Bizony, elmúltak már azok az idők, mikor apu fogta anyut meg a nagyit és már szaladtak is hűtőt vagy tévét venni a foszladozó vasfüggöny túloldalára. A Trabant röfögött-pöfögött, minket pedig meglegyintett a Nyugat szele a Mariahilfer egyik sarkán. — Ennek lassan már húsz éve. A Nyugat és a Kelet közötti földrajzi határ eltűnésével e jelenség mégsem tűnt el teljesen: Bécs még mindig jobb valamiért, pedig nyugati hűtőt vagy tévét már itthon is lehet kapni, olcsóbbért.
Hajnal volt, amikor indultam: csontig hatoló hideg és befagyott pocsolyák az úton. A Fogságom naplója és az ominózus “Welcher Kazinczy?” jutott eszembe — még jó, mosolyodtam el, hogy viszonylagos szabadságban élhetek, nem pedig gyanús értelmiségiként a pompa és központosítás birodalmának árnyékában. És jó az is, hogy nem szekéren kell megtennem az utat Bécsig, de a legjobb az egészben mégis az, hogy nem visznek, hanem magamtól megyek.
Előre örültem, hogy a vonat a Westbahnhofra fut majd be: híres, mondhatni történelmi pályaudvar, F. Gy. úr is itt várta annak idején szerelmeit, biztos voltam benne hát, ha ő szépnek látta egykor, én is fogok szépséget találni benne. Nem sikerült. Átépíthették. Hja kérem, nyolcvan év nagy idő. A Westbahnhof harmada a mi Nyugatinknak méretre, külalakra egyaránt, de tisztasága és technikai színvonala sokkal kellemesebbé teszi annál.
A rendezettség, tisztaság és technikai színvonal amúgy is jellemző Bécsre. A tömegközlekedés a budapestihez képest lenyűgöző: Bécs hat metróvonala szinte teljsen lefedi a várost, bárhová el lehet jutni percek alatt, eltévedni viszont nehéz. A szerelvények sűrűn járnak, és a metró helyenként magasvasútba csap át, ilyenkor érdemes elővenni a fényképezőgépet és kattintani néhányat.
Egyik-másik állomás ugyan gyanúsan emlékeztetett az itthoni 2-es új dizájnjára, azzal az apró különbséggel, hogy Bécsben minden metróállomáson van üveglift, ami nemcsak a lépcsőzést, de még a mozgólépcsőzést is könnyebbé teszi. Hajsználják is serényen a helyiek. És még egy dolog: ott már a 7-es metrót építik, és lefogadom, hogy előbb elkészül, mint a mi 4-esünk.
A többi nagyvároshoz hasonlóan a kontraszt belváros és külváros között itt is igen erős. Külvárosi szállodában szálltam meg, szobám ablaka gyártelepre nézett, a környéket pedig romos épületek és egy kevés szemét egyaránt tarkította. A bécsiekre amúgy jellemző, hogy környezettudatosan élnek, nem csinálnak magunknak felesleges szemetet, a többit pedig szelektíven gyűjtik. Láttam olyan plakátot is, amelyen arról tájékoztatták az utca emberét, hogy egy eldobott csikk 50 Euró többletköltséget jelent a városnak (jól kereshetnek az utcaseprők), ezért arra kérik a tisztelt dohányost, hogy legyen olyan kedves és ne dobja el. Die Stadt gehört dir. Komolyabban is veszik ezt, mint nálunk.
Aki a szépre vágyik, az ne a külvárosban nézelődjön, hanem hódoljon be a Gyűrű hatalmának. Kevés az olyan európai nagyváros, melynek belvárosában ilyen sűrűn váltják egymást a műemlékek: Stephansdom, Staatsoper, Museumsplatz, Hofburg, Burggarten, Parlament, Rathaus — mindezt egy rövidke séta alatt. Miközben csodáltam az épületeket és a tisztaságot, az volt az érzésem, hogy mindez akkor is ilyen lenne, ha egyetlen turista se volna kíváncsi rájuk.
A századelő hanulatát Bécs igyekszik megőrizni, amennyire csak lehet. A macskakő, fiákkerek és jelmezes idegenvezetők inkább csak színpadias látványt nyújtanak, ezért ha az ember Bécs igazi arcát akarja látni, menjen kávéházba, ahol szivarfüst és újságok várják, na meg olyan pincérek, akiknek még a vendég kiszolgálása hivatás és életcél egyben (persze kivételek itt is akadhatnak).
Mikor megérkeztem, úgy képzeltem, hogy úriasnak fogom látni e város lakóit, ahogy nyugodtan elterülnek asztalaiknál, mikor azonban jobban szemügyre vettem őket, bár igyekeztek nyugalmat színlelve újságok és szivarfüst mögé bújni, zavartságukat mégsem tudták eléggé elrejteni előttem. Mert identitásuk alapvető része a Kaiser a Burgban, aki ezt a nagy és szép birodalmat teremtette és működteti, ha úgy tetszik, vasbeton szerkezet a barokkos hab alatt, hogy az alattvalók jól érezzék magukat mindig, mindenkor. De nincs már Kaiser és Birodalom se, csak a páneurópai akarnokoskodás, multinacionális modernkedés és a bevándorlók hatalmas tömege. A bécsi ember zavartan gyanakszik: hová vezet mindez? Volt idő, mikor hozzájuk igazodott mindenki, s nem ők igazodtak másokhoz.
Ezen gondolkodtam, mikor a vonat kifutott a pályaudvarról, meg azon, hogy bár nem sikerült mindent látnom, de amit láttam, tetszett és értettem. A karácsonyi csokimázt tolongásostól és 40 Eurós mikisapkásostól sikerült kihagyni, ellentétben számos honfitársammal, de nem is hűtőért vagy színes tévéért utaztam 250 kilométert.
Hanem Bécsért.
No, egy kicsit vitatkoznék veled. Elismerem, hogy sok dolog, szinte minden, amit írtál, megállja a helyét, de hogy az egészből az jön le, hogy Budapest a lúzer Bécshez képest, az nem tetszik. Mindenben legalább olyan jók voltunk, mint ők, amíg úgy nem alakultak a dolgok, ahogy. Tudom, nyavajogni a történelmen felesleges, meg talán nekünk is van közünk hozzá, hogy Pest olyan, amilyen, de ugyanígy igaz, hogy épp Bécs az a város, amely nagyrészt az események sodrában lett olyan, amilyen. A másik pedig az, hogy az osztrákok maguk igen kevéssé fordulnak arccal az élet felé. Egy dologhoz értenek, a vendéglátáshoz, és amint látom, ezt neked is megmutatták. Ez jó, csak igazából esetleg csorbítja a képet. Amúgy minden tiszteletem az övéké, mert mint tudjuk, a híres skandináv országok is elbújhatnak mögöttük pl. tisztaság dolgában. Szóval tudnak valamit, elismerem. De nem mindent. Falcon(Quote)
Én sem mondtam, hogy mindent tudnának, sőt.
Az pedig, hogy Budapest a lúzer Bécshez képest, a szó szoros értelmében szomorú tény: vesztes tehát, éppen a történelmi helyzet számunkra kedvezőtlen alakulása miatt. Ezt sosem szabad elfelejteni, de — valóban — nem nyavajogni kell miatta, és főként pedig nem elbújni emögé, mint ahogy azt a városvezetés már évek óta csinálja. És ezt a vélekedésmódot a közgondolkodásból is ki kéne sütni. 1849 után tudtunk fejlődni? Nem a történelemmel van itt a fő gond, azt hiszem.
Hogy milyen az osztrák ember habitusa, nem tudom pontosan, azt próbáltam inkább figyelni, kb. mi foglalkoztatja. És ennek a szép és konszolidált Bécsnek is megvannak a maga túlzásai (pl. Operavécé).
Ami rosszul esett, az az, hogy véleményem szerint az a fajta komfortérzet, amit Bécs nyújt akár egy szimpla metrózás alkalmával, minden budapesti embert is megilletne alanyi jogon. Akkor talán nem Latin-Amerikában éreznénk tömegközlekedni magunkat bizonyos esetekben. Bendegúz(Quote)