuk már, a Karate Kidtől kezdve addig, amikor az ifjú Darth Vader építi a házat, de persze a trailer azért megmutatja, hogy kicsit dark itt a helyzet.
Adott ez a vén farok, a koreai háború veteránja, kiállhatatlan, bűneit önmagának megbocsátani képtelen mogorva valaki, akit halálra idegesítenek a feketék, zsidók, ferdeszeműek, mindenki, még a saját (amúgy elég majom) családja is. Aztán persze az egész környék tele lesz kínaival, és barátságok szövődnek, meg ellenségeket is talál magának az új szomszédságban, szóval elindul a szokásos dolog, hogy a szőrösszívű szomszéd bácsi igazából milyen jó arc, aki a jó ügyért harcolni is fog újra, de itt jön Clint Eastwood, a zseni. Azt nem mondom, hogy a boxolós leány történetéhez fogható brutális csavarral dolgozik, de megint egy pillanat alatt vált át a szirupból valami sokkal mélyebbe, valami sokkal komolyabba, ami aztán visszamenőleg tesz elfogadhatóvá egy csomó dolgot, amik az első 15-20 percben olyan gagyinak tűntek, hogy már-már azt hittük, most nem sikerült, Clint bácsi, de persze hogy sikerült, de még hogy. Nem tudom megfejteni, miért, de Clint Eastwood, úgy tűnik, nem tud hibázni. 9/10.
Nem tudom, hogyan csinálja, de nagyon érzi a dolgot, állat jó ez a film (is). Attól tartok, Eastwooddal egy igen markáns típus fog végleg eltűnni, mert az a fajta fickó, aki képes még az olyan, manapság igen közhelyes fogalmakat újra megtölteni tartalommal, mint barátság, becsület, férfiasság. És nem lesz még egy alak a filmtörténetben, aki képes ilyen megingathatatlanul szikáran kijelenteni kicsivel a katarzis után, hogy “nem vagyok jó ember”, ez biztos.