Amikor pár évvel ezelőtt először láttam meg a filmet hirdető óriásplakátot, tudtam, hogy érdemes lesz rá odafigyelni. Band of brothers-en már túl voltunk, és érezni lehetett, hogy valami nagyon jó történik a sorozatokkal. HBO-m nem volt, szóval eltelt egy kis idő, mire sikerült szert tennem a filmre, de azt kell mondanom, megérte a várakozás. Nem nagyon bírtam volna ki azt az egy hetet a részek közt. És most, hogy végre a második — és egyben utolsó — évad is megjelent dvd-n, lerírom, mit is gondolok róla.
Elképesztően jó film a Róma, minden részletében szinte tökéletes. A legnagyobb baj vele, ami végül a sorsát is megpecsételte, az az, hogy egy olyan kort, egy olyan világot jelenít meg, amelyből mai világunk származik, de amely múltat letagadni (megtagadni?), nem érteni bocsánatos bűn. Kár érte. Kár Rómáért: a filmért és a világért egyaránt.
Természetesen Julius Caesar idején kezdünk — in medias res, hogy máshogy. Két világ tárul elénk: egy részről látjuk a nemesek, a politikát, a birodalmat irányítók világát, másrészt mi magunk is főszereplővé lépünk elő a két legionárius, Pullo és Vorenus személyében. Eltart egy darabig, mire sikerül magunkévá tennünk e letűnt világ értelmét, a motivácókat, de ha sikerül, minden rezdülés, minden mozdulat új értelmet nyer, és nem kérdezünk. És majd valamikor a film vége felé egyszercsak arra gondolunk: valóban olyan mások voltak? Mert valahol félúton rá kell, hogy döbbenjünk: minden kegyetlenség, minden értelmetlennek tűnő, morálisan megkérdőjelezhető cselekedet, minden, amitől olyan idegennek látszott ez a világ, bizony itt van velünk, a mai napig, és ha a forma esetleg változott is, a mozgatórugók és az eredmény egy csöppet sem.
Az alkotók a történelemhez oly módon tudtak hívek maradni, hogy ha valaki ismeri nagy vonalakban azt, nem csalódik, sőt tudja, mi fog történni. De éppen az, amit megváltoztattak, kiszíneztek… nos mindaz kiszorult a történelem lapjairól. A Róma egyik zsenialitása éppen ebben rejlik: tudjuk például, hogy Julius Caesar nem maradhat életben, de arról fogalmunk sincs, mi zajlott a háttérben. És ezt a hátteret mutatja meg nekünk a film, úgy, hogy végül tökéletesen illeszkedik mindabba, amit tudunk a világról.
Emberek mind: Titus Pullo és Marcus Antonius egyaránt. A büszkeség, a szerelem, a düh, a csalódás és még sorolhatnánk az érzelmeket, melyek harcba, halálba hajszoljál őket, vagy éppen ellenkezőleg: megmutatják nekik az utat a békés, nyugodt élethez.
Ebben a filmben nincsenek rossz vagy jó emberek. Emberek vannak, akik élnek, éppen Rómában és éppen egy olyan korban, amikor a rabszolgát — akár csak a vicc kedvéért — egy nyíllal torkon lőni nem számított bűnnek. A becsület vagy éppen a hatalom sokkal fontosabb, mint az élet — mind a másokénál, mind a sajátjuknál fontosabb.
Bátran nyúltak az alkotók olyan történelmi korhoz, melyben hemzsegnek a többnél többször feldolgozott históriák. Antonius és Kleopátra történetét úgy tálalják, ahogyan még soha senki. Lebontják a mítoszt, ugyanakkor felépítenek egy újat, melynek magja ugyanaz: az emberi nagyság és a szerelem. És minden szereplőt tudunk szeretni, de nem egy-egy “jó” cselekedetük miatt, hanem mert minden tettükben azok, akik, és ettől soha nem térnek el. Csalódnánk is, ha ez megtörténne.
Aki szereti a drámát, megtalálja a filmben, időnként shakespeare-i magasságokba törve; aki szereti a politikát, megtalálja, A Keresztapa legjobb pillanatait élve újra, olyannyira, hogy felmerül a kérdés: melyik örökölt melyiktől, akármilyen furcsán hangzik is ez. Hiszen minden Rómából ered, és ennek a filmnek bizony nem csak a címe Róma.
Ha valaki a világ egyik legszebb történetét szeretné látni a barátságról, megtalálja. Elhisszük a filmnek, és nem csak egy pillanatra, hogy ha van valami a világon, ami nagyobb erőt tud adni a “kisembernek”, mint a pénz és a hatalom, az a barátság. A Róma számtalan nagyon jó és erős jelenete közül az egyik legemlékezetesebb, legalábbis másodszori megtetkintés után szinte egy állókép: Pullo temeti szerelmét, Vorenus pedig mögötte áll szótlanul, és rajtuk kívül senki nincs a közelben, és tudjuk, hogy nemcsak azért, mert épp nem látjuk. Nem, ketten vannak. A két katona, akik a véletlennek köszönhetően a hatalmaságok csatájában elvileg egymással szembekerülnek majd, de akik számára mindez semmit nem jelent. Előbb halnának meg, mint elárulják azt, akinek hűséget esküdtek, de előbb lesznek hűtlenek uraikhoz, mint egymáshoz. És mindez egyetlen jelenetbe sűrítve. Ez, nem túlzás, páratlan.
És aki meg akarja ismerni a szerelem két arcát, itt megtalálja, és rájön: fent, az arisztokraták és lent, a legionáriusok világában ez (is) úgyanúgy működik. Féltékenység, sírig tartó szerelem, érdekből kötött házasság és fiatal életek fonalának elvágása: mindez szükséges vagy éppen szép. De amit kell, mindenki megteszi, fent is, lent is.
Komoly problémát okozna, ha meg kellene neveznem, ki hozta legjobban a szerepét: az utolsó rabszolgától, akinek van egy mondata legalább, Atiáig mindenki nagyszerű. Van azonban a filmnek három szereplője (könnyen lehet, hogy a szívemből beszélek most), akikre mindig várunk, ha nincsenek jelen: a felnőtt Octavianus, a hideg, zseniális politikus, aki mégis egy sérült gyermek, de aki ezt éppen kegyetlen céltudatosságával leplezi, és akinek, miközben a legkedvesebb szavakat halljuk tőle, egyetlen pillantása öngyilkosságba hajszolja Egyiptom uralkodóját; anyja, Atia, aki úgy változik, hogy végig ugyanaz marad, és akinek végül drukkolunk, hogy legyen megint a gonosz, számító, felsőbbrendű és verhetetlen arisztokrata, mert különben valami elvész, valami kapaszkodó, amire mindig számítani lehet, ha esik, ha fúj… A harmadik pedig Titus Pullo, a brutális katona, akinek szíve nagyobb, mint bárkié abban a kegyetlen világban. És hiszünk neki. Ennél többet nem adhat sem a szerep, sem a színész.
Mint ahogy annál többet, mint ez a két sorozat, nem adhat sem Róma, sem a Róma.
Kedves Falconom,
újraindulásunk alkalmából legyen enyém az első vélemény.
Szép, kiforrott, olvasóját a tárgyának bűvkörébe beemelni akaró és tudó élménybeszámolót írtál nekünk. Altissima quaeque flumina minimo sono labuntur.
Köszi és grat, a filmért valamikor átmegyek.