Nincs abban semmi meglepő, ha egy kereskedelmi televízió saját készítésű filmjét vetíti a vasárnapi főműsoridőben, melynek forgatókönyve mellesleg az egyik nagy sikerű magyar bestseller alapján készült. Az sem szokatlan, ha az ember a műsoróceán habjain hánykolódva csak a film vége felé evickél oda. Azt azonban ennek ellenére sem könnyű leírni, mit kellett végigszenvednem ezalatt a húsz perc alatt. Mert ez a film kínszenvedés volt a javából.
Ami miatt nem kapcsoltam el rögtön, az volt, hogy a jelenetben a csodaszép Hámori Gabi (Kéki Kata) igekezett simára borotválni állítólag kipihésedett lábait. Merthogy hősnőnket egy fogadáson Noszály Sándort megszégyenítő magbiztossággal csábítja légyottra a NagyŐ, aki ezután nyomban elszalad borotválkozni a női mosdóba, mondván, szőrös lábakkal mégsem bújhat ágyba a magyar üzleti élet csúcsragadozóinak egyikével. Aztán jön a bonyodalom: megcsúszik, elesik és megvágja a lábát, és sajnos így már nem kifogástalan a toalett. Irány hát a szellőzőablak…
A következő jelenetben Mr. Tökéletessel és autójával utazunk egy vidéki kastélyszálló felé, mellesleg az anyósülésen ott ül Kata is, aki végig úgy mosolyog Mr. Tökéletesre, mintha gyógyszeres befolyás alatt állna. Csak sejteni lehet, hogy itt valami durci van, és amiatt, hogy a nő idejekorán lelépett a buliról. Mire odaérünk, valahogy rendeződik ez is.
Következzen hát a kastély. Én se örülnék, ha egy kettesben eltöltendő hétvége ígéretével csábítanának üzleti vacsorára, ahol ráadásul beképzelt felsővezetők kezdenek el sértegetni, mindennek tetejébe még helyi alkalmazottnak is vélne egy nem túl bizalomgerjesztő asszonyság. Az azonban teljességgel felfoghatatlan számomra, hősnőnk ezek után miért nem hagyja ott a francba az egész felfújt pereputtyot, ehelyett miért kell végigszurkolnunk, ahogy megvárja Mr. Tökéletest és nyalifaliba kezd vele a hotel(kastély)szobában. Aztán jön a gubanc: Mr. Tökéletesnek el kell helikoptereznie vadászni, rángatja magával hősnőnket is, aki a küszöbön rádöbben: nem élete férfijához van szerencséje (erre is csak a lassítás miatt sikerül rájönnünk). Irány hát vissza Pestre teherautóval és édes-bús melankóliától áthatottan.
Utolsó kép: hősnőnk egy düledező parasztház tornácán ül, ölében laptop, kicsit bele is leshetünk a dokumentumba: életének történetét gépeli éppen. A szomszéd telken egy jóképű szikár fiatalember kaszál, hősnőnk laptopról fűnyíróra vált, majd egymás nyakába borulnak (hogy kije a srác: öccse, szerelme, jövendőbelije, vagy egy kedves idegen, azt csak a rendező tudhatja, vagy ő se).
Összegezve a látottakat-hallottakat elmondhatjuk, hogy a szituációk és párbeszédek meglehetősen bugyuták és műviek, annyi közük van csak a valós élethez, mint Molnár Anikó önvallomásának az irodalmi Nobel-díjhoz. A cselekmény mozaik-szerű, a linearitást hiába keressük, pedig nem ártana, ha lenne. A színészek nem találják a karakterek lényegét (így mi se), ennek oka valószínűleg a forgatókönyvben keresendő. Katarzis hiányában és temérdek stílusbeli baklövésével a film a néző számára legfeljebb önmaga paródiájaként hathat, mert a látottak alapján ugye csak nem hisszük, hogy ilyen a tipikus közép-európai egyedülálló nő élete. Én legalábbis a magam részéről adok még egy sanszot a témának, és hogy erre rájöjjek, elég volt a film utolsó húsz percét látnom.
A kérdésre pedig, hogy kutya-e vagy majom, egyértelműen azt mondom: inkább majom. 
Legfrissebb hozzászólások