Mindig úgy hittem, Sarah Jessica Parker lófejéről előbb írok pattogós kritikát, mintsem bármit is az ominózus sorozatról, de ha már néhányszor elszenvedője lehettem az általa okozott élménynek, miért is ne: klaviatúrát ragadok és én leszek az ördög ügyvédje — vagy ha úgy tetszik, Carrie Bradshaw kritikusa — néhány közepes mondat erejéig.
Szóval nőkről nőknek férfi szemmel, avagy Szex és New York, a film.
A leosztás a szokásos: a nőknek tetszik, a kritikusok fanyalognak. Kritikusként én is elmondhatom, hogy a filmet műfajilag besorolni lehetetlen, bizonyos jelentek drámaibbak, míg mások a vígjáték felé húznak, mégis tény, hogy tiszta formájában egyik sincs jelen a filmben. Elmondhatom, hogy a szereplők játékán meglátszik, hogy nagy nehézségek árán és még nagyobb gázsit ígérve trombitálták össze őket, ráadásul ki tudja, mi miatt még, de az általuk megformált mind a négy karakter sokat veszített kezdeti, sorozatbeli vitalitásából és eredetiségéből. Lépésről lépésre lekövethetném a cselekmény menetét, s magyarázhatnám, az egyes jelenetekben mi sikerült jól, és mit szúrtak el, mégsem teszem. Nem teszem, mert tanult kollégáim úgyis megtették már helyettem, másrészt mert az embernek legalább egy dologgal tisztában kell lennie Szex és New York-nézés közben: a négy karakter a 20. század nőmozgalmainak és egyenjogúsági törekvéseinek egyenes ági leszármazottja, ha úgy tetszik, minden mai nőben ott van Carrie, Samantha, Charlotte és Miranda, igaz, más-más arányban. S a sorozat nőnemű rajongói tisztában vannak azzal is, hogy csak csínján az analógiákkal, mert a sorozat világa tkp. egy miniverzum, szóval egy kicsit mindenki benne van, és egy kicsit mégse. S aki éppen nem úgy járt, mint hősnőink, az örül neki és pont emiatt nézi, aki meg hasonló cipőben van, az örül neki, hogy nem csak ő, hanem mások is szenvednek. Még ezek a nagyszájú New York-i picsák is, pedig pénz meg presztízs van szarásig. Apropó szarás: bárki mondjon bármit, az a poén ült. 
Két dolog van, ami megnehezítette a film élvezhetőségét, s ami miatt jóindulatúan is legfeljebb közepesre értékelhetem az összbenyomást, amit a film bennem mint naiv szemlélőben keltett. A egyik nagy baj a viszonylag hosszú játékidőhöz képest a film cselekménymentessége volt: az alapprobléma végig az, hogy Carrie vajon mikor megy végre feleségül Mr. Bighez, s ehhez képest a másik három nő életének történései másodpercekre villannak csak a néző elé. Ráadásul az egész film belefért volna egyetlen epizódba, legfeljebb gyorsabban — pontosabban szólva: egyáltalán! — pörögnek az események, s én is hamarabb szabadulok.
A nagyobbik probléma mégsem ez, hanem az, hogy a konfliktushelyzet, amire az egész film épül, véleményem szerint a legnagyobb erőlködéssel sem nevezhető érvényesnek, hogy a katarzisról mint olyanról már ne is beszéljek. Ez a film talán az egyetlen része az odüsszeiának, melyben Big abszolút jófej és teljesen korrekt módon viselkedik. Mégis az első és az utolsó tíz percet leszámítva végig ő a szemétláda, pedig Carrie nagyzási hóbortja és énközpontúsága miatt fut zátonyra az első esküvő, ezt még a vak is látja. Partnerség? Seggem. Szóval Biget kellett volna utálni, de ez nekem minden igyekezetem ellenére sem sikerült.
A másik borzasztóan gyenge fogás Miranda figyelmeztetése volt: sem férfiként, sem nézőként nem hittem egy percig se, hogy egy őszinte és mély elhatározást néhány, fortyogó dühben fogant szó megingathat. Nem, kérem, ilyen nincsen. A készítők mégis komoly szerepet próbáltak szánni ennek az elejtett mondatnak, olyannyira, hogy még az IMDb szinopszis-írója is bedőlt neki. Hiba volt pedig.
Illene még ide valami lezárást is írnom, de legyen most az a lezárás, hogy nincs lezárás. Különben a film végéhez érve valami hasonló volt a benyomásom az egészről: mindenki happy és végre az utolsó szingli, Carrie (hah!) fejét is bekötötték, de az egész sztori valahogy nyitva maradt. Gondolom, az esetleges folytatás reményében, ezért innen üzenem az alkotóknak, hogy igyekezzenek, mielőtt színész- és hősnőink elérik a hatvanat. Mert akkor már ennyire se lesz hihető ez az egész.
Legfrissebb hozzászólások