Képeslapok a messzi északról
Invokáció
Üdv, üdv! – hazámnak partja már
távolban szürke folt.
Megyek, ki tudja, majd mi vár,
s mi lesz, mi van, mi volt.
De jó motor és négy kerék,
a gázt tövig nyomom,
füstöljön gumi, fékbetét:
jó éjt, szülőhonom!
Csehszlovák
A határon morcosak az őrök,
Pozsony csak egy terepasztal,
most se láttam a szép Prágát.
(Majd visszajövök tavasszal.)
Bundesrepublik Deutschland
Drezdától már testesek a házak,
a hegyek ölén néhány vadászlak.
Fenyőfák és Schwarzwaldklinik,
az úton Jürgen biciklizik.
Hamburg
Csörlők, daruk, tengerjárók
(fene tudja, honnan, merre).
Fél országunk beleférne
egy hamburgi konténerbe.
Flensburg
Ki tette oda, nem tudom,
talán maga az Isten, csendben.
Nem szólt róla senkinek,
de nekem sikerült felfedeznem.
Dánok
Német sör és olasz cipő,
francia bor (frais, sose forralt) –
a dán kies országot épít,
ha már minden egyéb foglalt.
Oslo
Egy nagy félkör az egész.
Vikingek vállalkozó kedve:
színes házak, dokkok, hajók…
Az élet itt gond nélkül menne.
Svédek
Pórázon tartják a tengert,
szőkék és nagyra nőnek.
De mért nézik itt az embert
egyfolytában levegőnek?
Kötelesség
Ha hív a víz, hát hív a víz,
én meg nem torpanok,
nem kell szirének éneke,
csak apró sóhajok.
Nagy hal
Gyerünk, fogd meg a nagy halat,
ott tanyázik a nádfalon,
ráharap, hidd el, ráharap.
Ha könyörögne, üsd agyon.
Hiány
köd gomolygott fújt a szél
(a svéd táj csak svédül beszél)
Johan fogott egy halat
én rád gondoltam ezalatt
Tó mélyén egy isten
úgy összefolynak a napok
évezredek és a semmi
hínár tövében guggolok
s unok már istennek lenni
Fekete nap
Csak feledném azt az éjszakát,
a vaksötétet, zátonyt, ködöt,
s a Hugn süket moraját…
(Thor hasát fogta, úgy röhögött.)
Skicc
ahonnan fúj a szél
amerre víz folyik
minden szikla (pengeél)
létedről árulkodik
Feledés
végre csak velem legyél
magammal hoztalak
emléked itt e tájon
csalóka árnyalat
Svéd halász éneke
Måndagtól Fredagig,
s tán Lördag is megyek,
de kedves, ha elereszt a tenger,
Söndag én veled leszek.
Előérzet
Vitorlát le, evezőt be,
partra fut a csónak.
Vidd a házba kedvedet.
Haza megyünk holnap.
Búcsú 1.
Arvikában bezártak a kocsmák,
s te kedves Åmotsforts, isten veled!
Halléban a fények olyan tompák,
és nem fúj szél a Hugn tó felett.
Búcsú 2.
Egy utolsó pillantás még,
és ég veled, büszke Ränken!
Emléked jól agyamba véstem,
üres napokon ott felderengjen.
Hazatérés
Üdv, üdv! térdig érő bánat,
szívemben mit hoztam neked? –
Tucat színes kis faházat,
és nagy, sötét fenyveseket.
Ó, mily náiff úti beszámoló!
Nem tudom, borbélyka kolléga komolyan beszél-e, vagy tréfát fűz, vagy csak a barátság köntösébe bújtatja a kritikát. Naivitásnak nyoma sincs, ellenben a kamaszok nyersesége foglalja el a dörzsölt vén idealisták melankóliájának csimborasszóit.
Bendegúz láthatólag nem nyelvész, viszont pompásan használja ki az anzixok narratíváját. Hasznos lehet a számára, ha pusztán a fényképek és az élmény valódisága láncolja földhöz és jelenhez a költeményeket, nem pedig a napi napi szavak.
Költőként bizonyára ő maga is tudja, hogy hol-és-mikor KELLENE költőként, esztergályosként, olvasottságszámláló szerkesztőként vagy éppen-boldog dipólus skizofrénként alakítania munkáit.
üdv
Hildegard
Ez nagy, bazmeg…
Ja, elkapta a mester úr rendesen. Flensburg, Előérzet, Hazatérés. Nekem ez a top 3.
[...] Brodszkijjal egyszer már befürödtünk, amit sajnálok, mert költészete talán jóval többet ér annál, hogy a megfejtésére tett első sikertelen kísérlet után az egészet egy mozdulattal a szőnyeg alá söpörjük. Íme hát egy másik verse, amit magyar fordítás híján én voltam “kénytelen” lefordítani. Azért az idézőjel, mert sokkal inkább a szükség hajtott, mintsem a kényszer. Különben a verssel jól boldogultam, ennek oka lehet, hogy egy ideje már szemezgetek a témával. [...]
Ez a legjobb:
Hiány
köd gomolygott fújt a szél
(a svéd táj csak svédül beszél)
Johan fogott egy halat
én rád gondoltam ezalatt
De az egészet nagy örömmel olvasta/néztem/fogadtam be.
De Marcell, ugye vetted, hogy a Hiány nem ahhoz a borostás, kezében halat tartó fickóhoz szólt?
perszehogy