Most már jó néhány éve annak, hogy megindult a tv-sorozatok új generációja. Valójában innen Magyarországról, nem tv-, hanem warez-nézőként nem is tudom, mikor kezdődött ez, melyik sorozat volt egyáltalán az első fecske. Most, hogy gyorsan átpörgettem az IMDB-t, úgy tűnik, a 24 pl. lehetett ez, legalábbis azon címek közül, amik eszembe jutottak (Prison Break, Lost, Heroes). Bár nyilván nem egyik napról a másikra váltottunk át a Dallasról (és persze az is milyen jó volt).
Az HBO 2002-ben indította útjára a Wire -t, ami az első néhány rész kicsit döcögős indítása után egészen elképesztő magasságokba ér el. A magamfajta gyarló az IMDb userek értékelései alapján ha kell, ha nem előzetes ítéletet alkot mindenféle filmről, és ez egyáltalán nincs jól így, egyre inkább úgy látom. És főleg a sorozatoknál érdekes ez, mert míg egy mozinál ha 8 fölé lövik, általában azért valamit kapunk, addig a sorozatoknál szinte az összes újabb 9 fölött tanyázik. Ez pedig gyanús, hiába vérprofi szinte mindegyik. No de a Wire! Van igazság, kérem. Hogy annyira lehetetlen-e szög tizest szerezni itt mint pl. Nadia Comănecinek, vagy még lehetetlenebb (ez olyan mint a legmaximálisabban, értelme semmi, de egyes futballisták szeretik használni), azt nem tudom, de az öt éve tartó 9.7 önmagáért beszél még akkor is, ha fentebb említett gyanúval kell kezelnünk ezt. Az Eternal September ide is utat talál. Sokmillió légy csak néha téved. Beszéljek már a filmről is, mi?
Hát lássuk csak. Baltimore -ban játszódik, amiről ki gondolná az átlagos (sőt még az átlag feletti) amerikai filmek után, hogy Amerika. Valahogy nem olyan. Ebben a filmben valahogy semmi sem olyan, mint amit megszoktunk a filmeknél, viszont hamar rájövünk, hogy máshol már megszoktuk. Itthon. Vagy otthon. Vagy bárhol, ami a valóságban van valahol. Alapvetően rendőrök és fekete narkóbárók örökké tartó harcáról szól a dolog, egy harcról, melyről már az első képkockák alapján kiderül, hogy úgysem lesz soha vége. I love this job — mondja Kima, a rendőrnő valahol, és valahogy össze is foglalja a lényeget ezzel. Szereti a melót, ami arról szól, hogy küzdenek a rosszfiúk ellen, de ami arról nem szól, nem is szólhat, hogy legyőzzék őket. Mert akkor mi marad a magukfajta rendőrnek, aki éjjel-nappal zsaru, és ez igaz még akkor is, ha éppen kiderül, hogy egyébként tök ugyanolyan emberek, mint mi.
Például a pia. Ha egy amerikai filmben ma valaki az üvegért nyúl, az olyan csehovi fegyver, biztos, hogy van jelentősége, alkoholista az illető meg magánéleti válság meg minden ilyesmire kell rögtön következtetni, mert mi itt Ámerikában csak úgy nem iszunk. Hát pedig de, ugyanúgy, mint itt Európában (mellesleg: a világ alkoholfogyasztásának 50 %-át csakugyan öreg kontinensünk adja, legalábbis egy új felmérés ezt állítja). Este van, vége a műszaknak (Vagy csak éppen a tökük tele van a meddő megfigyeléssel, hiszen nem hogy drogról nem beszél a lehalgatott készülékek egyikén sem a megfigyelt, hanem egyáltalán nem beszél rajtuk), irány a kocsma, ahol jól eláznak, csajoznak, megcsalnak, megcsalatnak, aztán másnap jönnek melózni. De nem összetörve (jó, néha, de hát ha piálsz, másnap fájhat a fejed), nem lelkizve és semmiféle tragédia nem lengi be a napot. Piáltunk, berúgtunk, élünk, ki ahogy tud. És ezt az egész ivós dolgot szívós munkával viszik végig az alkotók, tudván, hogy hosszú részeknek kell eltelniük, mire a néző — még ha nem amerikai, akkor is — rájön, hogy semmit nem akarnak ezzel mondani, csak megmutatják ezt is. Meg a szexet, az egyéjszakás kalandokba folyton és örömmel bonyolódó, de a volt feleségéhez és a gyerekekhez visszavágyó Jimmy McNulty és a többiek mindennapjait, ahogy vannak. Ja igen, és a volt felesége is micsoda szipirtyó, mindenféléket követel a Jimmytől, pénzt meg minden, utáljuk meg minden… de aztán rájövünk, hogy ez is ilyen, ez is így működik valahogy, számtalan ilyen nőszemély vesz körül számtalan olyan (rossz? jó?) embert, mint Jimmy McNulty. Nekem speciel nagyon szimpatikus a fickó és összességében pozitív hős, de van pár olyan húzása, ami miatt simán elhiszem, hogy valaki igennel szavazott akarom mondani hogy valakinek nem rokonszenves.
És minden szereplő ilyen. Szokásos szöveg, de itt tényleg: nem fekete-fehér figurák — jófejek és szenyók –, noha ez a különbség természetesen megvan a két oldal közt. De nem úgy, hogy aki a jó oldalon áll, az egyben a legjobb arc is. Van ugyanakkor egy láthatatlan, sokszor képlékenynek tűnő, de adott helyzetekben azért mindig egyértelmű vonal, amit sosem hágnak át a rendőrök, és ami miatt végül is tényleg megmaradnak jófiúnak.
Van aztán a másik oldal, a fekete bűnözők világa. Előre elnézést, ha politikailag inkorrekt leszek, és kicsúszik a nigga szó, de ezek annyit yo my man-eznek, hogy az emberre ráragad a stílusuk. Na szóval, hogy is állunk ezekkel? Hát úgy, hogy ami miatt számomra a minden gengszerfilmek legnagyobbikát, A Keresztapát néhol igencsak megközelíti a film, az a Stringer Bell-féle vonal. Avon is ott van a szeren, de amikor (hogy miért, azt nem lövöm le) Stringer egyedül marad, vagy még inkább amikor újra nem, az egyszerűen csúcs, azok a finom utalások, amikor olvasni kell (és lehet!) a szereplők arcáról, a ki nem mondottakat kell meghallani és mindazzal, amit már tudunk róluk, össze kell állítani azt, ami majd jön, és végül amikor ez valóban bekövetkezik: kb. akkora öröm, mint egy jól sikerült szkript hibátlan lefuttatása.
De ez a világ egy kicsit talán még árnyaltabb mint a rendőröké. Azt akartam írni, hogy itt ugyanis látjuk a vezetőket meg a katonákat is, de rájöttem, hogy ugyanez a másik oldalon is megvan, ott is felmegyünk egészen az FBI-ig, a polgármesterig, és bizony azok sem kis játékosok. És a legszebb végül, hogy egy csöppet sem csodálkozunk, hogy valahol a 3. évadban egyszercsak ****SPOILER*** Mr. Bell elegáns öltönyben egy asztalnál ül és üzletről beszélget a polgármester valamelyik tanácsadójával.****SPOILER VÉGE**** Vannak tehát itt, a kábítószermaffiában a katonák, akik közt megint van mindenféle, jófej, nem jófej, olyan, akit barátnak is szívesen elfogadnánk és olyan is, akit ellenségnek sem. Ismerős a másik oldalról már. Viszont van itt egy-két olyan figura, akik átlépik, vagy át akarják lépni azt a bizonyos határvonalat, és akkor jön a sok zűr meg a drámák.
A színészek játékáról csak annyit: nem tudom, nem rendőrök és nagypályás gengszterek-e valóban 
Akció nem sok van a filmben, pedig akár el is várhatnánk, hogy legyen, zsaruk, kábítószerkereskedők, korrupt politikusok… De hát az életben sincs minden nap nagy leszámolás meg véres lövöldözések. A sorozat kitalálója egy baltimore-i újságíró, David Simon , aki egy éven át a gyilkossági csoporttal dolgozott együtt, tapasztalataiból pedig könyvet írt. Ez az egy év meg is látszik persze a Wire-ön, de nem ismétlem magam. Az öt évad, ami úgy néz ki összesen lesz, úgy tűnhet, jó sok, de azt hiszem, kevés lesz. Stephen King is azt mondta, a legnagyobb dícséretet lányától kapta, amikor egyik könyvének elolvasása után a kritika ennyi volt: túl rövid.
tetszett a hm… kritika abszolute meg mutatja a sorozat valóját
nálam top5 szereplő és hát igen túl rövid az 5 évad.
gareet gareet(Quote)