Arany Jánosról eddig nem esett szó itt a Faustuson, úgyhogy rögtön a balladáival kezdjük. Egy olyat választottam, ami talán nem annyira ismert, mégis nagyon jó. Mindjárt mondanék is valamit vitaindítónak: szerintem itt kezdődik a posztmodern. A modern előtt. A romantikában, vagy közvetlenül utána. Mesteri.
Arany János: A hamis tanú
Állj elő, vén Márkus! vedd le a süveget,
Hadd süsse a napfény galamb-ősz fejedet;
Tartsd fel három ujjad: esküdjél az égre,
Atya, fiú, Szent-Lélek hármas istenségre:
Hogy az a darab föld, a melyen most állasz,
Nem tarcsai birtok, – ladányi határ az.
Eléálla Márkus; térdben összeesve,
Görnyedező háttal, mintha sírt keresne;
Téli fának hinnéd, mit a zúz belombol,
Fázik, aki ránéz s a halálra gondol;
Kezei reszketnek: tán erő hijában?
Tán a lelki vádtól, vénség álarcában?
Esküszöl – “Esküszöm az élő Istenre,
Utolsó napomra és örök idvemre. -”
Esküszöl – “Esküszöm, s ha hamisat szólok:
Se földben, se mennyben ne lehessek boldog;
Föld kidobja testem, ég kizárja lelkem:
Ama sebes örvény hánytorgasson engem. -”
Lakoma Ladányban, – muzsika, mulatság;
“Ej, haj! dinom-dánom: mienk az igazság;
Nem azé a madár, aki elszalajtja,
S kinek a foga fáj, tartsa nyelvét rajta.
Lám a vén Márkusnak esze volt előre:
Talpa alá tette, úgy esküdt a földre.”[*]
Ott iszik az öreg a tanáccsal sorban:
De mintha keserőt érezne a borban.
Haza megy, komor lesz, szó kifogy belőle,
Sorvadoz, meg is hal, aznap esztendőre.
Négy harang siratja, két pap megdicséri,
Mint becses vendéget, sok nép kikiséri.
Elkiséri a nép a kicsiny ajtóig,
Mellyel a világi élet becsukódik,
Nyitva már az ajtó, készen a sír szája,
Úgy látszik hogy épen a halottat várja;
Zeng a búcsuének, a kapa megcsillan,
Fekszik a koporsó, odalent, a sírban.
És a fekete föld, amint hull, amint hull,
Nyögve a koporsó megrendül, megindul;
Kivetődik a sír dobbanó partjára,
Ropogva szakad föl fedelének zára:
Megrázkodik a test és talpra ugorván
Szeme fehérével körülnéz mogorván.
S amint három ujját emeli az égre,
Úgy rémlik az, mintha kékes lánggal égne;
Majd a néptolongás közepébe törvén,
Odafelé tart, hol kútat ás az örvény,
Hol a forgó habok, leszállván a mélybe,
Fejöket befúrják a parázs fövénybe.
Az időtől fogva, mikor a hold felkel,
S a vizet behinti ezüst pikkelyekkel,
Gyakran látni Márkust – ég felé az ujja -
Mélységből kibukni s elmerülni újra,
És, mikép izgága volt egész élete,
Így kötődik szóval: “Oldjak-e? kössek-e?”
Ne feleljetek rá, körözsi halászok!
Kétélű a kérdés, bajt hozna reátok;
Kötni: összekötné hálótok egy bogba,
Oldni: széjjeloldná hosszan a habokba;
Halkan imádkozva evezzetek itt el;
S ne mondjatok esküt, ha nem igaz hittel.
[*] Azaz: egy darab ladányi földet készített előre talpa alá,
s így az eskünél mentalis reservatával élt. A. J.
Ha azt a kis megjegyzést nem teszi oda, valóban várni kellett volna jópár évtizedet, hogy ilyen villanásokból összeálló, mondhatni idősík-tologató művet kapjunk magyar szerzőtől. De majd még hozok balladát, amiben aztán nem is vacakol sokat a magyarázattal, és ember legyen a talpán, aki elsőre megérti. Tudom, vannak a középiskolás tankönyvek, balladai homály meg minden, aztán majd később ugyanez a balladai homály már egészen másfajta szavakkal lészen megmagyarázva, és hipp-hopp posztmodern lesz belőle. Mert addigra már nem 15-16, hanem 18-19 évesek vagyunk… pedig a dolog ugyanaz. Na, megint kezdek elmenni irodalomoktatás-kritikába, pedig megint nem ez volt a célom. Csak épp szerettem volna rávilágítani, hogy nem olyan egyszerűek a dolgok, ugyanakkor nem is annyira bonyolultak, hogy egy-két időbeli elosztással és szakszavakkal meg is fejtsük őket. Falcon(Quote)
Ahá, szóval Arany idősík-váltogató technikájával kezdődne a posztmodern… Lehet, hogy egy-két posztmodernistát is meg kéne kérdezni erről, én nem akarok/tudok nyilatkozni, nem az én asztalom.
Bendegúz(Quote)
Nem idősík-váltogató technika ez, messze nem, nyilván abban sokkal komolyabbak vannak később, de hogy az Arany-balladák egyedülállóak nagyon sok mindenben, és pl. ebben is, az biztos. Az ilyent meg, hogy posztmodernista, hagyjuk már. Véleményünk van róla, leírhatjuk. Ha egy magát posztmodernistának valló valaki idejön, és azt mondja, hogy állatságokat beszélsz, kedves Falcon, mert én értek hozzá, akkor szívesen elvitatkozom, vitatkozunk vele. Továbbá Arany rulez. (És nincs is olyan, hogy poszmodern. Ha van, akkor már Cervantes is az volt, jócskán.) Falcon(Quote)
Na hozok máris még egyet. Nekem ez az egyik kedvencem talán.
Arany János: Éjféli párbaj
Bende vitéz lakodalmát lakja,
Hetekig tart… ma van első napja:
Szól a zene, tárogató, rézkürt,
Pörög a tánc, mint az orsó;
Bende kiált: “Ez utolsó!
Száraz ajkam eper-ajkat
Szedegetni készűl.”
Bende vitézt a nyoszolyó-asszony
Elvezeti, hol olyat szakasszon;
Néma, sötét már az egész kastély -
S ím, lovag áll ágyok előtt,
Talpig acél – ismeri őt:
Sápadt arcra kék lángot vet
A felütött rostély.
“Jöttem veled újra víni, Bende!
Én valék a diadalmas, nem te:
Kezdjük elől, csúnya volt a játék;
Haha! páncélt a nyakadba!
Most ne remélj szolga-hadba’;
Kezdjük elől! – e leányért
Sok viadal vár még!”
Kél a vitéz: “Nosza kardot, vértet!”
“Hova édes?” – “Víni, arám, érted!”
S hallik, amint össze-összevágnak,
Odaát a fegyverházban
Harcrobaj is: csengő paizs,
Tompa nyögés, erőlködés,
Dobogása lábnak.
Szép menyasszony szemét le se zárja,
Szörnyűködik, hova lett a párja;
Remegő kéz gyujtja meg a mécsest,
Férje urát fölkeresi,
Hajnalig ott sírva lesi:
“Ez is olyan, mint a másik…
Mint valami holttest!”
Bende vitéz lakodalmát lakja,
Vagyon immár a második napja,
Szól a zene – borba fuladt e nap,
Bende úrnak veszett kedve,
Táncol, iszik erőltetve;
Szép menyasszony nekiborzad:
“Ha ma is, mint tennap!…”
Este hamar az urok föld-részeg,
Ágyba vivék a szolga-vitézek;
Szép menyasszony vele menni reszket:
De hogy titkán ki ne adjon
– Hová legyen? hol maradjon? -
Lenyugoszik, s külön ágyban
Hányja a keresztet.
Bende riad…s mint a halál, józan:
Lovag ott áll szembe, az ajtóban.
“Hah! Robogány…” s nem akarna menni. -
“Szeretőm elcsábítója,
Gyere, víjjunk! üt az óra;
Míg le nem győzsz, tiltva neked
Mellette pihenni.”
Ujra nehéz, szörnyű tusa hallik;
Bende halott, mire meghajnallik,
Nagynehezen, délfele ha ébred,
Mikor immár gyűl a vendég;
Fölkeresik a leventék:
“Hol vagy uram? mind az egész
Nép vár az ebédre.”
Bende vitéz lakodalmát lakja,
Legszomorúbb a harmadik napja;
Szól a zene, öblöget a rézkürt:
Hanem a tánc csak úgy lézeng,
Vendégnek a java szétment:
“Vérbe’ fogant nász sose volt
Isten átka nélkül!”
Nos, az új párt rokoni, – egy püspök
Előveszi, hogy mi esett köztök:
Bende konok, – a menyasszony gyászba,
Teste remeg, mint a harmat,
Csak azt vallja, hogy nem vallhat,-
Ha lefekszik, küldjenek őrt
A fegyveres házba.
Mene oda nagy erős őrízet.-
Bende kacag: “Meglopom a mézet!”
Siet is be kakas-elő-szóra:
Mikor ágyasházát nyitja,
Másodikat kukoritja,
Fönn pedig, a kastély tornyán,
Éjfélt ver az óra.
“Bende lovag! ez az utolsó nap,
Lakodalmad félbeszakad holnap;
Víni ma még!… ölj meg igazábban;
Mert ha nem ölsz, én megöllek,
Lelkedet ám, én mint lélek;
Az a hűtlen hadd sirassa
Bűnét e világban!”
Bende vitéz, szemei szikrázva,
Rohan ismét a fegyveres házba.
Rettenetes, amit lát az őrség:
Urok őrjöng… kivont karddal
Levegőbe szúr és vagdal;
Közülök is hármat leölt
Míg lebirák, győzék.
Földalatti kamarába’, láncon,
Bende üvölt, viaskodik, táncol;
Szép menyasszony sem eladó többé
“Elsőt én nem érdemeltem,
A második engemet nem:
Püspök atyám, vígy el Urunk
Jegyesei közzé!”
Gondoltam, írok valami komolyabbat az Arany-balladákról, de azt hiszem, ez még várat magára egy kicsit.
Korábban már elhangzott, hogy egyedülálló az időkezelés ezekben a balladákban, próbáltam hát kicsit utána nézni, még miben térnek el az Arany-balladák a hagyományos balladától/balladaformától.
A szakértők a skót balladával rokonítják Arany balladáit. Nekem rögtön Burns versei jutottak eszembe, meg is néztem párat. Közös vonásaik ellenére másfajta költészet a kettő. Arany balladáinak végkicsengése maga a visszavonhatatlan, a megalkuvást nem ismerő mózesi törvény, Burns majdnem minden balladájában van valamiféle pajkos-pajzán humor: olykor egy rossz házasságot sirat, máskor egy lócsontvázat magasztal. A jól ismert balladai homály ugyan jelen van, de nem úgy és nem olyan mértékben, mint Aranynál. Viszont találtam egyet, ami egész jól rokonítható az Arany-féle felfogással, ez lehet az oka, hogy maga Arany is fordította.
Robert Burns: Az ördög elvitte a fináncot
(THE DEIL’S AWA WI’TH’ EXCISEMAN)
Jött az ördög hegedüszóval,
elvitte a fináncot;
és minden asszony igy kiált:
“Belzebub, éljen a táncod!”
Az ördög, az ördög,
az ördög e tánccal
oda van, oda van
oda van a finánccal.
“Cefrét verünk, főzünk, italt,
lakomát csapunk, nagy táncot:
szépen köszönjük, Körmös úr,
hogy viszed a fináncot!”
Az ördög, az ördög,
az ördög e tánccal
oda van, oda van
oda van a finánccal.
“Van csárda-tánc, kuferces, lánc,
tudunk polkát és fráncot:
de legjobb tánc az ördögé,
hogy viszi a fináncot.”
Az ördög, az ördög,
az ördög e tánccal
oda van, oda van
oda van a finánccal.
Arany János Bendegúz(Quote)