Lelkünk merjen a végtelennel eggyé válni?
Úgy látszik, ez a késő őszi idő a műhelymunkát hozza ki az emberből. Nemrég szólt Falcon, hogy megvannak a versek, gyorsan megnéztük őket: tényleg jók. Mondtam neki, hogy akkor teheti is ki őket ide a Faustusra, de valami miatt nem jutott még odáig, hát gondoltam, kiteszem akkor én. Ez azért is jó, mert saját magamat javíthatom, ugyanis kiderült, szó sincs róla, hogy az eredeti verset elkevertük volna, ott pihent az szép csendben Falcon gépén a saját alkotásainkkal egyetemben. A keletkezési körülményekkel kapcsolatban annyi rémlik, hogy mikor ráakadtunk a Költőnő versére, mindkettőnknek feltűnt, mennyire nincs jól megírva a benne rejlő lehetőségekhez képest. Úgy döntöttünk hát, hogy újraírjuk, megtartva az eredeti szimbólumrendszerét, és nagy egyetértésünkben megállapítottuk azt is, hogy ez a szimbólumrendszer legjobban a romatikára hajaz, legyen hát a romantikus stílus a szövegformáló erő. Így is történt, én megmaradtam a byronos, lermontovos vonalon, míg Falcon zárlata már némiképp a “modern ember létproblémáit” feszegeti.
Költőnő: Éji vágy
A szél pihen az égen, a parázs a tűz ölén,
A víz a tó medrében – az éj így nőtt körém.
A víztükörből látom, a hold fentről figyel,
Mint moha a fákon, szívemhez oly közel.
Csend van, és a messzeségben halk dallam száll,
A szikrát nézem hosszan, mi reményre vár.
Hogy lehessen láng, majd tűz, és forró fergeteg,
Felégetne mindent! S a szívem megremeg…
Egy könny is arra vágyik, hogy engedjem el,
Lenne ő a folyó, vagy tó, vagy lenne tengerem…
Hatalmas víz, mi rabul ejt, és segítené lelkem,
Hogy elmerülve benne, a végtelen befedjen…
De ki őrzi az álmot, mikor az este csenget…
Ha eltűnünk a semmiben, s a világ el nem enged…
Tán jobb lesz úgy, de addig kell még nagy dolgokat látni,
Hogy a lelkünk merjen a végtelennel eggyé válni…
| Bendegúz: Éji vágy A szél halkan piheg az égen s alvó parázs a tűz ölén, a víz álmos tó medrében – pont így nő az éj is körém. A sima víztükörből látom: a telihold fentről figyel, mint zöld moha a faágon, szivemhez oly közel. Csend van – szinte belém harap, Ez a könny is arra vágyik: Az álom őrzi az estét, |
Falcon: Éji vágy A szél az égen úgy pihen, mint hunyt parázs a tűz ölén, tó medrében méla víz – így nőtt a csöndes éj körém. A víztükörben látni, hogy fentről a hold némán figyel, mohák a tölgyfa oldalán – szivemhez épp ilyen közel. Csend van, csak onnan messziről Szemembe szállt most tán a füst? Az este hogyha itt terem, |
Tetszett ez a játék is
Az eredeti vers első két versszaka nagyon tetszik, a másik kettő határozottan gyengébb, de ezt talán maga a szerző is érezheti.
A két verzió közül, amit írtatok, hozzám Falconé áll közelebb, talán a dallama vagy az íve miatt, de kivetnivalót Bendegúzéban se találok. Szerintem a szerző örülne, ha tudnátok, hogy már parafrázisok is készültek a verséből
“örülne, ha tudná” természetesen…
vagy meg is őrülne