Koyaanisqatsi

Arra a kérdésre, hogy hát miről is szól ez a film, válaszolni vagy lehetetlen, vagy igen sokáig tartana. A cím ne zavarjon meg senkit, hopiul(?) sok mindent jelent, crazy life-tól kezdve egészen addig, hogy “a state of life that calls for another way of living”. A rendező azért választotta ezt a címet, mert e szavakhoz nem társul semmiféle érzelmi töltet. És itt talán meg is ragadható a film lényege. Nem nevelni, érzelmekre hatni, okoskodni akart. Bemutatja a dolgokat, ahogy vannak. És hogy ebből kinek-kinek mi “jön le”, az nem a “rendező” dolga. Így hát nehéz is írni róla, legföljebb annyit lehet, hogy nekem mit jelentett. Na, kezdek megint veszélyes vizekre evezni, műértelmezés meg húha… A lényeg, hogy erről a filmről még nehezebb legalább információkat közölni, mint másról. Mert míg mondjuk egy krimi lehet “okos”, egy vígjáték “bárgyú” sőt egy akármilyen film “szar”, addig a Koyaanisqatsi valami olyan alkotás, melynél ezek a fogalmak mit sem érnek. Nincs benne semmi más, csak felvételek, rólunk, a világról, amely körbevesz minket, amelyet lerombolunk, felépítünk, kihasználunk, szeretünk. Először a természetről láthatunk csodálatos képeket, melybe fokozatosan (vagy nem is annyira fokozatosan) kerül bele az ember, aki uralma alá hajtja az elemeket, a maga érdekében; csodálatos épületeket hoz létre, fantasztikus magasságokba tör és mélységekbe zuhan. Utána a természetből átkerülünk az ember alkotta világ kellős közepébe. És itt meglódulnak az események, felgyorsítva látjuk magunk előtt a mindennapokat — a mindennapjainkat. Elképesztő kavalkád, nem próbáltam még komolyabb cuccot, de valami ilyesmi lehet egy LSD-trip, vagy akár ilyen is lehet. Embereket látunk, embereket, akik rohannak, esznek, isznak, azutóznak, végeláthatatlanul, minden nap újra és újra, tonnaszám használva el a nyersanyagot, a húst, mindent. És mégsem az az érzésünk, hogy valamiféle kioktatásban van részünk, hogy itt bizony a fejünkre van koppintva. A film csak megmutat. Megmutatja, hogy ami emberfeletti és emberalatti részekből áll: az az Ember. Ha valaki birkának látja az emberiséget e film után, annak számolnia kell azzal az egyszerű ténnyel, hogy bármelyik felvételen szerepelhetne ő maga is, vagy az apukája éppen. De ha valaki arra a következtetésre jutna, hogy mégiscsak nagyszerű teremtmények vagyunk, hiszen elképesztő dolgokat hoztunk létre, nos erre is van csattanós válasza a filmnek: mibe kerül mindez, és mi a célja?
Egy szó mint száz: érdemes megnézni a Koyaanisqatsit. És van még két rész.

Olvasson még!

• Két mondat Martin Luthertől
• Nehru-part
• Csingiz Ajtmatov (1928-2008)
• Egy mondat Michael Jacksonról