E vers közlése — és fontos szó a közlése, hiszen a vers maga vitán felül állóan nagyszerű — mellett és ellen is tudnék érveket sorakoztatni, ha ezen a blogon a politikának komolyabb teret engednénk. Viszont igyekszünk ettől a továbbiakban is tartózkodni, már amennyire irodalmilag ez lehetséges. És hogy mennyire nem lehetséges időnként — szerencsére, mert különben csak a saját hülyeségei közt forgolódna végül az irodalom, ami senkinek se lenne jó –, arra ez a mű az egyik legjobb példa. Szóval kommentár nélkül, csak egy pontos címzett nélküli ajánlással egy tőlünk északra elhelyezkedő ország egy bizonyos polgárának, szeretettel:
József Attila: Nem, nem, soha!
Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!
Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!
Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!
Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.
A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.
Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!
OFF
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük, Slota! soha Árpád honát!
ON