Új dolog, eddig albumról meg zenéről nem írtunk. De hát ifjúkorunk nagy zenekara csak kiadta az albumot, amire tizenöt éve várunk. Tudjuk, persze, hogy mindenki elment, kivéve Axl-t (meg Dizzy Reedet, de ő meg csak a Use óta van), és hogy Slash de nagyon fog hiányozni. Én mindig úgy tekintettem a dologra, hogy Slash egy médiafigura, könnyen felismerhető, mint a Coca-Colás üveg, egy stilizált rajz is elég, cigi, cilinder, haj a szembe. És persze, nagyon jó gitáros biztosan, sőt írt is pár számot Axl-lel közösen, de amikor azt mondják, az új albumról nagyon hiányzik, abban egyfajta megjátszást érzek, mert szerintem széles e határba kevesen vannak, akik felismerik, hogy ő játszik. Na ennyit Slash-ről.
Viszont volt ott Rose-on kívül 1-2 ember, akik bizony kellenének. Izzy és Duff leginkább. Ez a hármas (Rose és ők) olyan dalokat írt, maradjunk most a Use your illusion-nél, hogy tényleg csúcs. Na jó, itt van egy kis probléma, mert Slash is benne volt vastagon egy-két óriási nóta megírásában, de már olyan jól összeszedtem, hogy mit gondolok róla, hogy nem törlöm ki.
Axl bizonyára kiállhatatlan figura, vagy nem tudom, mi az ok, de biztos, hogy 1996-1997 felé a banda elkezdett foszladozni, és rövid idő leforgása alatt tulajdonképpen meg is szűnt az a Guns N’ Roses, melyet ismertünk és szerettünk, noha hivatalosan sosem oszlott fel. Ennek gondolom az oka elsősorban valami jogi ügyeskedés, melynek révén Axl magánál tarthatta a nevet. A többi komoly figura viszont a Velvet Revolver nevű formációban tolja, de hiába, a márkanév erősebb a zenében is, mint bármi más, így aztán a 90-es évek elejének sikereit megközelíteni sem tudták ezzel az új bandával. Néha az is eszembe jut, hogy az efféle zene, az életvitel és minden együtt, ami egy igazi tökös rockbandához hozzátartozik, mint Jockey a Dallashoz, már idejétmúlta, kicsit Don Quijote-szerű dolog. Cigizni már nem menő, hogy tömören foglaljam össze.
No, lényegtelen is a dolog, végül is a fontos az, hogy Axl nem hagyta annyiban, új tagokat szerzett, és csak megírták-kiadták-kiszenvedték ezt az új albumot.
Hát, nem Appetite for Destruction vagy Use your Illusion, az biztos, még akkor sem, ha tudjuk, hogy el nem ismernénk a világért sem, hogy van olyan jó, ha úgy volna is.
Az az érzésem, miközben hallgatom, hogy a hosszú évek alatt Axl leült és meghallgatta a nótáikat sorra, és próbálta vegytisztán kisavazni belőle azt, amitől sikeresek voltak, amitől ők voltak a Guns. Így aztán mire az album feléhez érünk, a November Rain-t, a Sweet child O’Mine-t és az Estranged-et kb. háromszor halljuk, de sosem olyan jó, mint az eredetik.
Különösen a harmadik szám, a Better emlékeztet a régi Guns-ra, az a hullámzó dallamvezetés, ami vitathatatlanul a Sweet Child O’Mine-ban érte el a csúcsot, köszön vissza és teszi végül is élménnyé ezt a nótát is. De az egész album összességében valahogy idegesítő, oda kell rá figyelni, ami persze nem volna baj, de még ha odafigyelünk sem tudjuk átadni magunkat a zenének, inkább egy-egy disszonáns, már-már erőszakos megoldás olyan grimaszokra késztet, mint Hannibal Lecter tanár urat a náthás fickó.
Még egy dalra szeretnék kitérni, ez pedig a This I Love. Ez teljesen új szín számomra, és nem is tudom hova tenni. Gyönyörű dallam, egy Justin Timberlake-lemezre nagyszerűen felférne a Cry Me A River után vagy ilyesmi, de ide nem való, hiába is mutatja meg benne Axl, hogy egyébként nem túl kellemes hangjával milyen nagyszerűen tud bánni. A zongorás prüntyögés alatta, meg a hegedű-féle cincogás (valahogy nem tűnik igazi hegedűnek, de nem néztem utána) nem áll össze egy olyan egésszé, mint… és itt sorolhatnánk azokat a számokat, melyekben mindezt valódi kompozícióvá gyúrták és ütött is, ahogy kell.
Végül tömören a három kedvencem az albumról:
1: Street Of Dreams — szerintem messze a legjobban sikerült, bár az Estrangedet és a Civil War-t itt hallottam először a lemezen.
2: Sorry — Elsőosztályú Axl-szövegek (remélem ő írta 
), új, nem megszokott hangzás, aránylag kevés fölösleges hangszer-burjánnal.
3: This I Love — sajnálom, de nem tudok szabadulni ettől a dallamtól, minden baja ellenére szívesen hallgatom meg.
|
|||||
Guns N’ Roses: Chinese Democracy10 comments to Guns N’ Roses: Chinese DemocracyYou must be logged in to post a comment. |
|||||
|
Copyright © 2012 Faustus - All Rights Reserved |
|||||
Na hát látom, Slash virtuozitása nem annyira egyértelmű számodra, mint számomra. Pedig hogy a Coca-Colás példánál maradjak, ha szereted ezt az italt (én mondjuk nem nagyon, a Guns-t viszont annál inkább), akkor a teljességhez hozzátartozik az ún. “klasszikus” üvegecske is, amiben adják. Pláne, hogy Slash nem csak szimplán a Guns N’ Roses Coca-Colás üvege volt, hanem alapvető komponense is, mint ezt magad is beláttad némi utánolvasást követően. Persze mindettől függetlenül Slash szimbólum volta vitathatatlan, és hát a játéka… Én bizony kegyetlenül hiányolom az “új” albumról. Minthogy nem vagyok zenész, és nem vagy csak igen kevéssé értek a dolog technikai részéhez, azt tudom mondani, hogy Slash dinamikája és sajátos kifejezésmódja mindenképp hiányzik a Chinese Democracy-ról. Talán pont ennyivel több ő egy átlagos gitárosnál.
A két szürke eminenciás, Izzy és Duff hiánya leginkább abban mérhető, hogy a régi idők szelleméhez mérten most sem engedték volna megvalósítani Axl egy-két (na jó, igazából elég sok) hajmeresztő ötletét. És ez bizony nagyon ráfért volna a Chinese Democracy-ra. Apropó, ha már a címnél tartunk, meg tudja mondani valaki, hogy a hangzatosságon kívül milyen egyéb célt szolgál?
Ugyan nem vártam túl sokat ettől az albumtól, mégsem azt kaptam, amit vártam (ha úgy tetszik, kötött pulcsi volt az xbox-os dobozban). A számok felét nagyjából ismertem már, hála az évek óta neten keringő kalóz verzióknak, melyek egyikén a Better legalább 15 perces volt és sokkal nyávogósabb, szóval ha innen nézzük, akkor jó, hogy újrakeverték, masterelték meg mittudomén még mi, ugyanakkor valószínűbb, hogy az a brutálhosszú verzió nem volt több puszta nyersanyagnál, előbb-utóbb úgyis valami hasonló lett volna a sorsa.
Sajnos teljes mértékben egyet kell értenem azzal, hogy ez az új album nem más, mint a G N’R Axl Rose értelmezésében. És szinte látom én is őt Los Angeles-i luxusvillájában a hifi előtt üldögélni, miközben a régi számokat hallgatja; egyedül abban nem vagyok biztos, hogy az eltelt nem kevés idő alatt túlnyomó részt ezzel foglalkozott volna. Mert a Chinese Democracy nem sikeredett túl kiforrottra — mindvégig ott bújkál a háttérben a kissé megkopott, saját bizonytalánságait leplezni próbáló Axl alakja, egyúttal a hétköznapok rutinja, és pont nem a jó értelemben: elszenvedői vagyunk mindennek, nem résztvevői.
Azért tényleg van pár jó szám az új albumon, a Chinese Democracy annak ellenére, hogy tartalmilag egy lagymatag cumshot a kínai diktatúra arcába, zeneileg legalább zúzósra sikeredett. Aztán ott van a Street of Dreams, ami a leginkább emlékeztet a régen volt nagy zenékre, a Sorry-nak minden nagysága ellenére is inkább valami olyan címet adtam volna, hogy Elsewhere, a This I Love-tól meg egyszerűen sikítófrászt kaptam.
Végezetül annyit mondanék még, hogy a Chinese Democracy ha másra nem, arra mindenképp jó volt, hogy egész pontosan kiderüljön, mennyi része, illetve milyen szerepe volt Axlnek a régi Guns-ban. Bár azt hiszem, e megállapításom olyan, mintha azt mondtam volna, hogy a Hold látszik a Földről, viszont nagyszerűen illeszkedik a szóban forgó album gondolatvilágához.
Azt fejtsd ki egy kicsit, hogy “kiderüljön, mennyi része, illetve milyen szerepe volt Axlnek a régi Gunsban”. Nem világos teljesen.
Hát van egy olyan sanda gyanúm, hogy Axl arra se vette a fáradságot, hogy kicsit újraértelmezgesse a Guns-t, önmagát próbálja folyamatosan újraértelmezni, hellyel-közzel sikeresen. Mindezt összehasonlítva a régi számokkal talán látható, hol ér véget Axl és hol kezdődnek a többiek. Erre gondoltam.
Hmm. És hol? Ebből az az érzésem, hogy szerinted Axl a régi Guns-ban is annyi volt, mint itt, csakhogy ott voltak a többiek, és azért volt olyan jó az a zenekar.
Igen, valami ilyesmi. Ez az album tele van olyan húzásokkal, amik mondjuk az Appetite-on, de főleg a Use-on is megvoltak, viszont nem ilyen mértékben/arányokban.
Te, dinamizmus (rákkendról) ellenben alig-alig van itt és nem Slash miatt. Nem tudom, egyetértesz-e…
A másik meg a country. Alapvetően nem szeretem, ha az ilyen kettőt-jobbra-kettőt-balra csűrdöngölős értelemben vesszük, de a Guns jól csinálta, Kenny Rogers jut róla eszembe. Az ember szinte érzi a szájában a whisky meg a dohány ízét, látja a végtelen búzamezőket, olykor feltűnik a semmiből egy-egy vonat. Látom ahogy ezek mondjuk ülnek egy kocsmában és azon morfondíroznak, hogy milyen régen voltak már nővel. Aztán az egyik eltűnik vagy egy hétre és amikor visszajön, szűkszavúan annyit mond csak, hogy befutott egy nő. A többiek biccentenek, és iszogatnak tovább. Aztán eszébe jut valakinek, hogy zenélni kéne. Zenélgetnek, írnak egy-két számot és az egyikben ott az a nő meg hogy mi is történt. Nem egy számukban (Nightrain, You Ain’t The First, 14 Years, és igen, még a Patience-ben is) érzek valami ilyesmit és valahogy így is kell ezt. Hiányzik is fenemód.
Dinamizmus? Nem tudom, az nincs-e vagy valami más. Mindenesetre valami tényleg hiányzik, nevezhetjük dinamizmusnak is. Viszont szerintem a Guns nem csak annyival volt több, hogy Axl mellett ott voltak Duffék, hanem maga Axl is sokkal jobb volt akkor, elég ha csak az Estranged-re gondolunk, ami — nekem — a legnagyobb számuk, és nagyjából Rose műve.
Írtam is, hogy “ott bújkál a háttérben a kissé megkopott, saját bizonytalánságait leplezni próbáló Axl alakja”. És hát igen, hol van már az Estranged mélysége/magassága?
Country-ról mit gondolsz?
Na igen, a countryt mondtad már régebben is. Nem tudom, igazából, hogy mi is a country. De amit lefestesz, az valószínűleg fedi / fedné a jó country-zenét, Kenny Rogers meg még páran odatettek rendesen, és ja, helyenként a Guns is hozza ezt, bár… Ez a country nekem olyan igazi tökös Dél-USA, nem pedig a Los Angeles-i pezzonovante, amik voltak a Guns is sokszor, látványos whiskey ide vagy oda. Igazából mindig kételyeim voltak, hogy ebben az egész stílusban, amit mutattak a klipekben, a koncerteken, a szövegekben, nem az imidzs volt-e inkább vastagon benne, mint a valóság.
A zenéjükből érzem, nem a régi imidzsből. Abban tényleg elég sok majomkodás volt. Meglehet különben, hogy az általam említett dolgok nem tudatosan voltak benne a zenéjükben, ezért nem tudok szabadulni tőlük.
[...] a maga dolgait a Chinese Democracy-val, akkor ő miért ne tehetné, s igaza is van. Korábban témáztunk már a Gunsról, meg arról is, ki mennyit tehetett hozzá a sikerhez, Falcon szerint Slash mindig is inkább csak [...]